Katalin hercegné befejezte kemoterápiás kezelését, és ismét hivatalos teendőket vállalt.
Egy új tanulmány szerint 2050-re jelentősen növekedhet az antimikrobiális rezisztencia (AMR) okozta halálesetek száma. A The Lancet folyóiratban megjelent kutatás előrejelzései alapján 2025 és 2050 között világszerte több mint 39 millió halálesetet köthetünk majd közvetlenül az AMR-hez - jelentette a CNN.
Az AMR a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mikroorganizmusok (pl. baktériumok, vírusok) az olyan antimikrobiális hatóanyagok, gyógyszerek jelenléte ellenére is képesek életben maradni és tovább szaporodni, amelyek normális esetben meggátolnák azt, vagy elpusztítanák őket.
Mi vagyunk a felelősek a problémáért
Az Egészségügyi Világszervezet az AMR-t az egyik legjelentősebb globális közegészségügyi és fejlesztési fenyegetésnek nevezte - a probléma hátterében pedig az antimikrobiális gyógyszerek helytelen és túlzott mértékű használata áll mind az emberek, mind az állatok, illetve a növények esetében is. Dr. Chris Murray, a tanulmány vezető szerzője a következőképpen vélekedett a fenyegetésről:
Arra számítunk, hogy a helyzet egyre rosszabb lesz. Megfelelő figyelmet kell fordítanunk az új antibiotikumokra, hogy a helyén kezelhessük ezt a valóban igen nagy problémát."
A kutatók a legkülönbözőbb természeti adottságokkal rendelkező vidékeken, 204 országban vizsgálták az AMR hatásait, míg végül sikerült megállapítaniuk, hogy 1990 és 2021 között az AMR okozta halálesetek száma több mint 50%-kal csökkent az 5 évesnél fiatalabb gyermekek körében, viszont több mint 80%-kal nőtt a 70 éves és annál idősebb felnőttek esetében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Melyik a legproblémásabb kórokozó?
A legnagyobb terhet okozó kórokozó-gyógyszer kombinációnak a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) bizonyult. Az ilyen esetekhez köthető elhalálozások száma az 1990-es években 57.200 fővel indult, 2021-re azonban csaknem megduplázódott, azaz 130.000 főre nőtt.
A kutatók becslései szerint 2050-ben az AMR-nek tulajdonítható halálesetek száma világszerte elérheti az 1,9 milliót, az ezzel összefüggő esetek száma pedig akár a 8,2 milliót is. A leginkább érintett régiók elsősorban Dél-Ázsia, Latin-Amerika és a Karib-térség, valamint a Szaharától délre fekvő Afrika.
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
Ez az igazi rovarhorror: egyetlen csípés változtatta rémálommá egy férfi nyaralását, majdnem meghalt
Pókcsípés okozott súlyos egészségügyi problémákat egy brit férfinek, rémálommá változtatva ezáltal a nyaralását.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.