5 °C Budapest
Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.

Csak óvatosan a gyertyával, égővel: így előzzük meg a tüzeket az ünnepek alatt

2024. december 23. 06:07

December elsején, vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket. Az év ezen időszakában naponta átlagosan 24 otthonban csapnak fel a lángok, vagyis óránként keletkezik egy lakástűz.

Évente 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval. Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek. Akár vásárolunk, akár magunk készítjük az adventi koszorút, ügyeljünk rá, hogy a gyertyák alatt legyen gyertyatüske. Ha nincs ilyen, inkább ne gyújtsuk meg gyertyákat. A koszorút olyan helyre tegyük, ahol nincsenek éghető tárgyak és anyagok, az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjuk felügyelet nélkül.

A karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így a fűtött lakásban hamar kiszáradnak. Egy kiszáradt fenyő olyan jól ég, hogy ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc és az egész fa, nem sokkal később pedig a környezete is lángokban áll. Késleltetni tudjuk a fenyő kiszáradását azzal, ha díszítésig egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő. Így magasabb a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg. A karácsonyfát fűtőeszköztől és más hőforrástól legalább másfél méterre tegyük. Ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, inkább LED égősort tegyünk rájuk, és ezt is kapcsoljuk ki éjszakára.

Ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzéreket, égősorokat, karácsonyi díszkivilágítást. Amelyik terméken van CE jelölés, az megfelel az uniós biztonsági előírásoknak, és tűzvédelmi szempontból is biztonságosabb. Külső helyen csak kültéri fényfűzért használjunk dekorációként. Ha a díszkivilágítás sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbítónk hibás, eldeformálódott, megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni. Ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, majd meggyullad. Az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert megsérül és tüzet okozhat.

A csillagszórók 1000 és 1600 Celsius fok közötti hőmérséklettel égnek, ezért ne tegyünk csillagszórókat a karácsonyfára. Egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg. A legbiztonságosabb, ha kültéren használjuk őket. A leégett, de még forró csillagszóró maradványát nem szabad egyből a kukába dobni, előtte mártsuk vízbe.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Akik elutaznak az ünnepekre, áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyeket nem szükséges állandóan feszültség alatt tartani.

Az ünnepi tüzek megelőzésének is egyik legjobb eszköze a füstérzékelő, amely közvetlenül a tűz keletkezésekor hangosan sípol, így azonnal tudomást szerzünk a tűzről, így van időnk eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat. Lehet, hogy egy füstérzékelő nem a legkreatívabb karácsonyi ajándék, de praktikus. Már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a WIFI hálózatra csatlakoztatva az okostelefonra is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóinkhoz ilyet érdemes beszerezni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33