Keleti Arthur: a jövőben minden dolgozó munkafelügyelővé válhat, jöhet az alapjövedelem is

Pénzcentrum: A legfrissebb statisztikák szerint az elmúlt 5 évben 2023-ban történt a legtöbb bűncselekmény Magyarországon. Ez a lopások mellett a csalások ugrásszerű növekedése miatt történt. A csalások nagy része ráadásul online csalás volt. Szakértőként mit gondolsz, hogyan lehetne a lakosságot megfelelően védelmezni a kibertérben?

Keletei Arthur: Michael Hayden, a CIA és az NSA egykori vezetője egy washingtoni konferencián felvetette, hogy bár az adófizetők általában mindenhol védelmet élveznek, a kibertérben ez nem így van. Amíg a fizikai világban gyorsan reagál a rendőrség, a mentők vagy a tűzoltók, a kibertérben az állam reakciója jellemzően lassú. Hayden szerint ez különösen igaz az Egyesült Államokra, ahol a kibervédelem mindig is lemaradásban lesz. A kibertérben a védelem nagy része tehát az áldozatokra hárul. Ez egy új és kihívást jelentő helyzet, amelyhez az emberek még nem szoktak hozzá.

A felhasználók nem úgy lépnek az internetre, mintha egy szafari túrán lennének, ahol egyedül hagyják őket, mégis sokszor ezt érezhetik, hiszen nem látják a védelmi vonalakat. Ma a kibervédelem tehát egy kombinált felelősség: a felhasználóknak, a szolgáltatóknak, mint például a Meta vagy a Google, és az államnak is szerepe van ebben. Az állam főként a megelőzésre koncentrál, próbálja lefülelni a nagy bűnszervezeteket, mint például a pedofil hálózatokat, amelyek tartalmakat húznak össze a szervereken, vagy a banki csalásokat végző telefonközpontokat működtető bűnszervezeteket. A nagy cégek próbálják megóvni a felhasználókat, sokszor akár önmaguktól is, a felhasználóknak pedig észnél kell lenniük, és tudatosítaniuk kell, hogy igenis tenniük kell azért, hogy ne legyenek áldozatok.

A szakma sokszor azt mondja, hogy az online térben az emberek adatai többé kevésbé azért elég nagy biztonságban vannak, a legnagyobb cégek, úgy mint például a bankok, nagyon figyelnek erre. A súlyos veszteséggel járó támadások nem itt történnek/láthatatlanok az emberek számára, ami viszont látható és sokba is van, azok pontosan a célirányos támadások, amikor az emberek saját maguk szolgáltatják ki az adataikat, amikkel aztán meglopják őket. Sok biztonsági szakértő azt mondja, „ezzel nem lehet mit kezdeni”. Te is ezt gondolod, hogy az embereket sok mindentől igen, de önmaguktól nem lehet megmenteni?

Szerintem az embereket mindig maguktól kell megmenteni.

Úgyhogy azt gondolom, a védelem fontosságát az emberek esetében sem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen a kibertérben. Itt a sebesség, az adatok és a megjelenő identitások - az avatárok és virtuális énjeink - merőben eltérnek a fizikai valóságtól. Ezért kiemelt jelentőségű, hogy az emberek virtuális javait ugyanolyan gondosan védjük, mint fizikai vagyonaikat. Azonban a kibertérben ez sokkal nehezebb feladat, mivel a felelősséget gyakran másra hárítják. Ráadásul sok esetben csak utólag lehet cselekedni, a felhasználók száma pedig gyakorlatilag végtelen. Ezen felül a kibertér szabályozatlansága vagy a szabályok bizonytalansága további problémát jelent. A fizikai világban évezredek alatt alakultak ki a normák, míg a kibertér viszonylag új jelenség. Ennek megfelelően a virtuális térben való viselkedésre vonatkozó normák is kialakulóban vannak. Gondoljunk csak arra, hogy mit illik és mit nem illik csinálni mondjuk egy közösségi oldalon vagy egy játékprogramban.

Jó, de a szakma, a vállalatok mit tehetnek a felhasználókért, hogy ne csak nézzék azt, hogy az áldozatokat kisemmizik?

Az biztos, hogy a prevenció nagyon fontos kérdés, de nemcsak ez számít, hanem azok az automatizmusok, algoritmusok, szűrők és sok minden más, amivel tele vannak ezek a szolgáltatók és most már a mesterséges intelligencia rendszerek elé is bekerülnek. Azért azt látni kell, hogy a jelenlegi rendszerek viszonylag jól működnek, annak ellenére, hogy sok a csaló és a nem kívánatos és tiltott tartalom, mint például a terrorizmus vagy gyermekpornográfia. Ez részben annak köszönhető, hogy a nagy platformok saját szabályaik szerint szűrik ki a problémás felhasználókat és tartalmakat. Jól mutatja ezt az is, hogy csak a Meta (Facebook) negyed évente több százmillió hamis fiókot távolít el a rendszeréből. 2019-ben és 2021-ben ez a szám két milliárd környékén mozgott.

Ezek a rendszerek is egyre összetettebbek, és bár időnként kritikát kapnak politikai döntéshozóktól, gyakran hagyják, hogy a szolgáltatók maguk igazgassák ezeket a kérdéseket. Vegyünk egy példát, mondhatjuk azt, hogy a Facebook Marketplace-en, vagy bármilyen más adok-veszek oldalon sok a csaló. De gondoljunk bele abba, mennyire nehéz megkülönböztetni a csalókat az igazi eladóktól, miközben a platformoknak több millió felhasználói adatát kell feldolgozniuk. Emberi erővel ez nem is lehetséges, ezért algoritmusokat használnak, amikkel rendkívül sok csalót kiszűrnek, de még így is maradnak benn jócskán. A COVID alatt különösen nyilvánvalóvá vált, hogy az életünk egyre inkább áttevődik a digitális térbe, ahol mindenki védelmet igényel a virtuális térben töltött idő alatt, legyen szó munkáról vagy szórakozásról. Ez egy jogos igény, de nem egyszerű megoldani.

A mesterséges intelligencia, ezen belül is a most nagyon forró nyelvi modellek bőven kecsegtetnek a helyzet drasztikus és gyors romlásával. Az eddigi nyelvi hibák, és a többi, sokaknak azért felismerhetővé tették a veszélyt, ezek a határok innentől azonban sokkal inkább elmosódhatnak. Mire készülhetünk ezen a területen?

Az MI technológiák már olyan fejlettek, hogy nem csak utánoznak minket, hanem bizonyos területeken már túl is szárnyalnak. Nem csupán egy egyszerű kapcsolóról van szó, hanem inkább egy állítható potméterről, amelynek segítségével egyre több mindent tudunk automatizálni, beleértve a helyesírást, a beszédet, sőt még az arckifejezéseinket és mondanivalónkat is. Ez egyre inkább beépül a mindennapjainkba, például állásinterjúknál az MI már képes segíteni, feljavítani a jelölteket, akik így tökéletes válaszokat adhatnak a kérdésekre anélkül, hogy valójában értenének a témához vagy jobb benyomást tehetnek a kinézetük feljavításával. A modern technológiák, mint például a C2PA, lehetővé teszik, hogy a tartalmak eredetét és autentikusságát hitelesíteni lehessen.

Például egy fénykép készítésekor a kamera azonnal digitális aláírással látja el a képet, ami nyomon követhetővé teszi, ha utólag módosítások történnek rajta. Az OpenAI (a ChatGPT szolgáltatója) például már használja a videók generáláshoz a technológiát. Azonban ezek a fejlesztések nem mindig elegendőek. Az emberek többsége nem fogja minden egyes kép vagy videó esetén ellenőrizni az eredetiségét. Ehelyett talán hasznosabb lenne egy olyan rendszer, amely jelzéseket ad, ha egy tartalom nem teljesen hiteles, mint például egy háborús tudósításnál egy figyelmeztető jel, ami arra utal, hogy a tartalom manipulált lehet, vagy akár egy csaló e-mail esetében. Ezzel együtt a jövő valószínűleg a valóság igazolása lesz és nem a hamisítás cáfolata.

Igazából a szolgáltatók most is fel tudják hívni a figyelmet, hogy egy e-mail problémás lehet, valami ilyesmi védőrendszerre gondolsz?

Valami ilyesmi lesz ennek a vége. Most még azt mondjuk, ha a felhasználó bármilyen e-mailt kap, semmiképpen see kattintgasson benne eszetlenül semmit, hanem kezdjen utánajárni, pontosan mi is lehet az, amit kapott. Ha veszélyesnek ítéli, hagyja figyelmen kívül és törölje. Ezt általában a szolgáltatók weboldalán vagy alkalmazásában érdemes csinálni, de ami a kritikus az egészben, hogy mi kezdeményezzük ezt, ne hagyjuk, hogy más irányítsa amit tennünk kell.

Tehát akkor itt sem tudjuk kikapcsolni a személyes védőhálót?

Egy új forradalom küszöbén állunk az MI technológia fejlődésével, amely már képes lesz jobban megérteni az emberek kontextusát, néha jobban, mint maguk az emberek. Például, ha valaki csaló emailt vagy SMS-t kap, az MI-segéde észreveheti a gyanús jeleket. Ez a fejlesztés azért lehetséges, mert az új rendszerek már akár képesek lehetnek arra, hogy felismerjék, hogy ki használja a készüléket, és milyen helyzetben van az illető. Olyan technológiák fejlesztése zajlik, mint amit az Apple, a Samsung és az OpenAI képvisel, ahol az MI-segédek aktívan védeni fogják a felhasználókat, akár úgy, hogy elrejtik a káros tartalmakat, vagy még előttük tisztázzák azokat.

Például egy gyanús email esetén az MI-segéd biztonságos környezetben kivizsgálhatja a tartalmat, és ha adathalászatot észlel, még csak nem is terheli vele a felhasználót. Azonban a kiberbűnözők is hasonló technológiákat használnak, így egyfajta fegyverkezési verseny alakul ki az MI-segédek és a kiberbűnözők között. Ezt a csatát mi már csak a karosszékből figyelhetjük, várva, hogy milyen új trükköket találnak ki a csalók, és hogy ezeket az MI-segédek képesek-e kivédeni. Ebben a versenyben mindkét oldal egyre inkább az MI technológiákra támaszkodik, fokozatosan növelve a bonyolultságukat és hatékonyságukat.

Utolsó kérdésem a biztonságtechnika területén a dolgok internetéhez kapcsolódik. Volt pár éve, illetve még most is tart, de talán már halkabban, ez a vágy, hogy mindent rakjunk fel a hálóra. A villanykörtétől elkezdve a termosztáton át mindent, oké csak közben meg kiderül, hogy ezek a kütyük sokszor borzasztó védelemmel rendelkeznek, amik elég könnyen kihasználhatók. Most szerinted véget ért (legalább egy időre) ez az őrület, vagy idővel tele leszünk pakolva ilyen cuccokkal, csak azért jobban át kell ezt gondolni?

Én is érzek egyfajta változást, ami talán annak köszönhető, hogy egyre többen használnak intelligens eszközöket, és ezáltal megszokottá válik a kommunikáció ezekkel a kütyükkel. Ebben az összefüggésben még mindig hiányzik egy lépcsőfok, ami lehet, hogy a chiphiány vagy gazdasági okok miatt van, vagy talán a covid hatásai is közrejátszanak ebben. De látom a lehetőséget, hogy még rengeteg mindent ki lehetne használni ezen a téren, például az MI képes chipek beépítését a számítógépek és okostelefonok rendszereibe és hosszabb távon kisebb társaikat a vizesüveg kupakjába vagy a mosogatógép-tablettákba. Úgy gondolom, ez a terület még több reneszánszát fogja megélni, attól függően, hogy mennyire sikerül megoldani az energiaellátási kérdéseket, mert a kényelem mellett ez az egyik legfontosabb tényező.

Az intelligens eszközök használatának fő célja például nem csak az, hogy mindenre nyomogathassunk egy gombot, hanem hogy a telefonjaink és más eszközeink megfelelően kommunikálhassanak egymással, felismerve a különböző állapotokat és jelzéseket. Például tudniuk kell, hogy nyitva van-e az ajtó, ég-e a lámpa, vagy megy-e a sütő. Az MI jelenlétével és felügyeletével ezek az eszközök képesek lesznek saját magukról információt szolgáltatni, és így a felhasználók jobban tudják majd ellenőrizni otthoni környezetüket és az eszközök is egymást, saját magukat. Minden sokkal hasznosabb lesz. Ez az összekapcsolt technológia, ami egyre inkább az életünk részévé válik, újraértékelheti, hogy hogyan látjuk és használjuk az MI-t a mindennapokban. Például, egy multimodális MI modell, mint amilyen egy kis takarítórobotban van, képes lehet értelmezni a világot hasonló módon, mint mi – felismerheti, hogy hol szól a zene, vagy éppen melyik szobában van felkapcsolva a villany. Talán nem is szükséges minden egyes ajtóba chippet helyezni a jövőben, lehet hogy egy robot majd meg tud oldani mindent, mivel hasonlóan látja a világot mint mi, emberek.

Érzel azért túlkapásokat ezen a területen?

Nagyon nehéz megmondani, hogy az embereknek igazából mire van szükségük. A mai ember élete valóban olyan, mintha egy reneszánsz herceg lenne. Egyszerűen megnyitjuk a csapot, és már folyik is a meleg víz, vagy tapsolunk kettőt, és már szól is a zene – ezek pár száz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen luxusok lettek volna. Ma már egy átlagos ember is olyan kényelemben és biztonságban él, mint régen a királyok.

Én például a villanybojlert kedvelem, mert a meleg víz azonnal rendelkezésemre áll, nem kell a gázra várnom. Viszont a modern kor kényelmei nem mindig teljesítik elvárásainkat, mint például amikor nem találjuk meg azt, amit keresünk a levelezésünkben. A technológia továbbhaladásával azonban egyre több olyan szolgáltatást kapunk, amelyek kezdetben luxusnak tűnnek, de idővel elengedhetetlenül szükségesekké válnak. Az ilyen technológiák lehetőségei szinte végtelenek, és egy modern társadalomban ezek már nemcsak teherként, hanem könnyebbségként érzékelhetők. Ezek alapján nehéz lenne megítélnek, hogy mi túlkapás, és mi nem. Viszont a “sztenderd” szintjét is feljebb állítják. Tehát a modern embernek már van ideje és talán kedve is sokkal bonyolultabb dolgokon is gondolkozni, dolgozni.

Belemenve kissé jobban a mesterséges intelligencia topikba. Többször hangoztatod, hogy te gyakorlatilag már most is egyfajta új fajként tekintesz a mesterséges intelligenciára. Ha ez így van, akkor a már most kb. mindenki számára elérhető lehetőségekkel, mint például a ChatGPT-vel nem is meg tanulni kell bánni, hanem inkább összeismerkedni vele?

Azt gondolom, hogy inkább összeismerkedni. Az MI rendszerek egyre jobban megértik az emberi viselkedést, olykor jobban, mint az emberek saját magukat. Sok kritika éri őket empatikus képességeik hiánya miatt, ám a legújabb fejlesztések, mint például a Gemini, a ChatGPT, a Cloud3, vagy a kisebb Llama3 modellek azt mutatják, hogy ezek a rendszerek képesek mélyebb emberi érzelmek és mentális állapotok megértésére. Kísérletek során ezek a modellek bizonyították, hogy képesek mentális képet kialakítani egy adott helyzetről, és empatikus kapcsolódást létrehozni, szimulálva az emberi érzéseket, sőt egyes kutatások már azt is felvetették, hogy ezek a rendszerek “enyhén tudatosak”

Tehát mint minden intelligens rendszernek, ezeknek a modelleknek is vannak sajátosságaik és kihívásaik. Például az ún. 'hallucináció', ami azt jelenti, hogy az MI tévedhet vagy félrevezető információt adhat. Meg kell tanulnunk együtt élni azzal a ténnyel, hogy bizonyos területeken az MI sokkal jobb lehet nálunk, mégis hibázhat. Ez a felismerés arra ösztönöz, hogy jobban megértsük és integráljuk ezeket a rendszereket a mindennapi életünkbe, miközben tudatosítjuk korlátaikat és fejlődési lehetőségeiket.

Rab Árpádtól azt kérdeztem nemrég, várható-e hogy az élet minden területén valamilyen módon betüremkedik az MI? Azt válaszolta, hogy nem, mert nagyon drága a technológia. Egyetértesz ezzel te is?

Nehezen tudom megjósolni, de úgy vélem, hogy előbb-utóbb ez a technológia is mindennapossá válik, hasonlóan a mobiltelefonokhoz.

Senki sem gondolta volna korábban, hogy mindent a telefonomon fogok intézni. Amikor villamoson utazom, nem az ablakon keresztül tájékozódom, hanem a Budapest Go alkalmazást használom. Az MI használatának hétköznapi jellege és az ahhoz kapcsolódó technológiai fejlődés és költségcsökkenés idő kérdése csupán. Árpival egyetértek abban, hogy jelenleg ez a terület még nem nyereséges. Milliárdokat fektetnek bele, és még a ChatGPT sem hozza a várt profitot. Az egyre kisebb modellek már futnak majd a mobil eszközökön is, tehát nem kell majd a felhőből drága kapacitással használni őket. Mindazonáltal látszik a potenciál ebben a technológiában, és mindenki azon dolgozik, hogy megtalálja a módját a befektetés megtérülésének. Véleményem szerint ez idővel meg fog történni. Vagy nem…

Kifejezetten érdekelne, mit gondolsz a mesterséges intelligenciák munkaerőpiaci használatáról. Ez azért már most is több helyen, például a grafikusok körében eléggé égető kérdés. Rab Árpád azt mondta a korábbi beszélgetésünk során, hogy nem az MI-k fogják elvenni az emberek munkáját, hanem azok a kollégáik, akik ezeket az eszközöket használni fogják. Te mit gondolsz erről a kérdéskörről?

Az biztos, hogy a változások üteme egyre csak gyorsul, és ami korábban 20 év alatt avult el, a jövőben ez az időtartam 10 vagy akár 5 évre rövidülhet. Árpinak igaza van abban, hogy a technológiát jól használók lesznek a jövő sikeres emberei. De szerintem még ennél is tovább kell mennünk: ez egy adottság kérdése, hogy ki mennyire képes alkalmazkodni.

Az MI technológiák, amelyek egyre inkább automatizálják a folyamatokat, már nem csak önállóan, hanem egymással is képesek együttműködni. Például, ha egy képet készítesz és azt egy MI elemzi, majd visszaküldöd neki, hogy készítsen belőle új képet, az eredmény gyakran jobb lesz az eredetinél. Ez mutatja, hogy az MI ügynökök hatékonyan tudnak együtt dolgozni, mintha egy kisvállalkozásban tevékenykednének. Különösen érdekes látni, ahogy ezek az ügynökök 'emberi' módon kommunikálnak egymással, megbeszélve a feladatokat.

Úgy gondolom, hogy a jövő munkavállalói valószínűleg ilyen MI csoportokat fognak irányítani, vagy legalábbis közvetítőként fognak működni köztük. Ez már most is zajlik: egy MI megír egy szöveget, a másik feldolgozza, majd a harmadik és negyedik finomít rajta. Ez olyan, mint a panírozás folyamata: belemeríted, kiveszed, majd újra belemeríted. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy sok munkavállaló nem vezet csoportokat, hanem egyszerűen végrehajtók, a jövőben egyre többen lesznek ugyanakkor, akiknek irányítaniuk kell majd. Ez szükséges ahhoz, hogy növeljük az emberi munka hatékonyságát. Nem elég, ha hagyjuk, hogy a gépek minden feladatot átvegyenek tőlünk. Az emberek bevonása nélkül a világ nem lesz érdekesebb. A kulcs az, hogy megtanuljuk hatékonyan használni ezeket a technológiákat.

Ez felveti az alapjövedelem kérdését is azok számára, akik nem tudnak alkalmazkodni az új munkaerőpiaci körülményekhez. A jövőben mindenki egyfajta munkafelügyelővé válhat, aki feladatokat oszt ki az MI segítőknek. Már most is adunk utasításokat a kocsinknak, a mosógépünknek, a számítógépünknek, csak ezt még be kell írni. Elképzelhető, hogy a jövőben csak elmondjuk, mit szeretnénk, és az MI segédünk megoldja.

Azt mondod tehát, hogy egy grafikus, de legyen bármilyen más szakmából való is, jobban teszi, ha hőzöngés helyett inkább kitanulja a rendelkezésre álló programok használatát?

Voltaképpen igen, és még a zenészek csak most következnek. A grafikusok jórésze már látja, mire képes a mesterséges intelligencia, de hamarosan a zenészeknek és más hivatásoknak is szembesülniük kell ezzel a ténnyel. Persze az első zsigeri reakció, mint mindig, az a tagadás. Nagyon sok zenészt kerestem AI-os dolgokra, és elhajtottak, hogy te vagy a sátán nagykövete, így fog elveszni mindannyiunk munkája, meg a művészetünk. Szerintem ez nem feltétlenül lesz így, de az biztos, hogy már a filmkészítés is közel van. Én például a minap csináltam egy videóklipet, szöveget írtam, zenét és vágásokat adtam hozzá egy fél nap alatt mesterséges intelligenciával. De mint ahogy ma ezt a cikket is egy ember írja és egy másikkal beszélget, az MI sem fogja egyben megoldani ezt a kérdést. Viszont napról-napra egyre jobban, alaposabban, kreatívabban végzi majd a feladatainkat és még nem látszik, hogy ennek van-e felső határa. Én azt tippelem, hogy nincs.

Azt gondolom, hogy az MI-vel való együttműködéshez azért kell megfelelő gyakorlat is.

Szerintem a lényeg nem az, hogy minden egyes részletet megtanuljunk, hanem hogy tisztában legyünk azzal, mit és hogyan tudunk használni az elérhető eszközökből. Egy modellt például megkérhetsz arra, hogy utasítson egy másikat. Ezért gondolom, hogy ma egy zenésznek, grafikusnak, vagy akár egy újságírónak is az a legfontosabb, hogy megtanulja, hogyan integrálhatja ezeket az eszközöket a munkájába. Minden szakma felfedezheti a saját határait ezekkel a technológiákkal.

Például, te sem írhatsz meg egy cikket úgy, hogy egyszerűen beírod az összes információt a ChatGPT-be, és kész. Az eredmény nem lesz olyan, mint amit szeretnél. De az AI sokat segíthet: összefoglal, ötleteket ad, témakörönként csoportosít. Elképzelhető, hogy egy cikket többször is továbbítasz két modell között, amíg végül megkapod a kívánt végeredményt. Egy harmadik megoldással még átolvasod, finomítasz rajta, és ez lesz a te feladatod. Ez a folyamat jelentős mértékben növelheti a munka hatékonyságát. És ugyanígy, ezt nagyon sok szakmában el lehet képzelni. Sőt, már most bőven lehet gyakorolni.

Nagyot szólt az a kijelentés is, hogy 20 éven belül megszülethetnek azok a magyarok, akiknek természetes módon már feltétlenül kell meghalniuk. Te is több interjúdban beszéltél arról, hogy friss kutatások szerint már belátható időn belül akár 20-30 évvel is kitolható lesz az emberi élet. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy éppen a napokban Venki Rámakrishnan, Nobel-díjas molekuláris biológus szerint egy 120 éves kor feletti élettartamú társadalom stagnáló lenne, és amúgy is, nem lehet azt elvárni, hogy a kognitív képességek nagyon pengén a halálig kitartsanak. A klónozást az ember lefagyasztását pedig sci-finek tartja. Itt most egy korlátozott(abb) képzelőerejű Nobel-díjast látunk vagy például az emberi tudat átültetéséről szóló diskurzus (a jövőkutatók részéről) nagyon elrugaszkodott a valóságtól?

Én nem vagyok szakértő a biológiában, de az egyértelmű, hogy minden szakmának megvannak a maga korlátai. Vegyük például a szűk MI-t, ami egy konkrét területen kiváló lehet (mondjuk egy autógyár robotja), de másutt kevésbé hatékony. Amikor egy terület határait feszegetjük, és azt mondjuk, hogy az emberi képességeket ezen a ponton kimerítettük, gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy ez milyen társadalmi változásokat idézhet elő. Gondoljunk csak bele, ha valaki 120-150 évet él, és folyamatosan olyan újításokat hoz, amelyek mindenki számára előnyösek, akkor ez mennyivel értelmesebbé teheti az életet. Új célokkal, új tartalommal töltheti fel a létezést.

Ezek az újítások hozzájárulhatnak olyan globális kihívások megoldásához, mint a környezetvédelem vagy a túlnépesedés? Miért ne dolgozhatna valaki 150 évig azon, hogy javuljanak az életkörülmények Afrikában, vagy hogy felfedezzen új tehetségeket? Amint az emberiség kilép az önmagát kiszolgáló rabszolgaságból, ahol mindenki csak a rendszer fenntartására koncentrál, és áttérünk olyan rendszerekre, amelyek maguktól működnek vagy könnyen kezelhetők, talán más dolgokkal is foglalkozhatunk.

A tudatátültetés sem történik meg egyik pillanatról a másikra; valószínűleg ez is egy fokozatos folyamat lesz, ahogy egyre többet dolgozunk olyan rendszerekkel, amelyek jobban megértik és ismerik az embert. Együttműködésünk során az MI-eszközök egyre emberibbé válhatnak, és mi is egyre inkább hasonlíthatunk hozzájuk. Gondoljunk csak a neurolinkre és hasonló technológiákra, amelyek már képesek információkat kiolvasni az agyunkból. A valódi áttörés az lesz, amikor képesek leszünk információt is beírni az agyunkba. Képzeljük el, hogy be tudnánk töltetni magunkba a molekuláris biológia ismeretét, ahogy a 'Mátrix' filmben Trinity másodpercek alatt megtanul helikoptert vezetni. Ez alapjaiban változtatná meg, hogy hogyan látjuk az életet és annak értelmét.

Rengeteg felfedezni valón áll még előttünk, és elképzelhető, hogy ebben a folyamatban az emberiséget kiterjesztjük, beleértve a technológiai elemeket is. Ez pedig simán adhat új értelmet a hosszabb élettartamnak.

Többször hangoztattad, hogy a biztonságtechnikában, pláne az MI kutatásban óriási lemaradásban van a jogi szabályozás. Ha ilyen ugrásszerű lesz a fejlődés, hogyan fogja ezt tudni kezelni egy mindenkori törvényhozás? Lesznek majd olyan helyek a világban, például nem tudom, egy Panama, ahol majd lehet MI-t bárhogy fejleszteni, meg lesznek olyan helyek, ahol csak a kedveseket lehet? Elég Pandora-szelencéje szerű érzése van az embernek.

Ez teljesen reális szempont. Az MI-kutatók között is megoszlanak a vélemények az MI nyitott forráskódú megközelítéséről. Egyesek úgy vélik, hogy az MI-t mindenki számára elérhetővé téve valójában ezt a folyamatot támogatjuk. Ha egy ilyen rendszert csak egy nagy cég kezelhet, ahol folyamatosan figyelik a működését, akkor talán kisebb a kockázata annak, hogy rossz célokra, például terrorcselekményekre használják fel. Mások azonban azt állítják, hogy éppen a nyitottság adja meg az MI valódi demokratikus erejét, mivel lehetővé teszi, hogy bárki hozzáférjen és használhassa.

Véleményük szerint nem arról kellene szólnia a vitának, hogy a kevesek szabályozzák, mit tehet a többség, hanem arról, hogy mindenki hozzáférhet a technológiához és részt vehet annak formálásában. De igen, ez egy nehéz ügy, és egyértelműen adhat okot a félelemre. Olyannyira, hogy már tudomásunk van az MI rosszindulatú használatáról kiberbűnözői körökben. Annyiban azért ez mégiscsak önszabályozó lehet, hogy MI-t fejleszteni azért valószínűleg sokáig kevés ember kiváltsága marad.

Valóban, jelenleg az MI modelleket úgy alakították ki, hogy amint magánkézbe kerülnek, védtelenekké válnak bármilyen irányítás alatt. Ezek az alapmodellek olyan gyorsanan és hatékonyan képesek cselekedni, mint amikor egy gép dob egy golyót – az már csak az alkalmazástól függ, hogy géppisztolyként vagy vetőmag-szóróként funkcionál. Már ma is láthatjuk, hogy terroristaszervezetek és kiberbűnözők hogyan használják ezeket a modelleket saját céljaikra, például zsarolólevelek vagy politikai dezinformációk írására.

Ez fokozza az emberiség aggodalmát, hogy mi történik, ha ezek a rendszerek már nem győzhetők meg emberbarát cselekedetekre. Bár sokan Asimov törvényeire hivatkoznak, amikor az MI-k etikus viselkedéséről beszélnek, ezek az elvek gyakran túlságosan általánosak és kevésnek bizonyulnak, ha konkrét helyzetekről van szó. Ahogy egyre mélyebbre ásunk, rájövünk, hogy logikailag nem tudjuk meggyőzni az MI-t arról, hogy szükség van ránk. Ezért vannak olyan kutatási irányok, amelyek az ember iránti vonzalmat, barátságok próbálják mélyebben beletanítani az MI-be, hasonlóan ahhoz, ahogy a kutyák szeretik az embereket. Ez lehetne egy lehetséges megoldás arra, hogy az MI-ket ne lehessen úgy programozni, hogy ez a vonzalom hiányozzon belőlük, kivéve ha valaki nagyon magas árat hajlandó fizetni érte.

Jelenleg egy globális kutatási verseny zajlik, ahol mindenki próbál előrébb lépni. Kína például 2030-ra MI-nagyhatalommá szeretne válni, és bár jelenleg az USA áll az élen, a kínaiak gyorsan felzárkóznak. Az, hogy a világ mely részein fejleszthetők MI technológiák és milyen befektetéseket kapnak, nagymértékben függ attól, mire képesek ezek az eszközök. Ha Kína képes lesz egy súlyos problémáját megoldani egy saját fejlesztésű, százmilliárdos beruházással támogatott MI segítségével, akkor biztosan megteszik ezt a befektetést. A fejlesztések finanszírozása és az, hogy saját vagy mások MI-jét használjuk, alapvetően gazdasági döntés lesz.

És te inkább optimista vagy inkább pesszimista vagy a jövőt illetően? Milyen mesterséges intelligenciák által uralt világban fogunk élni?

Kánai András jövőkutatóval szoktunk azon merengeni, hogy inkább technooptimistának tartjuk magunkat. Szerintem az emberek egy bizonyos ponton túl már nem viselnek el túl sok ilyen dolgot, olyan technológiai nyomást, ami messze túl van a természetes tűréshatárukon. Szerintem ahhoz nagyon sok idő kell, hogy ez evolúciósan is megváltozzon. Az emberek lassúak, akármennyire siettetjük őket.

Viszont a másik oldalon meg azt látom, hogy mivel sem a politika, sem a jog nem tudott lépést tartani ezekkel a technológiai, gazdasági szereplőkkel, igazából ők mondják meg, hogy merrefelé megy a világ. Az, hogy ezeknek a cégeknek a vezetőinek mi jár a fejében, nem vagyok biztos abban, hogy ugyanolyan filantrópok, mint például egy elismert társadalomkutató. Viszont abban sem hiszek, hogy csak gazdasági dolgokra mennének rá. Tehát inkább optimista vagyok, de hogy minden rózsás lesz, meg napfényes, azt nem hiszem. Az emberiség sosem ebbe az irányba vitte magát. Valamiféle egyensúlyra számítok, ami igazából most is vannak. Lesznek jó és lesznek rossz dolgok is, szépek és fájdalmasak, ez már csak ilyen. Ez technológia nélkül is így volt, meg most a felpörgött technológiával is így van. Azonban a jelenlegi gyorsaság tényleg veszélyes, erre oda kell figyelni.

“MI" a fene van ezzel? Emberi vagy mesterséges lesz a jövő intelligenciája? – ez lesz a május 9-én megrendezendő Gen Z Feszten az előadásod címe. Mennyire fontos véleményed szerint, hogy ez a generáció már ne csak a digitalitásba, de az MI-be is beleszülessen – mik lesznek ennek az együttélésnek a legnagyobb felismerései – legnagyobb kihívásai?

A legfontosabb az, hogy amit tanultak arról, hogy mi a feladata egy embernek, meg mit kell neki tanulnia a jövőben, például egy jó álláshoz, azok nagyon hamar megváltozhatnak. Már most is látom ezen a generáción, hogy nagyon bizonytalan, mert semmit nem tud elfogadni biztosnak. Azt látja maga körül, hogy sok a változás, amibe nem tud belekapaszkodni. Nem tudják, hogy lesz-e saját lakásuk, autójuk, egzisztenciájuk. Azt is fogják tapasztalni, hogy egyre jobban egy multitudás, mindenhez értés jellegű dolgot fognak elvárni tőlük. Valószínűleg állást, szakmát is sokszor kell majd váltaniuk életük során.

Emellett a munkaadók egyre kevésbé tudják megmondani nekik, hogy mit várnak tőlük, olyan dolgokat fognak nekik mondani, amik az alkalmazkodóképességet erősítik. A jövő tehát kevésbé lesz tervezhető, de sokkal változatosabb, érdekesebb lesz. Nekem az az érzésem, hogy ezek a fiatalok nem mernek majd eladósodni, nem mernek egy csomó olyan dologba fektetni, amibe eddig szívesen fektettek, és nem tudom, hogy ennek társadalmi szinten milyen hatásai lesznek. Inkább beledőlnek, elkezdenek gyorsítani, minden nap mást csinálni, vagy lehet hogy visszanyúlnak az alapokhoz.

Lehet, hogy a technológiai túlhajszolás éppen az ember reneszánszát fogja elhozni.

Kicsit azért aggódom miattuk, persze az ember mindig feltalálja magát, de azért ez egy nagyon új helyzet. Ilyen eddig még nem nagyon volt. Nekem is azt mondták a szüleim, amit sok kortársamnak, hogy legyél mérnök, orvos, ügyvéd. Most meg percenként derül ki, hogy mi mindennek nem érdemes már lenni. Abban reménykedem, hogy a következő pár generáció fel fog találni valami új dolgot, valami új értelmet ennek az egésznek. Újra fogják fogalmazni azokat a szabályokat, amik szerint élünk, más lesz az érték, más lesz fontos. A társadalom számára hasznos dolgok szintjét is tudjuk ehhez emelni, mondjuk nem az lesz már a fontos, hogy valaki hogyan tud megélni azon a héten, hanem, hogy mit talált fel.

Az is lehet, hogy éppen a spiritualitás és a vallások szerepe szökken újra az egekbe. Nagyon érdekes kérdés, hogy ezzel mit fog csinálni ez a változás. Lehet, hogy sok ember majd ebben találja meg a jövőjét. A másikkal meg a közösségemmel való emberi kapcsolódás felértékelődik, mert minden más kitalálható, megcsinálható, ez meg nem. Vagy lehet, hogy a rossz szex lesz a jó. Mert a szexrobottal mindent meg lehet majd csinálni, de úgy bénázni, ahogy a partnereddel először, senki nem tud.

Ha titokvédelemről beszélünk a Z-generációnak vagy a még fiatalabbaknak milyen teendőjük van leginkább a kíbertérben? A beszélgetésünk elején beszéltünk a csalások elleni védelemről, de mi a helyzet az olyan programokkal, mint a TikTok, ami most elég sok ilyen jellegű támadás ér az USA-ban, vagy egyéb gyártók, egyéb szoftverei – ki fogja megvédeni a felhasználók titkait a világ elől?

Ebben elég szkeptikus vagyok. Majdnem tíz éve a könyvemben is leírtam, hogy szerintem az emberek azért nem értik ezt a dolgot, mert túl absztrakt nekik. Az emberben nincs “hardveres gyorsítás”, hogy értsük az adatot. Ha azt mondom, neked, hogy a szüleidet épp most rabolja ki valaki, felmegy benned az adrenalin, azonnal itt hagysz mindent, és elrohansz. De ha azt mondom, hogy épp az e-mail fiókodat törik fel, akkor mit érzel? Semmit. Erre nincs evolúciós képességünk. Azt nem tudom, hány generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy kifejlődjön ez a képesség, hogy ugyanez az adrenalin rush megjelenjen benned, amikor azt mondják neked, valaki éppen babrálja valamelyik netes fiókod, és le akar tőled nyúlni valami értékest. Lehet, hogy be kell majd rakni az agyunkba egy chipet, ami ilyenkor kiküld egy elektromos szikrát. A probléma viszont valós, csak az a baj, akármennyit képezed az embereket, akármit mondasz nekik, maximum egy kicsit óvatosabbak lesznek. Nagyon nagy energiával egy kicsit beljebb tudod ezt hozni a fejükbe, de szerintem biológiai rásegítés nélkül soha vagy vagy nehezenlesznek igazán adattudatosak.

De mindezzel együtt a következő generációk egy kicsit jobban fogják tudni értékelni ezt azért, mert a digitális javakhoz való viszonyuk más. Lehet, hogy ha több generáció egymás után érti azt, hogy egy digitális tárgy mennyibe kerül, lehet, hogy jobban fogja érteni ezt is. Vagy ha a fizetését már kreditekben kapja, fogja érzékelni, hogy az a 350 kredit a fiókjában a megtakarítása, és arra oda kell figyelnie. Most még nem tartunk itt, de remélhetőleg fogunk. Azzal kapcsolatosan szkeptikus vagyok, hogy az emberek mennyire fogják tudni ezt megvédeni zsigerből. Az ugyanakkor biztosnak látszik, hogy az ember alkalmazkodóképességét komoly próbatételek várják. Azt szoktam mondani, hogy ha ezen túl leszünk, akkor semmi nem állíthat meg minket, embereket. Jön az ember 2.0. Egyébként erről a témáról nagyon sokat fogunk beszélgetni a szeptemberi ITBN-en is, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jöjjön oda is!

(Címlapkép és fotók: Stiller Ákos)