13 °C Budapest
Súlyos dolog derült ki a mikroműanyagokról: kártékonyabbak, mint eddig hittük

Súlyos dolog derült ki a mikroműanyagokról: kártékonyabbak, mint eddig hittük

2024. augusztus 30. 13:15

Az emberi agyban egyre több mikroműanyag található egy új kutatás szerint. Az Új-Mexikói Egyetem kutatói által végzett előzetes tanulmány kimutatta, hogy a 2024 elején gyűjtött agyminták jelentősen több apró műanyagszilánkot tartalmaztak, mint a 8 évvel korábbi minták.  

Matthew Campen, a tanulmány vezető szerzője elmondta: "A normális, átlagosan 45-50 év körüli átlagéletkorú személyek agyszövetében 4800 mikrogramm/gramm, azaz 0,5 tömegszázalék koncentrációt tapasztaltunk." Ez körülbelül 50%-kal magasabb, mint a 2016-os boncolásokból származó mintákban mért érték.

A kutatók 92 ember agy-, vese- és májszövetét vizsgálták meg. Az agymintákat a frontális kéregből vették, amely a gondolkodásért és érvelésért felelős. Az eredmények szerint az agyminták 7-30-szor több mikroműanyagot tartalmaztak, mint a vese- és májminták- írta a CNN.

Campen szerint úgy tűnik, az agy különösen vonzza a legkisebb, 100-200 nanométeres részecskéket. A nanoplasztikák a legaggasztóbbak az egészségre nézve, mivel a sejtekbe is bejuthatnak.

Dr. Philip Landrigan, a Boston College professzora hangsúlyozta, hogy bár a tudomány még fejlődik ezen a területen, érdemes minimalizálni a műanyagoknak való kitettséget, ahol csak lehet. Javasolta a műanyag zacskók és palackok használatának csökkentését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Amerikai Kémiai Tanács közleménye szerint a jelenlegi tudományos bizonyítékok nem igazolják, hogy az élelmiszerekben kimutatott mikroműanyagok szintje kockázatot jelentene az emberi egészségre. Ugyanakkor folyamatban vannak további kutatások a témában.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?