Késő bánat: idén súlyos pénzeket csengethetsz, ha vízre akarsz szállni!

Balatonon, illetve bármilyen belvízen vitorlázni eddig is csak az tudott, aki rendelkezett a "Nemzetközi bizonyítvány kedvtelési célú kishajó vezetésére" elnevezésű bizonyítvánnyal, vagyis vizsgát tett szaktudásából. A most bevezetett tanfolyam kötelesség azt jelenti, hogy ezentúl nem engedhető vizsgára az, aki a vitorlázás csínját-bínját ismerősöktől, barátoktól, szülőktől sajátította el, legyen az oktatója akár több éves gyakorlattal rendelkező illető is, helyette a Nemzeti Közlekedési Hatóság által jóváhagyott képzőszervnél kell tanfolyamot elvégeznie. A sikeresen vizsgázók részére továbbra is a hajózási hatóság állítja ki a képesítő okmányt.

Sokakban jogosan merül fel a kérdés, hogy miért volt szükség ezen szabályozás bevezetésére, hiszen ha valaki a vizsgán eddig megállta a helyét, szinte lényegtelen, hogy iskolai keretek között sajátította el a szükséges tudást, vagy egyéb formában. Elképzelhető persze, hogy a hatóságok a vizsgák lebonyolítása során sok esetben tapasztalatlan, felkészületlen vizsgázókkal találkoztak, amiből a felkészítés, a tanfolyamok hiányosságaira következtettek, és ezért döntöttek úgy, hogy szigorítanak a vizsgára engedés ezidáig egyetlen feltételén, a betöltött 17. életéven.

Sokan kiestek a piacról!

Egyedül erre tud következtetni G., az egyik révfülöpi vitorlás iskola tanfolyamszervezője is, aki a 95%-os sikeres vizsgaarány ellenére a mostani szabályozás következtében, kiszorult a piacról, mint mondja azért, mert indokolatlan, és bürokratikus feltételeket szabtak az iskolák akkreditációjához az NKH-nál.

Ilyen feltétel például az is, hogy a tanfolyamon oktató valamennyi személynek hivatásos hajóvezetői képesítéssel kell rendelkeznie, amihez több hónapos szolgálati idő is szükségeltetik hajókon. Ez tehát azt jelenti, hogy nem elég, ha a tanfolyamszervező hivatásos hajós, az órákat adók, a gyakorlaton oktatók mindegyikének rendelkeznie kell ilyen papírral, aminek G. szerint igen kevés iskola felel meg - nem véletlen, hogy az NKH által akkreditáltak listáján összesen 15 iskola található.

Szintén indokolatlan feltételnek tartja azt is, hogy a jóváhagyás előtt olyan részletes oktatási tematikát kell leadniuk az iskoláknak, ami napi, sőt órás bontásban tartalmazza az oktatás felépítését. G. szerint ez azért is problémás, mert ha az időjárás miatt gyakorlati képzés helyett például tantermi oktatás folyik, és épp akkor tart a hatóság ellenőrzést - mint mondja - akár el is vehetik az iskola engedélyét.

Az egykori oktató szerint a törvénymódosításra kapkodva került sor, szakmai egyeztetés nélkül, ezért született sok szempontból érthetetlen, és nem életszerű szabályozás. Ha az oktatás minőségén szeretett volna a hatóság javítani, úgy célszerűbb lett volna például az oktatóknak szóló módszertani vizsgát szervezni, ahol tanúbizonyságot tehettek volna arról, hogy valóban alkalmasak oktatói feladatok ellátására, ha pedig nem feleltek volna meg a vizsgán, úgy számukra kellett volna tanfolyamot szervezni - fejtette ki véleményét G.

A hivatásos képesítés ugyanis még nem garancia arra, hogy pedagógusi feladatokat is el tud látni az illető. Az az iskola, amelyik most próbál eleget tenni az akkreditációs követelményeknek, el kell küldje oktatóit hivatásos hajóvezetői tanfolyamra, és még a szolgálati időt is igazolnia kell - persze utóbbihoz bármelyik hajós kiadhat fedélzeti szolgálatról szóló igazolást, még ha ez etikátlan is - ami nem megy egyik napról a másikra.

A hatóság hirtelen jött "szabályozhatnékja" ellen azt is fel lehetne hozni, hogy a rosszul működő iskolák maguktól is kiesnének a piacról, hiszen tanfolyamot úgyis legtöbben ismerősök ajánlása alapján választanak, márpedig amelyik iskoláról híre kel, hogy rosszul oktat, nyilvánvalóan diákokat veszít. G. is több olyan diákkal találkozott pályafutása során, akik máshonnan jöttek át hozzájuk, mert egy hét alatt összesen ha kétszer kivitték őket a vízre, ami bőven nem elég a vizsgára való felkészüléshez.

Mindössze tizenöten maradtak ringben!