3 °C Budapest

Sok szülő kerülhet bajba, ha jön a második hullám: így kerüld el az összeomlást

2020. augusztus 3. 14:33

A tervek szerint hagyományos formában indul a 2020/2021-es tanév, ám mindenre fel kell készülni, hiszen könnyen belobbanhat a járvány. Az első hullám alatt szerzett tapasztalatok azonban sokat segíthetnek, nem csak a tanároknak és a diákoknak, de a szülőknek is. 

Idehaza egyelőre kedvező a járványhelyzet, de könnyen belobbanhat újra: koronavírus második hulláma épp most gyűrűzik be Európába. A szakértők véleménye azonban megoszlik azzal kapcsolatosan, hogy durvább, vagy éppen enyhébb lesz-e ez az elsőnél.

Az itthoni alacsony fertőzöttségi számok mellett kevésbé érzékelik a magyarok a járványveszélyt. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora még június végén egy online konferencián beszélt arról, hogy mivel a környező országok közül többen jelenleg is nagyon sok az új eset, a vírus ismételt behurcolásával novemberre ismét kialakulhat itthon egy járvány.

A tervek szerint

A 2020/2021-es tanév a tervek szerin a hagyományos formában idul el, ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is hangsúlyozta a július 30-i Kormányinfón, ám hogy utána mi lesz, egyelőre még kérdés - nem árt felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre. Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt - közölte a köznevelésért felelős államtitkár július 13-án. És lehet ugyan, hogy a második hullám erősebb lesz, tovább tart, mint az első (bár ez ellen sokat tehetünk, ha betartjuk a védekezési javaslatokat), egy nagy előnyünk már biztosan van:

már tudjuk, mi vártható nagyjából és van időnk felkészülni rá!
A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke múlt pénteken. A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt. Horváth Péter erre reagálva elmondta, tapasztalataik szerint már a diákok, a szülők és a pedagógusok is nagyon várják a szeptemberi hagyományos iskolakezdést. Ugyanakkor bizonyos egészségügyi szabályokat alaposan át kell gondolni: maradnak a kihelyezett fertőtlenítőszerek az iskolák folyosóin, és figyelni kell a távolságtartási szabályokra a termekben is.Felmerült az is, hogy a járvány erősödésével nem egységes lezárásokat kellene elrendelni, hanem csak azokon a helyeken, ahol nő a fertőzöttek száma - jegyezte meg.

Mindenkinek nehéz

A járvány első hulláma, a március és az április senkinek sem volt könnyű, de aki iskolás korú kisgyermeket nevelt, az egészen biztosan nem sírja vissza ezt az időszakot. A koronavírus járvány rengeteg hiányosságra világított rá az egészségügyi munkaerőhiánytól kezdve, az otthoni munkavégzést megnehezítő tényezőkön át, az online szolgáltatások szegényességén keresztül egészen a digitális kompetenciák elégtelenségéig. Nem csak a digitális oktatást, hanem a az online térben való boldogulást általánosságban nehezítette meg, hogy hiányoznak ezek a készségek - és nem csak az idősebb korosztályban. A magyar fiatalok digitális kompetenciát tekintve sereghajtók az EU-ban: náluk csak az olasz, török, bolgár és román fiatalok készségei hiányosabbak.

 

És kompetenciára ugyan nem lehet szert tenni pár hét alatt, de ha tudatosítunk magunkban egy-két fontos dolgot, és felkészülünk, akkor nem csak a gyermekeink, de a saját dolgunkat is megkönnyíthetjük:

"Azt kell belátni először minden érintett félnek, hogy ebben a speciális helyzetben a szülő-tanár, szülő-intézmény, szülő-szülő kommunikációt sokkal hatékonyabbá kell tenni.

Míg egy hagyományos iskolai működésben az említett szülő-tanár-intézmény kommunikáció általában a szülői értekezletekre korlátozódik, ami nem ideális, de elégséges tud lenni egy fenntartható működéshez, addig a távoktatás/digitális oktatás/otthontanulás hibridben ennek a kommunikációnak intenzívebbnek kell lennie 

- mondta el a Pénzcentrumnak Váczi Dorka, az Újpedagógia trénere. Éppen ezért a szülőknek azt javasolja, ha tehetik, próbáljanak hatni az intézményre akár az osztályfőnökön keresztül, akár közös szülői fellépéssel a vezetők felé azzal kapcsolatban, hogy az iskola minden pedagógusa egységes módon és platformon, kijelölt idősávban kommunikáljon a gyerekekkel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
Jelezzék, ha az a tapasztalat, hogy a gyerekek igényt tartanak a kommunikációra az online térben, ennek is meg lehet találni a helyét és módját közösen. 

Gondolják végig a lehetőségeiket, mi az, ami rajtuk áll, az ő hatáskörük, ami ezen a területen kívül esik, abba próbáljanak nem rágódni, illetve a tanárral együtt keresni a konszenzusos megoldást. Ilyen lehet például a gyerek digitális kompetenciája. Ha a pedagógus olyan felületet használ, amit a gyerek nem ért (ennek a hátterében sok minden lehet), akkor érdemes erre is visszajelzést adni, hiszen a koronavírus által kialakult oktatási helyzetre senki nem volt érdemben felkészülve.

Ha lehetőségük van eszközbeszerzésre, olyan eszközt szerezzenek, amin egyszerű tanulni, hosszabb távon jobb befektetés egy notebook/laptop, ugyanakkor ha ez túl nagy kiadás, kezdetnek egy tablet is megteszi. Ha ennél nehezebb egzisztenciális körülményeik vannak, kezdjenek már most eszközgyűjtésbe az iskolai vagy helyi közösséggel, ez a megoldás vidéken kifejezetten hatékonyan is tud működni.

A képernyőidő

Ám ebben a helyzetben sem mindegy, mennyi időt tölt egy gyerek az ezköz előtt. A szakember azt javasolja, amennyiben lehet, a szülők próbálják racionalizálni a képernyőidőt, amiben a játék is benne van.

 

Számos helyről hallottuk és tapasztaltuk, hogy azok az intézmények, akik képesek voltak a digitális átállásra drasztikusan megnövelték a gyerekek képernyő előtt eltöltött idejét. Ha egy gyerek nem képes elvégezni bizonyos feladatokat egy adott időkereten belül, akkor ne erőltessük tovább, hagyjuk, hadd pihenje ki a képernyőidőt.

-javasolja az Újpedagógia trénere.  Készítsenek a szülők óratervet, mikor mivel foglalkozik a gyerek. Ez ez a keretezés biztonságot tud nyújtani a szülőnek is, és a gyereknek is. Ha egy feladatmennyiséget nem sikerül elvégezni bizonyos időkeret alatt, akkor jelezzék vissza az inzétmények, hogy sok a feladat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 4. szerda
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?