A négymillió forintos támogatás szabadon felhasználható, így azt akár lakásvásárlásra, gépjármű- vagy eszközbeszerzésre is lehet fordítani.
Húsz nap alatt már több mint kétezren igényelték a munkáshitelt - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Varga-Bajusz Veronika úgy értékelt, "ez elképesztő siker, és egyértelműen azt mutatja, hogy a fiatalok egy olyan eszközt, egy olyan lehetőséget kapnak a kezükbe, amivel tényleg elindíthatják az életüket".
Elmondta, eddig közel 300 hitelt folyósítottak, átlagosan 3,7-3,8 millió forint értékben. A hitelt az igénybe vevők szabadon felhasználhatják, és akikkel eddig beszélgetett, vállalkozásindításra, lakásvásárlásra, autó- vagy eszközbeszerzésre, esetleg a vállalkozásuk hirdetésére fordítják a támogatást - jelezte az államtitkár.
Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett: a munkáshitel már hét banknál érhető el.
Az államtitkár kiemelte: ez a négymillió forintos kamatmentes támogatás lehet az érintettek számára az első lépés "a magabiztos, sikeres élet felé". "Használd ki, mert a jövőd most kezdődik!" - mondta.
Remek hír jött rengeteg magyarnak: fontos program bővült, így lehet igényelni az állami ingyen pénzt
300 ezer fölé növeli a kisebb napelemes rendszerek számát a Napenergia Plusz Program.
Óriási lehetőség, most éri meg lakást vásárolni: 6% alá csökkentette lakáshitelének kamatát egy bank
Az egyik nagybank január 6-tól csökkentette lakáshitelének kamatát. Bizonyos feltételek teljesítése esetén már 6% alatt is igényelhető a pénzintézetnél lakáscélú jelzáloghitel.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.