19 °C Budapest
Légi repülés magasan Párizs felett Franciaországban északra, keletre néz egy gyönyörű napsütéses nap reggelén, a város látványa helikopterről, a Radio France - Maison de la radio, a Szajna folyó, a Jardin des Tuileries, a Tour Eiffel, a Tour Montparnasse, és a Trocadéro könnyen látható.

Párizs 2024: 29. lett Mészáros Eszter sportlövő, ezzel gyűlt meg leginkább a baja

MTI
2024. augusztus 1. 15:44

Mészáros Eszter az alapverseny kétharmadáig nagyszerűen lőtt, azt követően azonban rengeteget rontott és így a 29. helyen fejezte be a női kisöbű szabadpuska 3x20 lövéses összetett versenyét a párizsi olimpia csütörtöki versenynapján.

A francia fővárostól közel 300 kilométerre fekvő Chateauroux közelében álló Francia Nemzeti Lőtéren eddig Major Veronika légpisztolyban elért nyolcadik helyén kívül nem ért el kiemelkedő eredményt a magyar csapat, melyben ráadásul a két világklasszis puskás, Pekler Zalán és Péni István egyaránt finálés hely nélkül fejezte be a szereplését.

Ilyen előzmények után a gödöllőiek sportolóján volt a sor, hogy javítson a mérlegen. Mészáros Eszter légpuskában tartozik a legjobbak közé, ugyanakkor a vasárnapi 10 méteres viadal 15. helyét követően az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy mostanra megkedvelte az 50 méteres számot is, ezért bízik abban, hogy jól sikerül neki a csütörtöki verseny.

Az alapversenyben húsz-húsz lövést adnak le a versenyzők térdelő, fekvő, majd álló testhelyzetben is, és Mészáros az első két részben egészen kiválóan lőtt. Térdelőben 196, majd fekvőben 198 kört ért el és úgy váltott álló helyzetre, hogy döntős helyen állt. A három közül egyértelműen az álló a legnehezebb szakasz, ugyanakkor Mészáros Eszter a közelmúltban sokszor lőtt már kiemelkedően ebben is.

Ezúttal viszont rémálomszerűen alakult az első álló tízes szériája, melyben tízesek helyett kilencesek és nyolcasok követték egymást (87 kör), amivel a finálét érő pozícióból a mezőny végére csúszott vissza. A második tízes körre némileg sikerült ugyan összeszednie magát (96 kör), de így is csak a 29. helyen végzett 577 körrel. A fináléba jutáshoz 589 körre lett volna szükség.

Nagyon megdolgoztam ezzel a versennyel, a térdelő és a fekvő jól sikerült, megfontoltan, a szélre figyelve lőttem. Magabiztos voltam mindegyik testhelyzetben, mivel az elmúlt időszakban jó eredményeket tudtam lőni, ez is segített az elején. Az álló próbájában már nagyon felerősödött a szél, nehéz volt megtalálnom a közepét. Nagyon akartam a jó eredményt, egyesével próbáltam meglőni a lövéseket, de nem sikerültek jól. Többször megálltam, újragondoltam, mit kell csinálnom, de a legnagyobb gondot a szél jelentette, mivel nemcsak a lövéseket, hanem engem is lökdösött

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- nyilatkozta az MTI-nek a magyar sportlövő.

Mészáros Eszter a szombati vegyes csapat versenyben Péni Istvánnal 20., vasárnap légpuskában pedig 15. lett. A magyar sportlövők közül már csak a légpisztolyban nyolcadik Major Veronika, illetve Fábián Sára Ráhel érdekelt a játékokon. Ők pénteken a sportpisztoly alapversenyében lépnek lőállásba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?