11 °C Budapest

Van itt ötlet, csak nincs rá elég pénzünk

Pénzcentrum
2007. augusztus 23. 10:00

A bejegyzett találmányok számát tekintve történelmi mélyponton vagyunk, ebben vélhetően az is szerepet játszik, hogy itthon az uniós átlag felét fordítják csupán kutatás-fejlesztésre - olvasható a Magyar Hírlapban.

Statisztikai adatok szerint az ázsiai régió már megelőzte az uniót a kutatás-fejlesztési (k+f) célokra szánt források tekintetében. Az ottani országok rangsorát Japán és Dél-Korea vezeti, azonban Kína is "rákapcsolt", itt a kutatás támogatása évente 20 százalékkal emelkedik.

Az Egyesült Államokban a k+f beruházásokra fordított összeg a GDP 2,5 százalékát teszi ki, míg az unióban ez csupán 1,8 százalék. A Lisszabonban elfogadott innovációs fejlesztésekre épülő stratégia szerint ennek az aránynak el kellene érnie a 3 százalékos szintet.

Itthon a k+f költségek kétharmadát állja az állam, míg a magánszektor részesedése csupán egyharmad. A találmányok, szabadalmak számának csökkenésének megfordításához egyrészt a felső- és középoktatási háttér megerősítésére volna szükség. Másrészt nagyon fontos szerepet játszhat a korai szakaszú finanszírozás, melyet az unióban is kiemelten kezelnek.

A korai szakaszú finanszírozás egyik legfontosabb eleme az olyan magánszektorbeli támogatók megtalálása, amelyek meghitelezik a prototípusok, illetve tanulmányok elkészítésének összegét.

A kutatások és fejlesztések emelkedésének előidézéséhez a kormányzati befektetések is szükségesek. Az európai költségvetésben az innovációs keretprogramokra szánt összegek csupán az összeurópai ráfordítások 5 százalékát teszik ki. Az unióban átlagosan a GDP 0,64 százalékát adják a kormányzati K+F beruházások, amely jóval elmarad az Egyesült Államokbeli 0,83 százaléktól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vedres András, a Magyar Feltalálók Országos Szövetségének elnöke szerint az is problémás, hogy a szabadalmi védelmet országonként kell kérvényezni. Jelenleg a világon 5 millió érvényes szabadalom van, melyeknek száma egyre emelkedik. Éves szinten csaknem 1 millió találmányt jelentenek be.

Ázsia vezet a találmányok versenyében, hazánk a huszonkilencedik a rangsorban, évente 25 találmánnyal 1 millió lakosként. Itthon a bejelentett találmányok háromnegyede köthető független feltalálókhoz, a többit pedig egyetemek vagy kutatóintézetek adják.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10