12 °C Budapest
Üres színház piros székek és egy színházi társulat egy próba ülés defókuszált háttérben

Ennyi volt, nincs tovább: végleg befejezi a népszerű színitársulat, legendás előadások búcsúznak

2024. október 25. 10:30

Bár szerettek volna még játszani és alkotni, nem látják teljesíthetőnek a további jegyáremeléseket, és a támogatói programot sem folytatják. Tavasszal végleg befejezik, amint vége van az évadnak.

A tavaszi évadzárással végleg befejezi működését a Kultúrbrigád - ezt a színházi műhely saját maga közölte Facebook-oldalán.

Közleményükben azt is írják, hogy nem akarnak úgy tenni sem, mintha lenne biztos jövőképük, nem akarják magukat semmivel sem hitegetni. A társulat még nyáron hagyta el az Átrium épületét Budapest II. kerületében, és bár találtak játszóhelyet máshol, most végleg lállnak.

Nagy reményekkel indultunk neki az új évadnak, tele szándékkal és ötlettel, de a mai helyzetben nem tehetünk úgy, mintha lenne biztos jövőkép, mintha lenne biztos talaj alattunk, mintha normális versenyhelyzetben lennénk, mintha nem lejtene a pálya brutálisan mások felé. Mintha nem valamilyen nagy egzisztenciális válság közepén lennénk

- írják a posztban. Kitérnek arra is, hogy ezzel számos rendkívül népszerű darab nem lesz majd látható, olyanokat is beleértve, amelyeket akár több százszor játszottak, és folyamatosan telt házzal mentek.

Tehát a következő hónapokban, de legkésőbb tavasszal fogjuk utoljára játszani ezeket az előadásokat: Az Őrült Nők Ketrece, Isteni végjáték, Igenis, miniszterelnök úr!, Holt költők társasága, 12 dühös ember, Egy, kettő, három, Mefisztó, Az öldöklés istene, A félelem megeszi a lelket, Varázsnagymama, Holtverseny, A bogyósgyümölcskertész fia, Anya csak egy van és Nézz le!. Már nem vesszük elő, tehát elbúcsúzni már nem fogunk tudni tőlük: Hannibál tanár úr, A trianoni csata

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- írják a bejegyzésben. A leállást egyebek mellett azzal indokolták, hogy nem akarnak a végtelenségig jegyárat emelni és pénzt kérni a támogatóiktól és rajongóiktól.

Mi is emberek vagyunk, itt élünk, látjuk, hogy ami az általános drágulás előtt belefért, az most nem fér bele, mert nem keresünk még csak megközelítőleg sem annyival többet, mint amennyivel többe kerül az életünk. Ezért sincs lehetőség további jegyáremelésre, sőt, így is egyre többen és többen szorulnak ki abból a közösségből, amely megengedheti magának, hogy színházba járjon. Mi mindenkinek csinálunk színházat, nem is akarjuk tovább emelni a jegyek árát. Nem normális, hogy hozzánk ennyivel drágább járni, mint sok más helyre, miközben a valódi (tehát nem a hivatalos, hanem a mindennapokban, a boltban megjelenő) infláció miatt még drágábbnak kéne lennie, de már ez is csak nehezen vagy ritkábban megfizethető

- írja a Kultúrbrigád.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 25. péntek
Blanka, Bianka
43. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?