17 °C Budapest
Közelkép egy felismerhetetlen fehér férfiról, aki az asztalon lévő italért nyúl

Lesújtó, ami a Száraz novemberről kiderült: ez így még nagyon veszélyes is lehet

2024. október 24. 10:04

Hamarosan kezdetét veszi a Száraz November elnevezésű kampány, mely a mértékletesség és öngondozás hónapjaként hívja fel a figyelmet az alkoholfogyasztás tudatosabb kezelésére. Az önkéntes résztvevők 30 napon át tartó absztinenciával próbálják felmérni kapcsolatukat a szeszes italokkal, miközben céljuk a testi és lelki megújulás, az önismeret növelése, valamint az italozás körüli problémák időben történő észlelése. Az alkoholfüggőséggel küzdők számára azonban nem biztos, hogy ez a módszer a legmegfelelőbb, mivel a hirtelen alkoholmegvonás kockázatokat rejthet magában. Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns hangsúlyozza, hogy a kampány nem ajánlott azoknak, akik komoly alkoholproblémával küzdenek, valamint azoknak sem, akik látszólag mértéktartóak, de valójában súlyosabb kihívásokkal küzdenek, hiszen ők hajlamosak becsapni saját magukat, és elaltatják saját, családjuk éberségét is. 

Már csak napok kérdése, és indul a Száraz November elnevezésű a kezdeményezés, a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának egy hónapos ünnepe. Az önkéntes résztvevők vállalják, hogy 30 napig nem isznak alkoholt, megvizsgálva ezzel a viszonyukat a szeszes italokhoz. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.

A Kék Pont Alapítvány kampányát elsősorban annak ajánlják, aki legalább hetente egyszer vagy annál többször iszik és szeretne többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyáról. A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivóknak viszont nem javasolják, és van egy olyan ivási mintázattal rendelkező réteg, akiknek látszólag nincs gondja az önfegyelemmel, de valójában súlyosabb a baj, mint gondolnák - nekik sem feltétlenül ez a legcélravezetőbb módszer. Ők ugyanis hajlamosak becsapni magukat, nem csak novemberben, de egész évben.

Kinek való?

A Száraz novemberről Nagy Zsolt az addiktológiai konzultánsnak is az a véleménye, hogy előremutató, fontos és megítélése szerint sikeres kezdeményezés.

Lemérhető ez például abból, hogy azok a kliensek, akikkel én találkozom a rendelőben, szinte kivétel nélkül hallottak már róla. Ez kevés ilyen jellegű kampányról mondható el. Sőt, nemcsak hogy hallottak róla, de egy jelentős részük próbálkozott is vele.

Ami nagyon komoly hozzáadott értéke szerinte, az, hogy tematizálja az alkoholproblémát, egy időre legalább beemeli a közbeszédbe - merthogy erről nem nagyon zajlik nyilvános diskurzus. Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, szinte az egész ország tagadásban van a probléma súlyát és nagyságrendjét illetően.

A száraz november valami olyasmit hoz elő az emberekben, ami kiveszőben van: az önfegyelem, az önuralom, a mértékletesség kérdését feszegeti. A mai posztmodern fogyasztói élménytársadalomban ezek divatjamúltnak gondolt, szinte már ismeretlen fogalmak.

Száraz hónap, mint terápiás eszköz

A Száraz november egyfajta terápiás eszközként is működhet, Nagy Zsolt is használja a rendelői munkájában.

Amikor valaki bizonytalan abban, hogy hol tart az alkohol-karrierje, mi így nevezzük szaknyelven, akkor fel szoktam ajánlani egy nagyjából harmincnapos próbaidőszakot. Ez nem feltétlenül a teljes absztinenciát célozza, tehát az alkoholfogyasztás mellőzését, lehet cél a mértékletesebb, ritkább és kisebb mennyiségű alkoholfogyasztás. Azt kérem, hogy a kliens naplózza a tapasztalatait ebben az időszakban

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagy Zsolt elmondta, hogy sok esetben maga a kliens jön rá ilyenkor arra, hogy dolga van az ivásával: egy ilyen kísérlet erősítheti a problématudatot, ami az alkoholfogyasztás kapcsán nagyon lassan szokott kialakulni. Aki belebukik egy ilyen kísérletbe, vagy csak nagy nehézségek árán tudja végigcsinálni, annak a számára mindenképpen üzenetértéke van: lehet, hogy valami nincs rendben. Ez elsősorban a problémahívók számára lehet fontos, nem pedig az úgynevezett szociális ivók számára, akik ritkán, mértékletesen és csak társaságban fogyasztanak.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan ivási mintázatú személy, akinek adott esetben problémás lehet egy 30 napos absztinencia, a válasz az, hogy van. Egyrészt azoknál, akiknél már kialakult a fizikai függés, kockázatos lehet a hirtelen alkoholmegvonás.

De léteznek olyan alkoholisták is, akik simán megcsinálják a száraz novembert, de utána elkapja őket a gépszíj, és meg sem állnak februárig. Ők például néha hetekig, hónapokig nem isznak semmit, és utána van egy többnapos ámokfutásszerű ivás az életükben. Ők ugyanúgy alkoholisták, mint a napi szintű ivók vagy a szinten tartó ivók. Az ő esetükben a Száraz Novembernek lehet olyan kockázata, hogy a sikeres 30 nap elaltatja az éberségüket ezzel kapcsolatban, és hamis illúzióba ringatják magukat.

Az mondják, oké, simán hozom, 30 napig nem ittam, nincs semmi bajom. De december elsején a minta folytatódik, a száraz november után van egy extra nedves december, szilveszter, január, esetleg még a február is. És általában rosszabbodni szokott a helyzet, mivel az alkoholbetegség kialakulása leginkább egy folyamatosan lefelé tartó spirál formában képzelhető el. Bárhol meg lehet állni, lehet szünetet tartani, de utána nem a startvonalra kerül vissza az ember, hanem pontosan oda, ahol abbahagyta.

Ehhez azonban nem kell feltétlenül a Száraz November, a szakember munkája során sok olyan klienssel találkozott, akik más külső hatások vagy nyomás miatt nem isznak, akár hetekig, hónapokig. Ilyenkor mindenki megnyugszik kicsit, és az időszak végén diadalmasan felmutatják az eredményt. Ám ez sokszor önbecsapás, mert valódi józanságmunka, érdemi változás híján a visszaesés szinte borítékolható.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 24. csütörtök
Salamon
43. hét
Október 24.
Az ENSZ világnapja
Október 24.
A magyar operett napja
Október 24.
Az origami világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?