A MasterCard Worldwide közzétette 2007. második negyedévre vonatkozó Európai üzleti eredményeit, mely szerint a MasterCard® hitelkártyák dollárban kimutatott forgalma kétszámjegyű, 14,3%-os növekedést ért el. A kártyás vásárlások 14.7%-kos növekedéssel jellemezhető első féléves forgalma is átlépte a 10%-os növekedési küszöböt, csakúgy, mint a vásárlási és készpénzfelvételi műveletek száma 12,6%-os valamint 11%-os gyarapodással. Ami a bankkártyák számát illeti, 2007. második negyedévének végére 18,2%-kal több plasztik volt forgalomban, mint az előző év azonos időszakában.
2007. június 30-ig a kártyatársaság partner bankjai - a Maestro® valamint a Cirrus® márkajelzésű kártyákat nem számolva - 164 millió darab MasterCard márkájú kártyát bocsátottak ki Európában. A második negyedév során a kártyabirtokosok összesen 1,39 milliárd vásárlási műveletet hajtottak végre, míg a MasterCard márkajelzésű kártyáikat Európában 8 millió elfogadóhelyen használhatták.
Javier Perez, a MasterCard Europe elnöke elmondta: "Mai bejelentésünk tükrözi a MasterCard erős piaci helyzetét és azt az ebből adódó jelentős szerepet, mely hozzájárul a MasterCard egész világra kiterjedő sikertörténetéhez."
"Tevékenységünk lényegét a termék innováció valamint a magas minőségben végzett munka adja. Jól mutatja ezt az érintés nélküli "Tap&Go" fizetési technológia további kiterjesztése a kontinens országaiban, például Angliában és Spanyolországban."
"Londonban 2007. májusában jelentettük be, hogy a kártyabirtokosok PayPass™ 'Tap & Go' kártyáikat az év második részétől használhatják majd, mely előre vetíti az érintés nélküli technológia várhatóan 2008-ban esedékes bevezetését az egész országban. "
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Javier Perez hozzáfűzte: "Azon túl, hogy minden ügyfelünk továbbra is élvezi az innovatív fizetési megoldások előnyeit, 2007. második felében a MasterCard megkétszerezett erőfeszítéssel dolgozik majd azon, hogy 2008. januárjától a SEPA (Egységes Európai Fizetési Övezet) valóban működő pénzügyi szervezetté váljon. Az Egységes Európai Fizetési Övezet bevezetése a bankkártya üzletág minden szegmensében további versenyhelyzetet teremt, és előnyt biztosít a fogyasztók, a kereskedők, a bankok számára, valamint kedvező hatással lesz a tágabb euró-zóna gazdaságára is."
Ami a Maestro® és Cirrus® logóval ellátott kártyákat illeti, 2007. második negyedévének végéig több mint 292 millió ilyen márkájú plasztik volt forgalomban, amely 4,7 százalékos növekedést jelent 2006. azonos időszakához képest. Európában a kártyabirtokosok több mint 6,5 millió elfogadóhelyen tudtak vásárolni Maestro betéti kártyájukkal.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


