Kiderült, hova tűnnek az állami kórházakból a tapasztalt magyar orvosok

Gyakorlatilag forr Magyarországon a levegő az egészségügy körül. Egymást érik a hírek az elvándorló vagy szakmájukat feladó orvosokról, kórházi krízisekről, valamint arról, hogy milyen nagy a munkaerőhiány a szektorban. E jelenségek egyik kiváltó oka önmagában nem csak az, hogy az orvosok keveset keresnek, hanem hogy szaktudásukat könnyen kamatoztathatják jelentősen jobb körülmények között és több pénzért, belföldön és külföldön egyaránt. 

- olvasható az Interdiszciplináris Magyar Egészégügy (IME) tudományos folyóirat legutóbbi számának egyik tanulmányában, melyet Dr. Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász, Dr. Kincses Gyula egészségügyi szakértő, valamint Révész Sándor és Soltész Attila közgazdászok jegyeznek. Ha az orvosok többet akarnak keresni, akkor jellemzően életkortól függ, hogy elmennek-e külföldre.

- állapítják meg a kutatók.

Az elérhető magasabb jövedelem pedig erős tényezőnek bizonyult a tudósok szerint, amikor azt vizsgálták, hogy az orvosok miért választják az állami helyett a magán egészségügyet. A kutatók 210 orvost is megkérdeztek tanulmányukhoz, akik közül 42 százalék válaszolta azt, hogy anyagi szempontok, a kényelem és a szabadság miatt dolgozik a magán ellátásban, 

Ez a jelenség pedig pont rátapint a kutatók egyik fő megállapítására, amely szerint úgy terebélyesedett ki a magán egészségügyi ellátás Magyarországon, hogy a "szektorról semminemű hivatalos mérés, információ, adatszolgáltatás nem létezik", valamint, hogy keveset tudunk a magán egészségügy valós tartalmáról, az ellátások minősége pedig sem az ellátást igénybe vevő lakosság, sem pedig a hatóságok előtt nem ismert.

Hogy jutottunk idáig?

Kezdetben inkább kis lakásrendelők domináltak a hazai magán egészségügyi piacon, ahol jellemzően személyességet és több időráfordítást kaptak a betegek, mint az állami szektorban. Ennek a rendszernek volt egy hálapénz legalizáló szerepe is, hisz, ha egy beteg elmegy egy magán rendelésre, akkor attól jogosan lehet elvárni, hogy fizessen, ami egy állami intézményben nyilván visszásabb. Ez az irány kéz a kézben járt a közvagyon magán célokra való felhasználásával, amelyre ismerős példa lehet, amikor egy magán rendelésről az orvos elküldi a beteget egy drága diagnosztikai vizsgálatra, melyet hogyhogy nem, abban a kórházban, ahol az adott orvos rész- vagy főállásban dolgozik, soron kívül elvégeznek.

A '90-es években beindultak azok a magán finanszírozású beruházások is, amelyek gyakorlatilag az állami egészségkassza partnereiként tekintettek magukra, ezeken a helyeken például laborszolgáltatásokat vagy vese-dialízist lehetett igénybe venni. Ezeket az intézményeket ugyanakkor a már említett cikk írói nem igazán tekintik a magánfinanszírozott egészségügy részének, mivel bevételük nagy (vagy inkább döntő) része biztosított volt, hisz az államtól jött.

Visszatérve az igazi magánszolgáltatókhoz. Időközben a lakásrendelők szerepe visszaszorult és a többszakmás magán rendelőintézetek váltak dominánssá. Ezeken a helyeken az orvosok jellemzően már alkalmazottként vagy alvállalkozóként dolgoznak, nem pedig tulajdonosként, amely a lakásrendelő esetében a leggyakoribb volt. Ezeknél az intézményeknél megfigyelhető, hogy professzionálisabban működnek, a betegek igényeihez jobban és gyorsabban alkalmazkodnak, ugyanakkor persze ez nem jelenti azt, hogy tevékenységük orvosszakmai színvonalát egy beteg meg tudná ítélni.

A jelenlegi helyzetben pedig már milliárdos vállalkozók is beszálltak a piacra, a kutatók szerint "legfelsőbb körökben divat lett egészségügyi vállalkozásba fektetni". A gazdag vállakozók piacon való megjelenésére jó példa, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor is nemrég 60 százalékos tulajdonrészt szerzett a Budai Egészségközpontban, illetve egy másik beruházást is említ a tanulmány, amelynek keretei között egy komplett magán kórházat alakítanak ki hazánkban 8 emelettel, számos műtővel és saját intenzív osztállyal.

OK, akinek pénze van, az majd jobb helyen gyógyul, azzal mi a gond?

Az egyik legnagyobb kihívás, amire a tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy egyszerűen 

Ez azt jelenti, hogy ez egy zéró végű játék, mivel egy orvos csak véges mennyiségű órát tud dolgozni egy adott időszakban, tehát minél többet dolgozik a magán ellátásban, annál kevesebbet az állami egészségügyben. Ez azt jelenti, hogy a módosabb betegek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése megnő, a többieké viszont beesik. MIndemellett az sem garancia arra, hogy jó ellátáshoz jutunk a lakóhelyünkön elfogadható várakozási időn belül, ha rengeteg pénzünk van, hisz amennyiben a lakóhelyünk környékén döntő többségben szegények élnek (például Kelet-Magyarországon), akkor ott nem fejlődik ki olyan magán ellátórendszer, ahova gond esetén bizalommal fordulhatnánk.

A fenti jelenség természetesen ahhoz vezet, hogy nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, hisz az egészségügyi ellátási kapacitás nem azon szempont alapján bővül, hogy hol van rá igazán nagy szükség, hanem leegyszerűsödik a profittermelés talajára, magyarán 

Másik probléma a jelenlegi magán egészégügyi rendszerrel, hogy megfelelő minőségbiztosítás, betegirányítási rendszer és átláthatóság híján az jelentősen epizódszerű, tehát azok is bizonytalanságban vannak, akik igénybe veszik a rendszert. Ők ráadásul jellemzően kétszer fizetik meg az ellátás árát, hisz általában olyan szolgáltatást vesznek igénybe, ami az állami rendszerben is járna nekik.

- állapítják meg a kutatók, akik azt is hozzá teszik, hogy a "magánellátásban dolgozó orvosok bérszínvonala a hiányszakmákban visszahat a közszférára", tehát ezekben a szakmákban valamilyen úton módon a közintézményekben is jobb fizetést kell adni az adott orvosoknak, ami többlet terhet ró a közkórházakra.

Mindemellett, az IME-cikket jegyző egészségügyi szakemberek azt is megjegyezték, hogy hiába szív el rengeteg orvost a magán szféra az állami egészségügytől, a magán intézmények legalább itthon tartják a munkaerőt, amely mindenképpen pozitívumként említendő, ha az alternatíva az, hogy külföldre távoznak az orvosok.

Mit lehet tenni?

A kutatók néhány ajánlást is megfogalmaztak írásukban, amely nem mellesleg a Vadkapitalizmus virágzása, azaz mit szül a szabályozatlanság az egészségügyben címet kapta. A szakemberek szerint fontos lenne a magán-egészségügyi szolgáltatókat az egészségügyi rendszer szerves részének tekinteni, ahol azonos ellenőrzési, szakmai szabályozási és beszámolási rendet kéne kialakítani, mint az állami rendszerben. A kutatók szerint törekedni kéne arra, hogy a magánforrások nagy része az állami rendszerben is elkölthető legyen, amihez persze meg kéne határozni, hogy mire jogosultak a betegek az állami ellátás keretein belül, és mi az, amit hozzávásárolhatnak ehhez a csomaghoz.

A cikk szerzői szerint szükséges, hogy felülvizsgálják a beutalói rendszert és, hogy összekössék a magán és állami szférát a betegút-irányítás szempontjából. Ezen felül azon is el kéne gondolkodni, hogy a magán egészségügyi ellátásra elköltött pénzek egy részét megfinanszírozza-e az állam, egységesíteni kéne az egészségpénztárak és egészségbiztosítások után járó adókedvezményeket, valamint meg kell erősíteni a fogyasztóvédelmet a magán egészségügyi ellátás piacán.

A szabályozás erősítése pedig már csak azért is fontos lenne, mert a terület meglehetősen nagy, ráadásul bombaütemben növekszik. Annál a 33 intézménynél, amelynek bevétele 2017-ben meghaladta a 300 millió forintot, 37,4 milliárd forintot költöttek el magánszemélyek és vállalkozások, a piac pedig 21 százalékot bővült 2016-hoz képest.