Nem csak a pénz számít: így lehet neked is luxusotthonod

Pénzcentrum.hu: Város vagy vidék?

Noll Tamás: Én egy urbánus lény vagyok, de mindig elmélázom azon, hogy milyen jó lenne vidéken élni. Lehet, hogy majd, ha olyan korban leszek, szívesebben élek vidéken. Egyébként a városnak és vidéknek egyértelműen együtt, egymás kiegészítéseként kell léteznie. Ez abszolút az európai településstruktúra specialitása. Európa így alakult ki, így alakultak ki a magyar városok is, és én azt mondom, hogy ezt a kapcsolatot vissza kell állítani.

Pc.: Családi ház vagy lakás?

N. T.: A családi házak körül kialakult egy kicsit félresiklott vonal. Régen a porta volt az életcél falun, ahol a gazdasági élet zajlott, nem lehetett elválasztani a házat, a lakást attól az udvartól, a mezőtől, ahol a gazdasági környezetben éltek. Ugyancsak nem lehetett elválasztani a kisvárosias lakóépületet attól a gazdasági tevékenységtől, amit az iparosok jelentettek. A lakás és a családi ház csak azoknak a tisztségviselőknek jutott, akik köztisztviselőként dolgoztak, ami viszonylag szűk réteg volt egy-egy városban. A kistelkes, szabadon álló családi ház tehát egy elég fura képződmény, nem véletlenül okoz elég sok problémát.

Pc.: Használt-, felújítandó lakás vagy esetleg új építésű?

N. T.: Mind a kettő. Minden generáció megpróbálja újrafogalmazni a maga életkörülményeit - az a normális, hogy olyan környezetben akar élni, amit a saját képére formál. Főként, hogy egy épület átlagéletkora nagyjából 33 év. Generációnként meg kell újulnia tehát a környezetnek, még akkor is, ha ez nem azt jelenti, hogy minden lakást újra kell építeni. Egy nagyon jól beállt, stabil környezetben akár több száz éves lakások is tudnak működni, gondoljunk csak a budai Várra, ahol a legértékesebb fővárosi ingatlanok állnak. Összességében viszont Magyarországon rendkívül rossz a lakásstruktúra. Egyrészt rengeteg a baj az iparosított technológiával épült épületekkel, melyeknél nemcsak a fizikai, hanem az erkölcsi avulás is óriási - ez kb. 1 millió lakást érint. De óriási problémák vannak a szabadon álló családi házakkal is. Most találkozik a tulajdonosréteg azzal a kellemetlen jelenséggel, hogy 100 ezer forintos a rezsi. El kell gondolkodni tehát azon, hogy tudom-e ezt fizetni, vagy egy olyan, többlakásos lakóépületbe költözöm, amelynek jóval alacsonyabb a fenntartási költsége.

Pc.: Hagyományos vagy amerikai stílusú konyha?

N. T.: Változik az életforma, változnak a konyhai berendezések is. Az élettér is úgy alakul a lakásban, hogy az emberek egyre inkább igénylik azt, hogy főzés miatt ne maradjanak ki a család hétköznapi életéből. Nem is beszélve a fenntartható-megvásárolható négyzetméterekről. Szerintem tehát természetes és elfogadható irány, hogy összekapcsolódik a nappali és a konyha.

Pc.: Tégla, vályog, beton, vagy kő, esetleg könnyűszerkezet, miből építkezzünk?

N. T.: Mindegyik szóba jöhet. A vályogot is meg kell például becsülni, nagyon jó helyi anyag, vissza kellene nyernie rég elfeledett rangját. Németországban, Ausztriában, sőt még Svájcban is építenek vályogból, ez egy megbecsült helyi építőanyag, rendkívül jók a tulajdonságai, és minimális szakértelemmel, betanított munkával lehet belőle házat építeni. Persze mindent a helyi értékén kell kezelni, nem kell mindenhol vályogból építeni. A tégla is rendkívül jó tulajdonságú anyag, talán azt is mondhatjuk, hogy ennél jobbat nem találtak ki: újrahasznosítható, viszonylag alacsony energiabevitellel előállított termék, több 100 évig fennmarad, és rendkívül jók az épületfizikai tulajdonságai, a hőtárolása. A mostani divat viszont a blokktégla, ami igazából semmire nem jó. Egyszer lehet belőle építeni, nem lehet újrahasznosítani, legfeljebb le lehet darálni, és hiába jó a hőtechnikai értéke, nincs hőtároló kapacitása, napvédelemre pedig használhatatlan.

Pc.: Mit gondol, csak sok pénzből lehet értékes, minden tekintetben magas színvonalú házat építeni?

N. T.: Nem, sőt. A szellemi színvonal számít, nem a pénz. Nagyon egyszerű, jó megoldásokkal nagyon otthonos, barátságos, lakható házakat lehetne létrehozni. Majdnem hogy fordított arányban áll a kettő. Érdemes például megnézi a "Szép Házak" magazint. A kiadványban rengeteg sok pénzen épített, drága anyagokkal telezsúfolt, rideg épület szerepel, amelyekről az ember úgy érzi, hogy ezekben nem lehet lakni. Ugyanakkor, ha a megfelelő szinten van kezelve, olcsó anyagokból is nagyon barátságos épületeket lehet alkotni.

Pc.: Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) átalakításával kapcsolatban egyébként régóta szó van a minimális tervezői díjak meghatározásáról is. Mit lehet tudni erről, mennyivel drágul majd például egy családi ház megtervezése?

N.T.: Pontosítsunk, konkrétan meg akarjuk határozni a szolgáltatásokat és az ezekhez tartozó minimum- és maximumértéket. A piaci verseny így - német mintára - egy sávban zajlana. A tervezőket a teljes folyamat levezényléséért - ami nemcsak a tervezésből, hanem a teljes körű műszaki ellenőrzésből is állna -, nagyjából a beruházás értékének 10 százaléka illetné meg. Összehasonlításképp jelen pillanatban ez a két folyamat két külön szervezetnél van - 3-5 százalék között mozog a tervezési díj, míg 2-4 százalék között a másik érték. A változtatás tehát 2-3 százalékos emelkedést jelenthet.

Pc.: Mi a véleménye az '56-osok terére tervezett új múzeumi negyedről?

N. T.: Azt a betoncsíkot már nagyon régen meg kellett volna szüntetni. Ezen a sávon abszolút elhelyezhetőnek tartom olyan múzeumépületek sorát, amelyek nem, mint egy fal, hanem mint egy zöldben úszó létesítmény be tudnak oda épülni. Sőt, terepszint alatti parkolók kialakításával nemcsak a látogatók életét könnyíthetnénk meg, hanem megóvhatnánk a belvárost is az autóforgalomtól. Azzal is egyetértek, hogy egy ilyen múzeumi negyednek meghatványozódik a látogatószáma - számtalan mérés ezt bizonyítja, nagyon jól működnek ezek a negyedek más országokban. Az az egyetlen megjegyzésem, hogy nem szabad túlépíteni a területet, van egy maximális kapacitás, amit nem szabad feszegetni. Ugyanakkor vannak szép számmal olyan épületek még az Andrássy út mentén, amelyeket be lehetne vonni ebbe a programba. Egyedül a Ludvig Múzeum áthelyezését nem értem - miért kellene kivenni onnan, ahol van?

Pc.: Egyébként melyik a kedvenc budapesti lakó-, illetve középülete, s miért?

N. T.: A középületek közül elég sokat tudnék mondani. Például az Operaház fantasztikus, a maga korában csúcsteljesítmény volt. De nagyon szeretem a Gellért fürdőt és szállodát is - a világ legjobb szállodái között lehetne, ha rendesen felújítanák. Nagyon szeretem a modernista lakóépületeket, amelyek a '30-as években épültek, és nagyon úgy néz ki, hogy máig nem tudunk azt meghaladó minőségű épületeket létrehozni. Az azokban lévő közös terekbe, lépcsőházakba annyi pénzt raktak bele, amennyit ma nem tudnak. A mai épületek közül nagyon szeretem a Millenáris Parkot, ami a réginek és az újnak olyan keveréke, ami mintaszerű.

Pc.: Megkezdték az ócsai Szociális Családiház-építési Program első ütemében felépülő 80 családi ház építését. A szakma továbbra is eléggé szkeptikus. Ön mit gondol a beruházásról?

N. T.: Én is szkeptikus vagyok. Alapvetően politikai ügynek gondolom ezt - ez egy szociális probléma, amelyre szociális választ próbál adni a kormány, leginkább az ONCSA-telepek mintájára (ONCSA: Országos Nép- és Családvédelmi Alap - a '40-es évek családsegítő kísérlete, mely során egymilliárd pengőből húztak fel típusházakat szerte az országban - a szerk.). Ez abban az időben nagyon pozitív dolog volt, hiszen az elmaradott társadalmi rétegek felzárkóztatását mozdította elő. Ócsán viszont éppen az ellenkezője történik. A minimumra való törekvés, majdnem csak a lakhatási feltételek biztosítása legalábbis semmiképp nem előrelépés. Annak idején mi is tettünk egy javaslatot, melynek az volt a lényege, hogy ha már csinálunk valamit, akkor az legyen egy minta - hozzunk létre egy autonóm települést, autonóm energiaellátással. Nyilván ez egy drágább megoldás lett volna, végül nem ebbe az irányba mozdult el a történet, hanem ugyanaz a csapat kapta meg ennek a megépítését, amelyik Kolontáron is épített, ugyanaz a tervezőgárda, ugyanaz a beruházó, a lebonyolító és kivitelező csapat. Három kilométerre a meglévő falutól létrehozni egy ilyen telepet - ez nagyon kockázatos történet.

Pc.: Hogyan képzeli el a magyar vidéket, illetve Budapestet 20 év múlva?

N. T.: Vidéken azt fogjuk látni, mint Ausztriában. Ott nem szakadt meg a hagyományos vidéki élet, nem verték szét a parasztságot, megmaradt a családra épülő gazdaság - nagyon kicsik a birtokok, 5 hektárból meg tudnak élni. Úgy gondolom, hogy itt is visszatér a családi gazdaságra épülő vidék, 20 év elegendő lesz arra, hogy generációk kezdjenek ebben dolgozni. Ha összehasonlítjuk, hogy milyen egy lakótelepen és egy vidéki környezetben élni, óriási minőségi különbség van. Hatalmas lehetőségek vannak a magyar városokban. Gyönyörű városaink vannak, Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, sorolhatnám. Ha jobban elterjed a távmunka, akkor ezek a távolságok eltűnnek, és nem lesz a városnak olyan elszívó hatása, mint most. Olyan életet képzelek el, ami sokkal kiegyensúlyozottabb, és megszűnik Budapest túlsúlyozottsága. Ha megszűnik a túlterheltsége, akkor pedig egy sokkal élhetőbb város lesz fővárosunk is.

Kattints ide és olvasd el Noll Tamással készült interjúnk első részét a Portfolio.hu-n