Az ördög bizony még karácsonykor sem alszik, amit mi sem bizonyíthatna jobban, minthogy az ünnepek alatt is számos lakástűz, illetve egyéb baleset történik Magyarországon.
A budapesti újlakáspiacon a legnagyobb, közel 50 százalékos drágulás a XIX. kerületben következett be, az újépítésű otthonok kínálata pedig a IX. kerület új városnegyedében bővült a leginkább az elmúlt évben.
Kiegyensúlyozott kereslet és kínálat mellett számottevően drágultak tavaly az új lakások Budapesten, a 2016-ban elindult újlakáspiaci boom pedig immár abba a fázisába jutott, hogy érdemi mennyiségű új lakást adnak át a fejlesztők. "Tavaly a Cordia becslései szerint több mint 3000 új otthont vehettek birtokba tulajdonosaik, az idén pedig ennél négyszer több, vagyis mintegy 14.500 lakás átadása várható" - mondta Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója.
A fejlesztők az év során 8200 lakást értékesítettek, ami százzal több, mint 2017-ben. A kedvezményes lakásáfa körüli bizonytalanság ugyanakkor több tekintetben is nyomot hagyott a piacon. Az értékesítésre meghirdetett lakások száma tovább csökkent, a 2017. évi 9700-ról 7700-ra; az eladások csupán 40 százaléka történt a második félévben; július és szeptember között pedig alig 1500 új lakás jelent meg a fejlesztők kínálatában. Ez utóbbi az elmúlt két év legkisebb adata.
A XIX. kerületben nőttek a leginkább az árak
Az erős kereslet és a folyamatosan növekedő kivitelezési költségek nyomán folytatódott az új lakások drágulása. A december végén vevőre váró budapesti új lakások átlagos négyzetméterára 832.000 forint volt. Ez az egy évvel korábbi 705.000 forintos átlagot 18 százalékkal múlja felül, ezen belül pedig a második félév hozott tempósabb, mintegy 10 százalékos drágulást. "Mivel a kereslet és a kínálat gyakorlatilag egyensúlyban van, tévhit, hogy a túlkereslet állna a lakásárak emelkedése mögött" - húzta alá a Cordia vezérigazgatója.
Az árak a budai oldalon nőttek nagyobb mértékben: a 20 százalékos drágulás 928.000 forintos átlagárat eredményezett az év végére, ezen belül pedig a szűk kínálatú hegyvidéki és belső területek áremelkedése volt kiemelkedő. Pesten nem egészen 17 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár, 686.000 forintról 800.000 forintra.
Beindította a Ferencvárost a Millennium-negyed
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fővárosi újlakáspiacon mennyiségben továbbra is a XIII. és a XI. kerület számít a legmeghatározóbbnak, e két kerületben található az értékesítésre meghirdetett otthonok 40 százaléka, illetve a vevőre váró lakások 36 százaléka. Jelentős előrelépés történt a IX. kerületben, ahol 1300-nál is több lakás érkezett a piacra idén. E bővülés túlnyomó többségét mintegy 800 otthonnal a Középső-Ferencváros megújuló városrésze, a Millennium-negyed adja, az itt induló projektek közel felét pedig a Cordia jegyzi.
A Nagykörúton belül kevesebb mint félezer új lakást kínálnak a fejlesztők, az átlagos négyzetméterárak a Palotanegyedben elérhető 950.000 forinttól az V. kerület exkluzív projektjeire jellemző 1.900.000 forintig terjednek. E területen a fejlesztések jelentős része - főként a VI. és a VII. kerületben - tetőtérbeépítés.
A rövid távú kiadás szempontjából jövedelmező VI. kerületben ráadásul tavaly jelentős kínálatcsökkenés is történt, amivel párhuzamosan a 900.000 forint alatti átlagos négyzetméterár 1.200.000 forint fölé emelkedett úgy, hogy
A körúton kívüli, de még mindig központi fekvésű területek kínálata szintén szűkös, ami alól lényegében csak a Millennium-negyed jelent kivételt. Itt - bár a tavaly már megindult a drágulás - az átlagos kínálati ár továbbra is kedvező. Az erre a környékre jellemző 788.000 ezer forintos négyeztméterár ugyanis elmarad nem csak a Belvárostól hasonló távolságra található Újlipótváros átlagától (950.000 Ft/nm), de a VIII. kerület megújulásra váró Magdolna-negyedének 840.000 forintos átlagától is.
Egy hét sincs karácsonyig: ezeket a teendőket előre intézd el, hogy elkerüld az idegbajt a konyhában
A pontos ütemterv készítése és bizonyos feladatok kiosztása családtagoknak szintén segíthet a stressz csökkentésében.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.