A vállalat, amely nevét szinte az élelmiszer-tárolás szinonimájaként használja, az elmúlt években sikertelenül próbálta felfrissíteni termékeit és újrapozícionálni magát.
Az időjárási hatások következtében jócskán lecsökkent idén az almatermelés Magyarországon, úgyhogy a legtöbb esetben egyelőre nem ment 400 forint alá az alma kilónkénti piaci ára, a szemfülesek viszont akár 300 forintért is juthatnak almához – írja az Agrárszektor.
A legfrissebb adatok szerint a 2024. évi hazai almatermés jócskán alulmúlhatja a tavalyi 472 ezer tonnát. Az idén mindössze 330 ezer tonna +/- 10% magasságában várható a szüretelhető mennyiség. Ez pedig jócskán kihathat az árakra is, jelenleg az AKI PÁIR adatai alapján a budapesti nagyobb piacokon egy kilogramm almát a 36. és a 37. héten 398 és 799 forint között tudtunk megvásárolni. A szupermarketekben, például az Auchanban, Lidlben, Aldiban vagy Tescoban 439 és 699 forint között mozogtak az árak ugyanebben az időszakban. A szedd magad akciók viszont igencsak népszerűek lehetnek sokak számára, hiszen a szakportál gyűjtése szerint ezeken a helyeken akár 300-350 forintos kilónkénti áron is lehet vásárolni.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.