Az arizonai Andi Norton évtizedeken át tartó légzési problémáinak meglepő oka derült ki nemrégiben.
Klórgázszivárgás a híres magyar uszodában: kivonult a katasztrófavédelem, sokan kerültek kórházba
Gázszivárgás miatt tizenegy embert vittek kórházba szerda délelőtt a szombathelyi fedett uszodából - közölte a létesítményt üzemeltető Vasivíz Zrt. műszaki igazgatója a városi televíziónak nyilatkozva.
Németh Gábor elmondta: az épület mellett, szabad téren szokásos uszodatechnológiát alkalmazva sósavat fejtettek át egy tartályba, amelyben - mint kiderült - előzőleg kis mennyiségű hipó is volt, így a két vegyszer reakcióba lépett, klórgáz képződött, amely az épület légtechnikai rendszerén keresztül bekerült az uszoda légterébe.
Hozzáfűzte: az épületet azonnal kiürítették, a mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrség is kivonult a helyszínre, ahol a vendégek és az uszoda dolgozói közül többen panaszkodtak torokkaparásra, légzési nehézségekre, a mentők 11 embert vittek további kivizsgálásra kórházba.
Németh Gábor megerősítette: egy óvodai csoport is tartózkodott az uszodában, de közülük senki nem lélegezte be a gázt, őket - ahogy kiderült a szivárgás - azonnal egy másik épületbe kísérték. A mentők a gyerekeket is megvizsgálták, majd a csoport elhagyta az uszodát. Az épületet átszellőztették, de szerdán már nem nyitnak ki. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: 11 felnőttet vittek a Szombathelyi Markusovszky Kórházba enyhe légúti panaszokkal, senkinek nem volt súlyos az állapota.
Ez az igazi rovarhorror: egyetlen csípés változtatta rémálommá egy férfi nyaralását, majdnem meghalt
Pókcsípés okozott súlyos egészségügyi problémákat egy brit férfinek, rémálommá változtatva ezáltal a nyaralását.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.