A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Fontos változás jöhet az élelmiszereknél: ha ilyen jelet látsz a címkén, nehéz döntést kell hoznod
Megkönnyítené a tudatos fogyasztói döntést, ha környezetterhelést mutató jelölési rendszert kapnának az élelmiszerek - mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken közzétett podcastjében a GVH vezető közgazdásza. Berezvai Zsombor szerint az élelmiszergyártóknak a termékük teljes életciklusára várható környezetterhelést kellene közzé tenniük. A mostani gyakorlat szerint a csomagoláson többnyire csak a származási hely és a csomagolás újrahasznosíthatósága olvasható, az előállítás módja és más fontos mutatók rendszerint hiányoznak - tette hozzá.
Szöllősi Réka élelmiszerpolitikai elemző és fenntarthatósági tanácsadó megjegyezte, hogy a szállítás és a csomagolás a környezetterhelésnek mindössze 10-10 százalékát teszi ki. Önmagában a szén-dioxid-kibocsátás sem meghatározó szempont, legalább ilyen fontos, hogy egy termék előállítása mekkora területet igényel. Összességében csaknem egy tucat körülményt kéne figyelembe venni, és bár az élelmiszerek környezetterhelését vizsgáló tudományok gyorsan fejlődnek, jelölésükre ma még nincs egységes nemzetközi szabvány, kidolgozásuk alighanem versenyjogi kérdéseket is fölvetne - véli a szakértő.
A GVH 2024 januárjában közölt piacelemzése szerint a fenntarthatósági marketing rendezetlen, a környezetbarát állítások mögött sokszor nincs azonosítható szempontrendszer, a vásárlói döntéseket viszont jelentős mértékben befolyásolják. A podcast a GVH közösségi felületein, továbbá a piacelemzéssel együtt a hivatali honlapon is elérhető.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében
- Döntött Putyin: maradhat a posztján a miniszterelnök
- Ismét megmutatja különleges, duplacsuklós járműveit a BKV
- MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert