Százezernyi magyar csontosodik bele a 200 ezres éhbérbe: rengeteg esélyük van, mégse váltanak

Pénzcentrum: Az utóbbi időben azt láttuk, hogy jelentősen nőtt a csoportosan elbocsájtott munkavállalók száma. Mekkorára nőhet a munkanélküliségi ráta a következő fél-egy év során? Kell-e számítanunk egy nagyobb elbocsájtási hullámra?

Baja Sándor: Szerintem ahhoz, hogy jobban lássuk ennek az okát, egy lépéssel vissza kell mennünk. Ha megnézzük a KSH korfáját, akkor ma 36 ezerrel többen vannak a nyugdíj előtt álló 65 éves korosztályban, mint a 18 évesek, akiknek a nagy része ráadásul nem is lép még be a munkaerőpiacra a továbbtanulás miatt. A felméréseinkben azt látjuk, hogy amíg egyes iparágak nem mennek jól, addig más exportorientáltak viszont nagyon jól teljesítenek, és felszívják a máshonnan elbocsájtott munkaerőt. Néhány héttel ezelőttig még azt mondtam, nem hiszem el, hogy egy pincér elmenne egy autógyárba operátornak, de aztán találkoztam egy budapesti alkatrészgyár HR-igazgatójával, és megdöntötte ezt a tévképzetemet. Rengetegen dolgoznak náluk, akik korábban a turizmus-vendéglátásban voltak.

Hogyan alakulhat a foglalkoztatottság a következő időszakban, mennyire hathat ki erre a válság? Mivel vannak olyan területek itthon, ahol továbbra is nagy az emberhiány, számíthatunk-e egy komolyabb átrendeződésre a munkaerőpiacon?

A nemzetközi szolgáltatóközpontok felszívnak minden embert. Ha végiggondoljuk, hogy egy pincér, aki esetleg nem is volt teljes állásban bejelentve, hétvégén és éjszaka is vállalt műszakot, most otthonról tud dolgozni, használhatja a nyelvtudását, ráadásul magas fizetés és szabad hétvégék mellett.

A szolgáltatóközpontoknál már nem egyszerű vevőszolgálatos pozíciókról beszélünk. Az jó, hogy pályakezdők vagy nem gazdasági végzettségűek is tudnak ott dolgozni, de van, ahol például több 100 mérnököt alkalmaznak, akik a különböző tervezési munkákat csinálják világszinten, de ugyanígy vannak ott jogászok és komoly beszerzők is. Ez az iparág is nagyon sok embert fel fog szívni, a másik pedig az autóipar. Vannak az autó- és az alkatrészgyárak. Az oroszországi autógyárak a háború miatt állnak, míg Kínában továbbra is kényszerszünetek vannak a gyártásban a Covid miatt. Emiatt a gyártók könnyen úgy döntenek, hogy Közép-Kelet-Európába hozzák ezeket a kapacitásokat, és látjuk, hogy az autógyártók azok, akik a leginkább bővülni szeretnének. Ezek is felszívják azokat a kapacitásokat, amik felszabadulnak az országban. Ezt látom különben Romániában is, ez biztos, hogy azt jelenti, hogy akármilyen gazdasági válság jön, ez nem lesz annyira kemény sok szektorban, hiszen ha rosszul megy a gazdaság a világban, a kiszervezés, hogy Közép-Kelet-Európába vigyék ezeket a funkciókat, megnő. Ha jól megy a gazdaságnak, akkor megint növekednek. Az autóiparról viszont nem ez a véleményem: ha a hatalmas áremelkedés után ledolgozzák az autógyárak azokat a megrendeléseket, amiket eddig nem szállítottak ki. Akkor a mostani árak nemcsak Magyarországon vágják meg majd a keresletet, hanem a világon mindenütt.

Az utóbbi iőben komoly munkaerőhiányt tapasztalhattunk itthon, ami nem csak a magasan képzett szakembereket érinti, de a kékgalléros álláshelyeket is egyre nehezebb feltölteni. Ezt hogyan fogja befolyásolni a válság, hűtheti a munkaerőpiaci igényeket, vagy továbbra is magas marad a betöltetlen álláshelyek száma?

Azt tudni kell, hogy Európában nincs olyan ország, amelyik reprodukálná magát. Van egy feszültség Európában, és ez azért fontos, mert ha úgy degradáljuk a forintot, akkor véget érhet az a Covid utáni tendencia, hogy sokan visszatérnek Európába. Sőt a 400 forintos eurónál elkezd egyre vonzóbbá válni megint a külföldi munkavállalás. Az is egy saját gyűjtésünk, hogy Európában mennyi a munkát keresők és a nyitott állások aránya, aminél Magyarországon a 4. legmagasabb a betöltetlen álláshelyek száma a kontinensen.

Rengeteg a betöltetlen pozíció és az a baj, hogy Hollandiában és Németországban még ennél is több van. Ezek az országok el fogják szipkázni az embereket.

Ha továbbmegyünk egy lépéssel, a hazai SSC-kben (nemzetközi szolgáltatóközpontokban) nem csak magyarok dolgoznak, hanem közel 80 náció munkavállalóit foglalkoztatják. Most azzal a problémával szembesülünk, hogy ők egyre idegesebbek, mert magyar szerződéssel dolgoznak, nem lehet euróban vagy dollárban meghatározni a bérüket. A fizetésük egyre kevesebbet ér, amiből ők sokszor támogatják az otthoniakat. Nekik pedig megvan az a késztetésük, hogy itt hagyják az országot. Nem látom, hogy ez a munkaerőhiány mennyire fog tudni enyhülni. Ráadásul a diákok közül itthon nagyon sokan készülnek külföldre továbbtanulni, és sok egyetem hajlandó ingyenes oktatást biztosítani a tehetségeknek.

Korábban egy konferencián arról beszéltél, hogy ma betanított munkaerőt veszünk, miközben a rendkívül alacsony társadalmi mobilitás miatt nem lesz elég mérnök itthon. Hogyan alakulhat szerinted a szakemberhiány problémája a jövőben?

Az első gondolat, ami eszembe jut, hogy nagyon alacsony itthon a diplomások aránya, emellett 10 év alatt évi 100 ezerről 60 ezerre csökkent az angol nyelvvizsgák száma, németből nagyjából 30 ezer volt, most 16 ezer, franciából 2800, most 900. Ez a szám nem egyik évről a másikra esett vissza, és a demográfiai csökkenésnél sokkal erősebben ment vissza a képzés. Borzasztó nagy problémák vannak, és nem a PISA-tesztekről beszélek, hanem egyszerű mennyiségi és minőségi mutatókról.

Nem tudunk bevonzani egyetemet, főiskolát végzetteket, miközben nem termelünk magunknak elég embert. Az biztos, hogy ebből komoly társadalmi, gazdasági feszültségek lesznek. Emellett rengeteg tehetséges gyerek veszik el, mert mélyszegénységben élnek – nem tudom, őket hogyan lehetne megtalálni.

Egy iszonyú harc megy a tehetségekért, és ha mi szisztematikusan alulmaradunk, akkor a jövőnket pecsételjük meg, hogy aztán csak olyan munkahelyek legyenek, ahová betanított munkásokat keresnek. Az nyilván nem tud annyit fizetni, még ha exportorientált is. Egy repetitív operátori munka nem termel akkora hozzáadott értéket, mintha a felsőfokú végzettségűekre fókuszálnánk. Szerintem ezt mindenki látja, csak az a kérdés, hogy teszünk-e valamit érte.

A Covid-válság után egy gyors visszapattanást láthattunk a munkáltatóknál, azonban az előttünk álló recesszió esetében nagyon nehéz bármit is előre megjósolni. Hogyan készülhetnek fel a különböző szektorok munkáltatói a válságra, illetve milyen mély visszaesésre és milyen hosszú kilábalásra számíthatunk?

Az év elején megkérdeztünk majdnem 400 céget, és 32%-uk azt mondta, hogy ők még nem álltak fel teljesen a Covid után. Amikor azt mondjuk, hogy a magyar GDP elérte a 2019-es szintet, akkor az átlagos szinten igaz, viszont minden harmadik cég még nem tudta elérni a három évvel ezelőtti teljesítményét. Amikor megkérdeztük, hogy akarnak-e idén fizetést emelni, 83% mondta, hogy nem, aztán szeptemberben kiderült, hogy 92% mégis adott béremelést.

Borzasztó nehéz megmondani, hogy most milyen mély lesz a válság. Meggyőződésem, hogy mivel nagyon sok olyan iparág van, melynél a magyar gazdaság profitálni fog a termelésben, és ez segít abban, hogy ne legyen olyan mély a recesszió.

Ehhez viszont az is kell, hogy a forint tudjon stabilizálódni. Különben már ott tartunk, mintha bevezettük volna az eurót: az irodabérletem, az energiaárak, az alapanyagárak mind euróban vannak, már csak a bérek maradtak forintban. Magyarország Európa egyik, ha nem a legnyitottabb gazdasága. Nyilván jönnek-mennek a gazdasági hatások, de azért van sanszunk arra, hogy ne legyen olyan mély a válság, mint a 2008-as, vagy a 90-es évekbeli visszaesés.

Az energiaválság jelenti az egyik legkomolyabb veszélyt a vállalatokra, és komoly aggodalomra ad okot a bizonytalanság idén télen az ellátás és az árak szempontjából. Mekkora terhet jelent a magyar munkaadóknak az energiaárak brutális emelkedése?

Nem vagyok energia-szakértő, de én 30 éves koromig el sem tudtam képzelni, hogy télen ússzunk. Ha bezár minden uszoda, az azért nem lesz akkora nagy baj, ha pedig Európában mindenhol ennyire visszafogják, az valahol nagyon oda fog ütni az energiaáraknak. Ha a franciák visszakapcsolják az atomerőműveket, az oroszok pedig a gázvezetékek működéséből adódóan nem tudják a gázt teljesen elzárni, miközben sorban érkeznek az LNG-t szállító hajók, akkor bőven lesz elég energiaforrás, és zuhanni fognak az árak. Éppen ezért nem gondolom, hogy több tízszerese kell, hogy legyen az energiaköltség. Ha Európa rákényszerül arra, hogy takarékoskodjon, akkor van elég energia.

Ha a háború folytatódik, akkor egy-két év borzasztó kemény lesz, de utána biztos, hogy teljesen függetlenek leszünk az oroszoktól, és úgy fogják utánunk dobálni az olajat és a gázt.

Ez most nagyon nehéz a cégeknek, a külvilág számára pedig felfoghatatlan az, hogy két év alatt nem lehet véget vetni a chiphiánynak, illetve milyen problémák vannak nemzetközileg a szállítási láncoknál. Ennek a dolognak szép lassan vissza kell állni.

Milyen különbségeket és hasonlóságokat látsz a régió más országaiban a munkaerőpiac tekintetében? Máshol is akkora problémát jelent az energiakitettség, mint nálunk?

A közép-európai régióban a három országban sok minden hasonló, de rengeteg más persze különböző. Európában a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta Csehországban van, a románoknál is nagyon kicsi, 1-2 százalékponton belül vannak ők is, és nálunk is alacsony ez az arány. Egyes becslések szerint 10 millió román dolgozik külföldön, az a forrás, amit ők hazautalnak, nem tud a végtelenségig nőni, mert nincs munkaerő. Csehországban már eddig sem volt, mert nagyon alacsony volt a még alkalmazható munkavállalók száma, ráadásul ők nem is voltak annyira nyitottak a világra, mint mi, akik már 16 EU-n kívüli ország munkavállalóinak megengedjük, hogy minden további nélkül dolgozhassanak nálunk. Ami különbség, hogy a korona meg a lej sokkal stabilabb az euróhoz képest, így nem tesz rájuk akkora inflációs nyomást, pedig ott is 15% felett van az infláció.

Magyarországon nagyon nehéz lesz visszaszorítani a drágulást ilyen gyenge forint mellett.

Mindenképpen szükség lenne a stabilitásra, és persze azokra az üzenetekre, hogy egy kicsit hűteni kellene a gazdaságot, mert elkezdtünk túlpörögni. Ez hasonló volt, csak a csehek meg a románok gyorsabban fejlődtek, egyes mutatók alapján a románok meg is haladtak bennünket.  A gazdasági húzóágazatok mind a három országomban hasonlóak, ahogy a családonkénti gyerekszám is. Sokszor csak pszichológiai különbségek vannak, hogy üzletileg mennyire tud Magyarország higgadt képet mutatni. Annak, hogy a kormányzatunk 12 éve ugyanaz, stabilitást kellene sugároznia, mégsem sikerül mindig felhőtlen imázst teremtenünk a befektetők körében. Hiába vannak kormányváltások meg fordulatok, a gazdasági irányítás szempontjából stabilabbnak ítélik meg Romániát és Csehországot, de összességében nagyon hasonlóan működik a régió.

Jelenleg itthon az egyik legnagyobb nyomást az infláció jelenti. A cégek mekkora emelést fognak tudni kigazdálkodni, illetve lesznek hajlandóak adni 2023-ban? A magas infláció miatt számíthatunk-e a fizetések reálértékének csökkenésére? Mekkora minimálbér emelésre lenne szükség?

A régióban vannak olyan országok, ahol már bejelentették, mennyivel növekedik 2023-ban a minimálbér, ami mindenhol kétszámjegyű emelés. Nálunk a gazdaságpolitikai irányítók között van olyan, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem kéne emelni, mert a vállalkozók nem tudják ezt kitermelni. Ugyanakkor a munkavállalók pedig azt mondják, hogy bruttó 200 ezer forintból nem lehet megélni a mostani árak mellett, de a bruttó 260 ezer garantált bérminimumból sem. Véleményem szerint minimálbérnek emberi körülményekhez méltó fizetést kéne jelentenie. Ha több mint 20%-kal emelkednek az árak, akkor itthon is mindenképpen két számjegyű minimálbéremelés kellene. Sok százezer ember van ezen bejelentve. Az a vállalkozás, amelyik csak bruttó 200 ezret tud kitermelni az alkalmazott béreként, az egyszerűen nem versenyképes.

Engedje el inkább a munkavállalóit, mert lesznek olyan gyárak, vállalkozások, akik kétségbeesetten keresik a munkaerőt, tudnának többet fizetni, csak egyszerűen nincs kinek. Százezrek vannak belecsontosodva ezekbe a munkahelyekbe, ahol ilyen megalázó körülmények között kell dolgozniuk.

Közösen kellene fellépni, nyilván a magyar munkavállalók érdekérvényesítési képessége elég gyenge, ez látszik a mostani pedagógussztrájknál is, hogy konkrétan semmit nem érnek el, mert nincs szolidaritás az országban. A másik oldalról pedig a kormányzati szigor kellene, hogy akit rajtakapnak, hogy feketén foglalkoztat, azokat a vállalkozásokat úgy megbüntetni, hogy eszükbe se jusson a jövőben ilyen dolgokra vetemedni. Így a kormány is több adóbevételhez jutna, az emberek pedig tisztességes megélhetéshez.

Azt gondolom, hogy ezt a 20%-os inflációt nagy hiba lenne lekövetni az átlagbérek szintjén, mert ezzel belekerülnénk egy olyan ár-bér spirálba, ami senkinek nem jó. Mi egyelőre azt látjuk a felmérésekben, hogy iparágtól függően, de nagyjából 9%-kal akarnak emelni a cégek januártól

Ez viszont nem jelenti azt, hogy júliustól nem akarnak még egy korrekciót csinálni. Tudni kell, hogy idén a cégek 41%-a emelt másodszor is. A munkáltatók igyekeznek segíteni, túlélni ezt a borzasztóan magas inflációs csúcsot. Nagyon remélem, hogy a nemzeti bank és a kormány is teszi a dolgát, hogy az inflációt kordában tartsa. Nagyon fontos lenne visszanyerni a bizalmat a forintban, hogy az emberek ne menekítsék euróba a megtakarításaikat.

A Covid miatt a home office széles körben terjedt el itthon is, ez pedig korábban elképzelhetetlen lett volna. Az utóbbi fél évben egyre többen tértek vissza a munkahelyi jelentléthez, most viszont az irodák megnövekedett rezsiköltségeivel kell szembesülniük. Elképzelhető, hogy a megemelkedett energiaárak miatt újra többen fognak otthonról dolgozni?

Tavaly a munkavállalók 40%-a tudott részben vagy egészben otthonról dolgozni, ez mostanra 24%-ra csökkent. Ugyan sokan azt mondták, hogy a home office örökre velünk marad, azonban ez ma már nem mondható el. A cégek látják, hogy az új belépők integrálása, a csapatmunka, a kohézió, a lojalitás, a vállalati kultúrához való idomuláshoz elengedhetetlen az, hogy néha találkozzunk. Nem azt mondom, hogy nem lesz home office, de biztosan csökkenni fog az aránya. Első lépésben azt gondolom, hogy nem kell ennyi iroda. Ha minden kolléga bejön, nálunk például csak 60%-nak van helye.

Az az őrület, ami a kormányzati szektorban van, hogy maximum 18 fok lehet, és kap az ember egy termopulcsit – szerintem ilyen körülmények között nem lehet effektíven dolgozni. Az új irodaházakban ezzel szemben van hőszivattyú, távfűtés és jobb az energiahatékonyság. Nyilván drágább lesz a rezsi, de nem megfizethetetlen.

Az, hogy az állami intézményekben meg az iskolákban akár 50 éves kazán működik, miközben nincs szigetelés, óriásit ront a helyzeten; így nagyon nehéz lesz spórolni. A versenyszférában már minden sokkal korszerűbb, napelemek vannak sok helyen, ami fenntarthatóbbá teszi a működést.

Hogyan elemeznéd a következő időszakot a magyar munkaerőpiacon? Mire kell most lelkileg felkészülnünk, összességében mennyire fog szerinted beütni itthon a válság?

Rendkívül gyorsan változnak a dolgok, akár egy napon belül teljesen már irányt vehetnek fontos gazdasági folyamatok. Ugyan áprilisban lesz egy konferenciánk, de még nem tudom megmondani, mik lesznek a témák, hiszen addig még bármi változhat. Ez azonban nemcsak magyar sajátosság, a volatilitás az egész világra jellemző.

Nagyon remélem, hogy az emberek békevágya végül győzni fog, nem csak a háborúban, de a piacokon is. Szintén remélem, hogy a magyar politikai elit tényleg komolyan gondolja, és sikert érünk el az európai pénzekről való tárgyalásokon, mert ez megnyugtatná a forintot.

A támogatások mértéke jelentős a GDP százalékában, de talán még fontosabb, hogy ez pozitívan hatna a piacokra is. Mindenki azt mondja, mekkora baj van Európában, de nálunk egyelőre nem csökken a GDP. Remélem, hogy sikerül ezt nagyobb veszteség nélkül átvészelni, és vissza tudunk fordulni az igazán fontos területekhez, leginkább a fenttarthatósághoz, az ellátási láncok zöldítéséhez. Gyerekeim vannak, azt szeretném, hogy az ő életük is legalább olyan minőségű legyen, mint az enyém volt. A cél pedig az lenne, hogy az alapigényeken túljutva hogyan tudunk a gyerekeinknek megfelelő oktatást és egészségügyet biztosítani hosszú távon.

(fotó: Sitller Ákos)