11 °C Budapest
discarded used water bottles in recycling bin.  The lids can be recycled as well if reattached to the water bottle

Most közölte a MOHU az üvegvisszaváltási rendszerről: rengeteg embert érint, sok pénzről van szó

2024. október 3. 17:33

Szeptember végéig már több mint 57 millió forintot ajánlottak fel a MOHU üvegvisszaváltó rendszerében gyermekgyógyászati intézmények támogatására – jelentette be a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Pethő Zsolt elmondta, évente másik célra lehet majd felajánlani a visszajáró pénzt, de mivel a januárban indult rendszerben csak júniustól kezdődött meg a nagyobb arányú visszaváltás, ezért fél évvel meghosszabbítják az akciót, így jövő év július elsejéig lehet adományozni a Heim Pál és a Bethesda gyermekkórháznak, valamint a Semmelweis gyermekklinikának. A gyűjtés végén az összegyűlt összeget egyenlő arányban fogják a három intézmény között elosztani – tette hozzá.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy minden várakozásukat felülmúlta, ahogy a lakosság reagált a rendszer bevezetésére: eddig több mint 400 millió palackot váltottak már vissza, és ebből mintegy egymillió palack visszaváltásánál jótékonyságra ajánlották fel a visszajáró összeget – számolt be róla a vezérigazgató. Pethő Zsolt kiemelte, a visszaváltási rendszer napjaink legkomolyabb szemléletváltási programja, amelynek célja, hogy minden italospalackól újra italospalackot lehessen gyártani, még véletlenül se végezze a folyóban vagy az árokparton, esetleg a föld alatt.

Velkey György János, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatója azt hangoztatta, hogy „a gyerekek gyógyítása össztársadalmi feladat”, és a mostani akcióban is sikerült megszólítani a társadalmat, hogy „együtt vegyenek részt a gyerekek gyógyításában”. Az akció során összegyűlt pénzből a súlyos epilepsziával és ideggyógyászati betegséggel küzdő gyerekek kivizsgálásához szükséges eszközt, valamint a súlyos égési sérüléseket és baleseti sérüléseket szenvedő gyerekek gyógyításához szükséges műszereket szeretnének beszerezni – mondta el.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója arról beszélt, hogy a gyerekek gyógyítása és a visszaváltási rendszer is befektetés a jövőbe. Az összegyűlt pénzből az úgynevezett kulcslyuksebészeti eszközparkot szeretnék bővíteni, amelynek köszönhetően nagy vágások nélkül is el lehet végezni egy-egy beavatkozást – közölte.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója elmondta, a felajánlásokból egy teljesen új digitális korszakot szeretnének indítani az intézményben. Egyebek mellett szeretnének egy új, gyerekeknek fejlesztett, magas képminőségű, gyors képalkotásra képes CT-készüléket vásárolni, valamint fejlesztenék a videókamerarendszert is, az ennek köszönhető gyorsabb adatátvitellel ugyanis csökkenteni lehetne a vizsgálatokra és a kezelésekre fordított időt – fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?