A 2010-2020 közötti időszak talán a hazai gazdaság legsikeresebb 10 éve volt – állítják sokan, akik azonban arról megfeledkeznek, hogy az egész régióban ugyanez a fellendülés zajlott le.

Riadót fújtak a közgazdászok: nincs szó gazdasági csodáról, nem lesz növekedés

2023. október 2. 08:36

A 2010-2020 közötti időszak talán a hazai gazdaság legsikeresebb 10 éve volt – állítják sokan, akik azonban arról megfeledkeznek, hogy az egész régióban ugyanez a fellendülés zajlott le, és Magyarország is nagyjából az átlagos eredményt hozta a fejlődés terén - írja a Pénzcentrum.

A Pénzcentrum két korábbi jegybankelnököt kérdezett arról, mi a véleményük a jelenlegi gazdasági helyzetről, illetve hogy valóban lehet-e az elmúlt időszakot csodának nevezni. Surányi György és Bod Péter Ákos szerint sincsenek túl jó kilátásai a hazai gazdaságnak.

„Sose gondoltuk komolyan, de az utóbbi két év végképp arról szólt, hogy felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához! A cél immár nem leszakadni Romániáról. Azt is elfelejthetjük, hogy bárkinél a régióban jobban teljesítettünk volna a már említett 10 évben. Örömteli lenne, ha 2040-ben is azt mondanánk, hogy Magyarország továbbra is a régió átlagával tudott fejlődni, haladni, növekedni. De nagyon aggódom, hogy nem ez fog történni” - ezt Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő elemzője mondta még a múlt héten a Pénzcentrumnak. A szakember azt is hozzátette, hogy az elmúlt évek kapcsán nem beszélhetünk magyar, lengyel, szlovák vagy cseh gazdasági csodáról, sokkal inkább kelet-európai konjunktúra volt megfigyelhető. Az olcsó munkaerő, az EU tagság, a globális konjunktúra és ennek okán az összeszerelőüzemek idetelepülése lódította meg az egész régiót.

Az biztosan nem igaz, hogy magyar viszonylatban a 2010 és 2020 közötti évtized a legsikeresebb időszak lett volna. 1995 és 2001 között ugyanis, bár ez nem egy teljes évtized, uniós források nélkül mennyiségileg és szerkezetileg is összességében jobb volt a magyar gazdaság teljesítménye

- közölte Surányi György közgazdász.

Ebben a hat évben folyamatosan csökkent az infláció (8 százalékra), az államadósság mértéke 52 százalékra javult, az ország külső mérlege stabil volt, a nettó devizaadósság pedig csökkent. Emellett az ország hitelminősítése is folyamatosan javult (az alsó közepes BBB- fokozatról egészen az A, tehát a felső közepes fokozatig)

- folytatta.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bod Péter Ákos szerint a 2004-es uniós belépésünket követően, illetve a románok, bolgárok és horvátok csatlakozása után is egy sor feladatot hozott az élet számunkra, melyeknek teljesítésében már nem olyan egyformák az eredmények.

Az euró bevezetési kötelezettségét Szlovénia, Szlovákia, majd a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) és Horvátország is teljesítette. Mi viszont belátható időn belül akkor sem tudnánk eleget tenni a belépési feltételeknek, ha a szándék meglenne rá

- közölte az egykori MNB-elnök.

A teljes cikket a Pénzcentrum oldalán olvashatjátok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33