Bár a leépítések első körben a német üzemeket érintik, nem kizárt, hogy a jövőben a kecskeméti gyár dolgozói is veszélybe kerülhetnek.
Sok kisvállalkozás nem tudja kigazdálkodni a kötelező béremelést, emiatt sokan leállítják a fejlesztéseket vagy árat emelnek - írja a Népszava.
Jövőre várhatóan 8 százalékkal núnek a minimálbérek, ez pedig további nehézséget okoz majd a kis- és mikorvállalatoknak. A bérköltség növekedése miatt a cégek 38 százaléka emelte az árait eddig, 32 százalék nem vett fel több embert, 25 százalék pedig elhalasztotta az új beruházásokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint.
A cégek 30 százaléka a bérnyomás miatt a minimum felett keresők bérét is emelte, minden tizedik cég pedig részmunkaidősként foglalkoztatta tovább néhány munkavállalóját. A cégek 5 százaléka elbocsátotta a munkavállalói egy részét.
Ne szórakozz a NAV-val: 74 ezres tartozása volt, már terrorcselekménnyel gyanúsítják a magyar férfit
A férfinak 74 ezer forint adótartozása volt, a vádirat szerint ennek megfizetésére szólították fel.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.