21 °C Budapest
Chateauroux, 2024. július 28.Major Veronika a nõi légpisztoly versenyszám döntõjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a chateauroux-i lõtéren 2024. július 28-án.MTI/Czeglédi Zsolt

Párizs 2024: Major Veronika első helyen döntős, Fábián Sára Ráhel 14. sportpisztolyban

MTI
2024. augusztus 2. 14:38

Major Veronika a női légpisztoly alapversenye után a sportpisztolyét is megnyerte és bejutott a szombati döntőbe, míg Fábián Sára Ráhel a 14. helyen végzett Chateauroux-ban, a párizsi olimpia pénteki versenynapján. A nők 25 méteres száma a játékok utolsó magyar érdekeltségű versenye, melyben Major egyértelműen a legjobbak közé tartozik, de a 22 éves Fábián is többször bizonyította, hogy nemzetközi szintű eredményre képes. Ezt mindkét sportoló bizonyította péntek reggel, az alapverseny első 30, úgynevezett pontlövészetében, mely után Major Veronika 294 körrel az élen állt, míg Fábián 291-gyel kilencedik volt.

A ponthoz hasonlóan a rapid szakaszban is két csoportra osztva lőtt a negyven pisztolyos. Az elsőben Fábián volt érdekelt és a csepeli lövő három 97 körös tízes szériát produkált úgy, hogy az elsőben és a harmadikban egyaránt hét tízese és három kilencese volt, a másodikban viszont nyolc tízest ért el, ám egyik lövése nyolcas lett.

A fiatal sportoló így 582 körrel fejezte be a viadalt, 20 lövő után az ötödik pozícióban állt és várta a második csoportot, amiben a 27 éves Major parádézott. A keszthelyi klasszis - aki légpisztolyban a kiemelkedő szombati alapverseny után a vasárnapi döntőben a nyolcadik helyen végzett - szinte képtelen volt hibázni. A 30 lövéséből csupán a 19. és a 20. lett kilences, így majdnem tökéletes, 298 körös rapidot produkált és 592 körrel nem csupán az élen végzett, hanem az olimpiai rekordot is beállította. Major Veronika fináléját szombaton 9.30-tól rendezik meg a Francia Nemzeti Lőtéren, Chateauroux-ban.

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. szeptember 9. 07:41