Szörnyű következménye lehet, ha így használod a ChatGPT-t: az ember legféltettebb kincse a tét

Pénzcentrum: Sokan nincsenek tisztában a saját digitális jelenlétük mértékével, pedig manapság ez árulja el az egyik (ha nem a legtöbb) dolgot rólunk. Elsősorban ez motiválta a legutóbbi kutatásodat?

Ságvári Bence: A kutatás a magyar 16-35 éves fiatalok reprezentatív mintáján egy saját fejlesztésű alkalmazással vizsgálta az okostelefon-használatot és a közösségi médiaplatformok igénybevételét. Egy hagyományos online kérdőív kitöltése után a résztvevők beleegyezésével egy olyan alkalmazást telepítettünk a telefonokra, amely a háttérben folyamatosan gyűjtötte a haszálati adatokat. A kutatás végén a résztvevők több száz készülékéről összesen 4800 napnyi készülékhasználatra vonatkozó adat, 733 napnyi (kb. 17 600 óra) folyamatos képernyőidő, és több mint 2200 különféle alkalmazás egyedi használati adatai álltak rendelkezésre. Ez azért is jelentős, mert Magyarországon ebben a korosztályban ez az első ilyen jellegű, nagyobb mintán végrehajtott szoftveres adatgyűjtés.

A kutatás legfontosabb megállapítása az, hogy a 16-35 éves fiatalok átlagos napi képernyőideje nem a szokásos önbevallás és becslés, hanem a szoftveres mérés alapján 3 óra 49 perc, ami átlagosan 60 képernyő be- és kikapcsolási ciklushoz kötődik.

A 2000-es évek techno-optimizmusa után az elmúlt években kifejezetten nagy a pesszimizmus, hiába teszik ki életünk sokkal nagyobb részét a technikai eszközök. Mit gondolsz, a telefonhasználatunk milyen mértékben van megtöltve valójában tartalommal?

Az általunk vizsgált 16-35 éves korosztály összesített képernyőidejének fele az öt legnagyobb online platform valamelyikén zajlik, hiába van több tízezer elérhető alkalmazás. A telefonokkal eltöltött idő döntő része tehát valamilyen passzív tartalomfogyasztás. A részletes adatokból azt már látjuk, hogy sokaknál működik a reflexszerű, leginkább izommemóriából, cél és tudatosság nélküli vándorlás a közösségi média appok között. Ezek többnyire rövid, akár csak néhány másodpercig tartó apphasználatok, egy viszonylag fix sorrend alapján.

Ez egy rutinszerű, gyors mentális snack az agynak, ami csak jóindulattal tekinethető tudatos tartalomfogyasztásnak és jó eséllyel máshonnan vonja el a figyelmet. A képernyőidő nagy része persze nem ezekből jön össze, főleg a 16-19 éves korosztályban, ahol a napi átlagos telefonos képernyőidő meghaladja az 5 órát. A hangsúly itt is az átlagon van, hiszen nem ritka a napi 8-10 órát meghaladó képernyőidő sem.

Napi hét-nyolc óra alvásidővel számolva az ébren töltött idő legalább negyedében a telefonok képernyője aktív, bekapcsolt állapotban van. És a legdurvább talán az, hogy nem nagyon tudok példát mondani olyan eszközre az emberiség történetében, ami ilyen gyorsan ilyen meghatározó része lett az életünknek.

Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Programjának professzora.

A tavalyi évben elég nagy port kavart itthon, de más országokban is az iskolai mobilhasználatnak a betiltása. Az adatok fényében ezt jogosnak tartod, vagy a döntéshozók leginkább csak sötétben tapogatóznak?

Azzal egyetértek, hogy ezzel a helyzettel valamit kellett kezdeni. Ugyanakkor jelenleg ott tartunk, hogy a törvény egy univerzális szabályt húzott rá az általános- és középiskolásokra. Nem hiszem, hogy ma már bárki tiltakozik az ellen, hogy a ‘dohányzás káros az egészségre’. A mobiltelefon és a fiatalok esete viszont nem ennyire fekete-fehér.

Első-második osztályban a legtöbb gyereknek még nincs saját telefonja, negyedik-ötödik osztály körül jön a nagy váltás, és innentől valóban beszélhetünk problémáról. Hosszú távon látom a személyes következményeit a saját gyerekeimen is: nagyon nehéz fókuszálniuk, nehezen tudnak koncentrálni bizonyos dolgokra, mert hatalmas a késztetés bennük: úgy érzik, mindig történhet valami a telefonjukon. De azért óvnék mindenkit attól, hogy csak az okostelefont, mint eszközt kiáltsuk ki bűnbaknak az iskolai teljesítmények és a gyerekek mentális egészségének romlásában.

Még a legalaposabban kivitelezett kutatások is sokszor hadilábon állnak azzal, hogy egyértelmű összefüggést mutassanak ki a telefon és valami negatív dolog között. Ez nem feltétlenül a kutatások hibája, egyszerűen egy ennyire komplex jelenséggel állunk szemben.

Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Programjának professzora.

A másik szélsőség az a csoport, akik azt követelik, hogy minél jobban be legyen építve az oktatásba a digitális tudatosság és az ahhoz kapcsolódó tudás. A közoktatásban például el tudnád képzelni azt, hogy egy órán azt oktassák, hogyan instruáld az AI-t, hogyan használd etikusan és pozitív dolgokra?

Ezt abszolút el tudom képzelni, sőt, biztos, hogy akkor követünk el végzetes hibát, ha ezt nem tesszük meg minél előbb. A mai gyerekeknek nyilván már egy AI által uralt világban kell majd megtalálniuk a helyüket. Szerintem óriási lehetőség, hogy minden gyerek a saját képességeinek, tanulási stílusának és érdeklődésének megfelelő “AI tutort” kapjon idővel maga mellé.

Ez a tanár szerepét is átalakítja majd, de ehhez a szemléletnek is alapvetően meg kéne változnia. Ehhez azért egyelőre nem túl jók az előjelek Magyarországon. Az oktatás lényege az, hogy összefüggéseket, folyamatokat értsünk meg és tovább tudjuk azokat gondolni. Ebben az AI kiváló partner lehetne. Persze csak akkor, ha feladjuk azt az elképzelést, hogy azt tekintjük tudásnak az iskolákban, ha adatokat és tényeket kell a diákoknak felsorolniuk, miközben nem értik a köztük lévő összefüggéseket.

Jelenleg még egyféleképpen sincs igazán ideje elmagyarázni a tananyagot az oktatóknak, arra meg főleg nincsen energia és talán késztetés sem, hogy ebben alternatív utak legyenek. Ezért mindenkinek ki kellene tudnia lépni a megszokott komfortzónájából. Ugyanakkor, ha majd ez megtörténik, nagyon komoly önuralmat kell gyakorolnunk, hogy az AI-t úgy használjuk, hogy az többé és jobbá tegyen bennünket. Fontos, hogy ne adjuk át neki az alkotás meg a gondolkodás luxusát, ez egyértelműen egy rossz irány az AI használatában.

EZ IS ÉRDEKELHET

Eddig csak ízelítőt kaptunk az AI képességeiből: ha elszabadul a tőzsdén, jöhet az igazi fekete leves

Fontos lenne az iskolákban is megtanítani azt, hogyan lehet védekezni az álhírek ellen, ezeknek a terjedését ugyanis a mesterséges intelliencia egyre jobban segíti elő.

Hogyan lehetne jól használni?

Mi otthon gyakran játszottunk olyat a gyerekeimmel, hogy azt mondtuk a ChatGPT-nek, magyarul, hogy „figyelj, itt van két 5 éves gyermek, most ők fognak tőled kérdezni” – neki pedig válaszolnia kellett például olyan kérdésekre, hogy miért süt a nap vagy melyik állattól kell még a gyilkos bálnának is félnie az óceánban.

És ezeket lelkesen, és tökéletes módon magyarázta el, úgy, ahogy egy ötéves gyerekkel beszélni kell. A gyerekek pedig rettenetesen élvezték. Ez persze csak egy játék volt, de képzeljük el, amikor minden gyerek felteheti majd a saját kérdéseit és egy végtelenül türelmes, adaptív AI segít mindenkit abban, hogy megértse a lényeget.

Mindenkinek abban segít, ott támogatja, ahol szüksége van rá. Erre egy 30 fős osztályban egy jó tanár legjobb szándéka ellenére sincsen ma lehetőség, Sőt, az AI akár azt is tudhatja, hogy másik órán éppen mi a tananyag, így például az irodalmat összekapcsolhatja a történelemmel, a biológiát meg a kémiával. A tanárok feladata pedig az, hogy ezt a folyamatot szervezze, a témát felvezesse, kontrollálja, ha kell kiegészítse, korrigálja és emberközelivé tegye.

Az oktatásnál maradva: mi a legdrasztikusabb különbség, amit a két ország (USA és Magyarország) oktatása között tapasztaltál?

Az ottani oktatás leginkább a jelenről és természetesen a jövőről szól, viszont sokkal kevesebb szerepet kap benne a múlttal való foglalatoskodás. Ezzel szemben Magyarországon sokszor azon van a hangsúly, hogy milyenek voltunk, és így próbálunk egy csomó fontos kérdést megközelíteni, megérteni. Szerintem fontos, ha egyiket se hanyagoljuk el teljesen.

Ami az AI oktatását illeti, az még Amerikában is mondhatni, hogy gyerekcipőben jár. Mivel azonban az oktatásnak sokkal inkább része a technológia mindennapos használata, és az oktatási kultúra is jóval nyitottabb az innovációra, nem kétséges, hogy hol fognak ezek előbb megjelenni. Még egyetemi szinten is ritka az AI valóban “okos” használata, bár ott is próbálkozom valami olyasmivel, mint amivel otthon, a gyerekeimmel. És főleg folyamatosan próbálom győzködni őket arról, hogy az AI-nak csak akkor van értelme ha a saját tudásukat és elemző képességeiket tudják vele magasabb szintre emelni. Ez a nehezebb, de hosszabb távon nyertes út.

Ha viszont a feladataik gyors és agy nélküli elvégzésére használják, amit nyilván papíron tilt az egyetem, akkor rövid távon ugyan nyerhetnek időt és esetleg jobb jegyet, de hosszabb távon csak veszítenek. Nem csak ők, hanem mindannyian. Nem szabad lemondanunk az alkotás, a gondolkodás, a kreativitás emberi privilégiumáról, és arról, hogy ebben az AI partner és ne pedig a főnök legyen.

Emiatt biztos, hogy nem ketrecbe zárni kell a technológiát, az iskolákban sem.

Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Programjának professzora.

Térjünk vissza egy kicsit az online jelenlétünköz: ti rengeteg adatot gyűjtöttetek konszenzuálisan, de a gigaplatformok még ennél is többet tudnak rólunk, és még a beleegyezésünket adó tranzakciók sem mindig olyan egyértelműek. Ez évtizedes távlatokban azért ez elég disztópikus képet vetít előre.

Ebben az esetben évtizedes távlatokban szerintem felesleges gondolkodnunk, mert egyszerűen nem látunk annyira előre. Pontosabban nagyon nehéz a mai tudásunkkal megjósolni, hogy mi lesz akár csak 5-10 év múlva. Engem eléggé lázba tudnak hozni (pozitív értelemben) az emberek viselkedésével kapcsolatos digitális adatok, hiszen ezek annak az újfajta társadalomtudományos módszertannak az alapjai, amellyel olyan dolgokat vizsgálhatunk és érthetünk meg a társadalmak működésével kapcsolatban, amikre korábban nem volt lehetőség.

De az is kétségtelen, hogy súlyos információs aszimmetriák jöttek létre a szolgáltatók, a kormányzatok és a felhasználók/állampolgárok háromszögében. Sőt, a tudományos kutatások is közel annyira kiszolgáltatottak ma mint maguk a felhasználók, ha arról van szó, hogy milyen módon férhetnek hozzá ezekhez az adatokhoz. Elárulom, hogy szinte sehogy vagy csak hatalmas munkával.

Ami a disztópiát illeti, ameddig egy tiszta kereskedelmi logika mentén ezek a platformok csak “ártatlan” hirdetéseket optimalizáltak egyre hatékonyabban a felületeiken, talán nem volt túlzott okunk aggodalomra. Mostanáig volt a céljuk, hogy minél inkább olyan tartalommal szolgáljanak, ami téged, mint felhasználót, minél tovább ott tart, illetve hogy a hirdetések szempontjából is minél kerekebb legyen a dolog számukra

Mostanában viszont egyre gyakoribbak a határátlépések. Tehát az, hogy Elon Musk most az amerikai külpolitika stratégaként posztol a saját maga által tulajdonolt platformon, extrém narratívákat tesz elfogadottá, miközben kulcsfontosságú területeken és helyzetekben tartja kezében az internetszolgáltatást a Starlink hálózaton keresztül és a NASA már egy rakétát sem tud a SpaceX nélküli kilőni.  Üzlet, politika és az általa képviselt celebrity popkultúra nyilvános összefonódása egyértelműen új jelenség, ami kérdés, hogy mivé növi ki magát. Ezzel kapcsolatban pedig könnyen elszaladhat a fantáziánk negatív irányba.

De ha visszaereszkedünk egy kicsit a Földre, akkor azt látjuk, hogy ezeknek a platformoknak a döntő része ráadásul nem is európai cég. A mi kontinensünk ebből a szempontból kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen a meghatározó platformok között nem találunk egyetlen európai céget sem, ami számunkra ugyancsak probléma. Az viszont jó, hogy az Európai Unió képes volt a fogyasztók és a mi, a kutatók érdekeit szolgáló szabályozást végigvinni.

Ha már a platformoknál tartunk, a legtöbb kritika talán a TikTok-ot éri, sokan kiemelkedően károsnak tartják a használatát. Ezt meg tudod erősíteni?

A kutatáshoz használt kérdőívünkben rákérdeztünk az egyes közösségi platformok használata mögötti motivációkra. Ezek alapján különböző használati módokat azonosítottunk. Ilyenek az általános tájékozódás, az énreprezentáció, mások életének követése, a kapcsolattartás, illetve az unaloműzés és a menekülés a valóságból.

Az adatok azt mutatják, hogy a TikTok felhasználói körében mint motiváció, különösen jellemző az átmeneti “kicsekkolás” a valóságból, valamint a “mentális feltöltődés” a TikTok-on keresztül.

És minél többet használja valaki a TikTok-ot, annál jellemzőbb ez a motiváció.

Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Programjának professzora.

Ebben a technológiailag rendkívül turbulens időszakban mi az, amit a legnagyobb veszélynek, kihívásnak tartasz?

Talán közhelyként hangzik, mégis úgy gondolom, hogy a legnagyobb veszély az, hogy az AI világában mentálisan ellustulunk. Még magamon is érzem hogy csak felteszem a kezemet, és azt mondom, hogy „köszi, ez tök jó” – és már meg is van oldva a probléma. De közben nem akarom megérteni, hogy hogyan jutottunk el közösen a megoldásig az AI segítségével.

Szóval ez tényleg egy kockázat, ennek ellenére én kifejezetten techno-optimista próbálok lenni, miközben azt is érzem szociológusként, hogy súlyos társadalmi konfliktusok állnak még előttünk, ahogy a világot szép lassan átrendezi majd az AI.

Fotók: Stiller Ákos