Több éve bujkált az a férfi, akit 2024. május 7-én reggel fogtak el a rendőrök Zalaegerszegen, ahol egy építkezésen dolgozott.
Eredményesen lezárult a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által nyolc új börtön építésére kiírt megismételt közbeszerzés, akár már 2019-ben beköltözhetnek az első rabok az új intézetekbe - írta a Magyar Nemzet.
A BVOP azt közölte, hogy a beérkezett pályázati anyagok elbírálás alatt állnak, egyben megkezdődtek a tárgyalások az érintett felekkel. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épülnek majd.
Ha a mostani pályázókkal sikeresek a tárgyalások, akkor az első kapavágásokat már az idén megtehetik, az új börtönökbe pedig 2019-ben érkezhetnek az első rabok. A lap szerint ezt már nagyon várják az érintett települések, amelyeken a beruházások munkahelyeket teremtenek, és amelyek közül több anyagi terheket is vállalt az építkezések előkészítése érdekében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök