Az ENSZ Közgyűlésén (UNGA) a világ vezetői megállapodtak abban, hogy 2030-ig 10 százalékkal csökkentik az antibiotikumoknak ellenálló fertőzések okozta halálozások számát.
A kutatók továbbra is keresik a választ arra a kérdésre, hogy miért lépnek a lányok egyre fiatalabban a pubertáskorba. Bár vannak ígéretes nyomok, még nincs egyértelmű magyarázat erre a jelenségre.
Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető, hogy a gyerekek korábban kezdik a pubertálást mint korábban. Ez valószínűleg környezeti, életmódbeli és anyagcsere-tényezők együttes hatásának köszönhető, de a pontos okok még rejtélyesek a tudósok számára.
Jelenleg a lányok átlagosan 11, a fiúk 12 éves korukban lépnek a pubertáskorba. Ha ez lányoknál 7, fiúknál 8 éves kor előtt következik be, korai pubertálásról beszélünk, ami hosszú távú egészségügyi problémákhoz vezethet - számolt be az Euronews.
Az 1990-es években az amerikai lányoknál figyelték meg először a korai pubertálás felé való eltolódást, amit akkor az elhízási járvánnyal magyaráztak. A 2000-es évek elejétől azonban Európában is egyre több gyereknél tapasztalták ezt a jelenséget.
Orvosként és kutatóként aggaszt, hogy egyszerűen nem tudjuk, mi folyik itt
- nyilatkozta Dr. Anders Juul, a Koppenhágai Egyetemi Kórház gyermekendokrinológusa az Euronews Healthnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kutatók több lehetséges okot is vizsgálnak. Az elhízás továbbra is fontos tényezőnek tűnik, de önmagában nem magyaráz mindent. Felmerült az endokrin rendszert károsító vegyi anyagoknak való kitettség szerepe is, de erre még nincs egyértelmű bizonyíték.
Életmódbeli tényezők, mint a mozgásszegény életmód és a megnövekedett képernyőidő szintén hozzájárulhatnak a korai pubertáshoz. Emellett a stressz és bizonyos családi körülmények hatását is vizsgálják a kutatók.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.