Megnyílt a török ruhaboltlánc, a Koton első budapesti üzlete, egy vidózó vásárló szerint elég borsos árakkal. Mit nyújt a Koton, amit más boltláncok nem tudnak?
Az Integritás Hatóság vizsgálata során jelentős szabálytalanságokat tárt fel a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében megvalósult uniós finanszírozású projektekben. A hatóság hétfői közleménye szerint bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt tesz feljelentést - közölte a 24.hu.
A vizsgálat két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal működött együtt, amelyek kirívóan magas áron számoltak el alapvető élelmiszereket. Emellett felmerült a gyanú, hogy a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő összehangoltan határozta meg az árakat.
Az egyik projekt esetében a Halker Kft. által vezetett konzorcium 70 százalékos, bruttó 7,6 milliárd forintos túlárazással, míg a másik projektben a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékos, bruttó 2,6 milliárd forintos túlárazással okozott kárt a rászorulóknak. Ez a felelőtlen gazdálkodás azt eredményezte, hogy 1,4 millió csomaggal kevesebbet osztottak ki a tervezettnél.
A túlárazás mértékét jól szemlélteti, hogy az SZGYF a kristálycukrot a KSH által mért bruttó fogyasztói árak közel ötszöröséért vásárolta meg. A tej esetében is hasonló aránytalanságok mutatkoztak: az átlagosan 266 forintos tejet 960 forintért szerezték be a program kezdetén, ami öt év alatt 1 036 forintra emelkedett, miközben az átlagár 262 forint volt.
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke élesen bírálta az esetet: "Joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak és akik védtelenek – az időseken és a szegényeken."
Az elnök hangsúlyozta a hatóság jogköreinek mielőbbi rendezésének fontosságát, hogy hasonló esetekben hatékonyan tudjanak fellépni, feltárni a visszaéléseket, visszaszerezni az eltulajdonított összegeket és felelősségre vonni az elkövetőket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A négy vizsgált SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, amelynek 85 százaléka európai uniós forrásból származott. A projektek megvalósítási időszaka 2016 októberétől 2023 decemberéig tartott.
Az ügy előzményeként megemlítendő, hogy 2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) már vizsgálatot indított az RSZTOP keretében kiosztott élelmiszersegélyekkel kapcsolatban felmerült szabálytalanságok gyanúja miatt.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.