Jelenleg több mint 126 ezer magyar ember vállal munkát az országhatár nyugati oldalán fekvő Ausztriában. Vannak közöttük, akik csak dolgozni járnak át, ám a friss adatok szerint egy jelentős részük, 99 679 fő le is telepedett ott.

Egyre több vidéki magyar lépi ezt meg: hatalmas vonzerő a hazainál jóval nagyobb fizetés

2023. szeptember 21. 08:33

Jelenleg több mint 126 ezer magyar ember vállal munkát az országhatár nyugati oldalán fekvő Ausztriában. Vannak közöttük, akik csak dolgozni járnak át, ám a friss adatok szerint egy jelentős részük, 99 679 fő le is telepedett ott. Ezek az arányok ráadásul képlékenyek, miután évente legalább 4 ezren döntenek úgy, hogy a sógoroknál próbálnak szerencsét. Ennek fő oka, hogy szomszédaink ugyanis bizonyos szektorokban már kifejezetten számítanak ránk, és a hazainál sokkal versenyképesebb béreket biztosítanak. A Pénzcentrum utánajárt a részleteknek.

Szakértők szerint az elvándorlás komoly kihívást jelent Magyarország számára, a külföldre távozó honfitársaink száma évről évre nő. A rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint 2022 elején az EGT-országokban és az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok száma megközelítette az 535 ezer főt, ami 2010 óta mintegy 360 ezer fős növekedést jelent. A külföldön élő magyarok háromnegyede három fő célországban élt: Németországban (36 százalék), az Egyesült Királyságban (22 százalék) és Ausztriában (17 százalék), írja a Pénzcentrum.

A legfontosabb dolog, amire érdemes odafigyelnie annak, aki a külföldön készül élni, hogy a saját prioritásait tisztázza. Hogy alaposan megfontolja, melyik ország lenne számára a legmegfelelőbb a személyes és szakmai céljai eléréséhez, mérlegelve az ottani munkalehetőségeket, életkörülményeket és a kulturális különbségeket is

- hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum megkeresésére Hartmann András. A külföldre költözőket segítő Xpat Consulting alapítója kifejtette, meglátása szerint Európa-szerte szinte mindenhol nagy problémát jelent a lakhatás, ezért időben el kell kezdeni feltérképezni a helyi ingatlanpiacot, természetesen az igényekhez és a rendelkezésre álló anyagi forrásokhoz igazodva.

Ausztriában a magyar szintnél jóval magasabbak a bérek és az inflációnak hála a vásárlóértékben is egyre jobban különböznek a két ország keresetei. Sokan azért keresik Ausztriát, mert a keresetek nemcsak magasabbak, hanem bizonyos esetekben még többet is érnek

- közölte a Pénzcentrum megkeresésére Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, a lakhatástól eltekintve szinte minden hasonló értéken kapható, mint hazánkban, ami ha családostul megy ki valaki, akkor annyira nem fájdalmas. Arányaiban tekintve azonban Ausztria van annyival drágább, mint amennyivel a keresetek magasabbak.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az osztrák bruttó átlagbér jelenleg 3700 euró, amiből 2433 eurót kaphatunk kézhez. Tehát árfolyamtól függően bruttó 1,5 millió forintot kereshetünk meg, amiből nettó 1 millió forint körüli összeg lesz a miénk. Ráadásul 13. és 14. havi bért is kaphatunk, ami végképp komoly különbséget jelent a magyar keresetekhez képest.

A munkaerő elszívóerejét pedig csak erősíti, hogy az osztrák munkaerőpiac közel sem telített: amíg itthon 79 751 betöltetlen álláshely akad, addig Ausztriában ugyanez 214 ezerre rúg. A magyarok ugyanakkor szinte mindent elkövetnek azért, hogy enyhítsék osztrák űrt, a helyi társadalombiztosító honlapjának adataiból ugyanis kiderül, hogy 126 258 magyar vállalt munkát augusztusban a szomszédban, amivel mi „exportáltuk” a legtöbb munkavállalót az országba. Utánunk egyébként a németek következtek 123 206 fővel, míg a harmadik legtöbb munkavállaló Romániából érkezett (81 537 fő) Ausztriába.

A teljes cikk a Pénzcentrum oldalán olvasható, további részletekkel arról, mi szükséges a külföldi munkavállaláshoz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33