17 °C Budapest

Gerendai Károly szerint túl sok a sztárfellépő a Szigeten

2019. augusztus 7. 09:00

Immár csak látogatóként megy ki a Szigetre a fesztivál alapítója. Gerendai Károly egyébként nem tartja fenntarthatónak a mostani programköltségszintet, szerinte túl sok a sztár a fesztiválon. Azt is elárulta, mennyi pénzt kapott a fesztiválért.

Csak látogatóként lesz már kint a Szigeten Gerendai Károly. A fesztivál alapítója a Népszavának adott interjúban azt mondta, bár tavaly lefelejtették a vendéglistáról, de kis magyarázkodással sikerült bejutnia.

Vezetőségi tagként egyébként továbbra is ingyen mehet a családjával a fesztiválra. Az előző évben még nehezen kezelte a helyzetet, hogy "kint is van, bent is van", idén már igyekszik a fellépőkre összpontosítani.

Leginkább a cirkusz, a Foo Fighters és a Florence + The Machine érdekel. Valószínűleg megnézem Ed Sheerant és Post Malone-t is. A többieket sajnos nem ismerem

- mondta Gerendai, majd pedig kijelentette a sztárkínálat már sok neki:

Az idei Sziget sztárkínálata amúgy nekem már túl erős. A cég többségét megvásárló Providence láthatólag nem ellenzi a drága fellépőket, miközben a látogatottság nem növelhető tovább. Ezt a programköltségszintet nem tartom fenntarthatónak. (...) Nem leszek népszerű, de vállalom: ha még én irányítanám a céget, idén kevesebb lenne a szupersztár.

Arra a kérdésre, hogy mennyit kapott személyesen a vállalkozás többségéért a Providence-től, Gerendai azt mondta, bár titoktartás köti, de mivel a teljes összeget a G7 már közzétette, az adók levonása után körülbelül 5,5-6 milliárd jutott az általa jegyzett áttételes tulajdonosra, a GK Investre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szerinte az amerikaiak egyáltalán nem akarják megváltoztatni a fesztivált, nem szólnak bele a szervezésbe.

Így a történetet nyugodt szívvel végleg elengedtem. Maradt az évi néhány igazgatósági ülés.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33