Az AI lehetővé teszi a munkavállalók idejének 60-70%-át kitevő tevékenységek automatizálását, különösen az információ- és adatfeldolgozás terén.
Nehezen elképzelhető a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint, hogy az állítólag hamarosan bejelentett új kínai autógyár vendégmunkásokkal kezdje majd meg a termelést - úgy tudni, a kínai elnök többek között emiatt is érkezik Magyarországra a jövő héten, de a magyar kormányzat egyelőre nem erősítette meg a Great Wall Motors beruházásának tényét. Csizmadia Gábor, a MMOSZ elnöke azt mondta: amíg van itthon elérhető munkaerő, addig a külföldi cégek is itthonról fognak választani, ráadásul a vendégmunkások többe kerülnek. Baranya megyében ráadásul lenne is dolgos kéz, a munkanélküliség az országos átlag felett van.
Nagy hír rázta fel a hazai autógyártást, valamint a munkaerőpiaci kilátásokat is az elmúlt napokban. Mint lapunk is beszámolt róla, egy újabb kínai autógyár, a GWM (Great Wall Motors) kapcsán lehet hallani, hogy legújabb gyárukat Magyarországon, közelebbről nézve Baranya vármegyében, Pécstől nem messze építenék meg.
Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, hírek már arról is szólnak, hogy nem csak Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Kína elnöke, Hszi Csin-ping is ott lesz a bejelentésen a jövő héten, mikor az államfő hivatalos látogatás keretében hazánkba jön. Megnéztük, hogy áll a baranyai munkaerőpiac, illetve szakértőket is megkérdeztünk arról, hogy mire számíthatnak a munkavállalók. Vajon ide is először külföldről hoznak dolgozókat, vagy a környék kihasználatlan munkaerejét is bevonják majd a termelésbe, ha a gyár tényleg Magyarország egyik legdélebbi megyéjében épül majd fel?
Maga a kínai elnök is jön?
Lassan tényleg nem túlzás már kijelenteni, hogy hazánk autógyártó nagyhatalommá válik. A Suzuki, az Opel, a Mercedes és az Audi már hosszú évek óta gyárt Magyarországon autókat, hamarosan kész lesz a BMW debreceni egysége is. Néhány hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a kínai BYD autógyártó Szeged környékén építi fel legújabb gyárát, tehát az első kínai autógyártó is megjelenik.
A tervezett beruházás részeként egy 600 hektáros területen nem csak egy elektromos autógyár épülne fel, hanem az ahhoz kapcsolódó gyárak és létesítmények is megvalósulnának. Ez a fejlesztés pedig jelentős mérföldkövet jelentene Magyarország számára az elektromobilitás terén való előrehaladásban.
A legújabb hírek pedig most arról szólnak, hogy egy másik kínai gyár, a GWM is hazánkban készül terjeszkedésre. Hivatalos bejelentés még nem történt, de
sajtóhírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök közösen vesz majd részt a pécsi bejelentésen Hszi Csin-ping kínai elnökkel a jövő héten, mikor a kínai államfő hazánkba látogat.
A kedélyeket mindenesetre addig is hűteni igyekeznek: Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, a Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztosa ma úgy fogalmazott: ha lesz hivatalos bejelentés, arról mindenkit időben értesíteni fognak, de most még nem tart ott a projekt.
A híresztelésekkel ellentétben [...] semmilyen pozitív befektetői döntés nem született a Pécs melletti területek kapcsán. Egyelőre nem tudunk beszámolni semmilyen Pécs melletti beruházásról. Amennyiben ebben változás lesz, azt haladéktalanul a nyilvánosság elé fogjuk tárni
- fogalmazott Joó István.
Munkaerő, az lenne hozzá
A felröppenő hírek között szerettük volna tudni, hogy vajon milyen hatással lehet a magyarországi, közelebbről a baranyai munkaerőpiacra az, ha a gyár valóban megépül Pécs közelében. Az biztos, hogy rosszat nem tenne, amennyiben nem vendégmunkással töltik majd fel, hanem a helyi munkaerőt hívják dolgozni: mint az alábbi grafikonon is látszik, a megyében a munkanélküliség 4,9 százalékos volt az utolsó negyedévben. Ez az érték pedig magasnak számít, fél százalékkal több az országos átlagnál.
Csizmadia Gábor, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) elnöke a Pénzcentrum megkeresésére úgy fogalmazott: valóban lenne kit felvenni, a megyében most 10 ezer felett van az álláskeresők száma.
A nemzeti foglalkoztatási szolgálat (NFSZ) márciusi adatai alapján Baranya vármegyében 11 006 fő a regisztrált álláskeresők száma, ebből 483 fő pályakezdő keresi aktívan a boldogulását a vármegyében
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölte lapunkkal.
Előnyben a hazai munkavállalók?
Az elnök kifejtette azt is, hogy a "szokásjog" szerint előnyt kell, hogy élvezzenek azon ország munkavállalói, ahol a gyár fel fog épülni - és a távoli országok munkásainak behívása még csak nem is a második lépés.
A „munkaerő-gazdálkodás”, ahogy a nevében is szerepel, egy gazdálkodási kérdés. Ahogy az adott lokációban élők számára, így a betelepülő beruházók számára is minden esetben elsődleges a helyi munkaerő tartalékok kiaknázása. Ez a legkézenfekvőbb, leggazdaságosabb megoldás. Ezt követően az is egy természetes folyamat, ha elfogyott a helyben fellelhető szabad munkaerő, akkor az ország más részeiből is megszólítanak munkavállalókat vagy akár vendégmunkásokat is bevonnak a stabil termelés kialakításába, annak üzembiztos fenntartásába
- tette hozzá Csizmadia Gábor. Elmondta még azt is, hogy a fentieknek egyszerű oka van: a vendégmunkások idehozatala, foglalkoztatása végeredményben többe kerül, mint a termelési ország "élőereje".
Egy helyi munkavállaló kiválasztása kis ráfordítással helyben tud megtörténni, ezzel szemben egy vendégmunkás kiválasztása és a relokációjának költségei jelentős többlet terhet rónak a foglakoztatóra. Egy helyi munkavállaló bérén és egyéb juttatásokon felül a bejárási költség jelenthet plusz terhet a munkáltatónak. Egy vendégmunkás esetében, ahhoz hogy a munkavállaló a munkakezdésre megfelelő állapotban és időben tudjon érkezni bejárható közelségben munkásszállást kell számára biztosítani, ennek a költsége meghaladhatja a havi 100 ezer forintot is emberenként. Mindezeket összegezve egy vendégmunkás foglalkoztatása többe kerül
- mondta Csizmadia Gábor.
Csak akkor jön külföldi, ha már nincs más itthon
A fentiekhez hasonló, bár rövidebb válaszokat kaptunk az egyik hazai munkaerő-kölcsönző cégtől. A Prohuman a Pénzcentrumnak azt írta: előnyt kell, hogy élvezzenek a hazai munkások.
A külföldi munkaerő foglalkoztatása a jogszabály szerint kötelezően azonos munkabér mellett számos többletkiadással jár, így a cégeknek csak akkor meg mégis bizonyos esetekben külföldieket alkalmazni, ha hazai kollégákkal már nem tudják feltölteni az üres pozíciókat. A legtöbb munkáltató első körben magyar dolgozókat igyekszik foglalkoztatni, és akkor toboroz külföldieket, ha az adott területen elfogyott a bevethető hazai munkavállaló
- fogalmaztak válaszukban.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.