3 °C Budapest

Luxusóvodák lepték el Magyarországot: milliós gondozási díj, jóga, lovaglás

2018. január 24. 05:33

Területileg illetékes állami óvodába minden, életvitelszerűen a körzetben lakó, 3 év feletti gyereket felvesznek. Nem kell tehát a szülőknek amiatt aggódniuk, hogy helyhiány miatt elutasítják a felvételin őket és pánikba esve kell eldönteniük, melyik magánintézménybe írassák a gyereket. Mégis, sokan választják utóbbiakat, annak ellenére is, hogy éves szinten akár több, mint egymillió forintot kell ezért fizetniük. Utánajártunk, mekkora kiadást jelent egy családnak, ha magánintézménybe vinné a gyerekét, és mennyi plusz szolgáltatást kap ezért a pénzért cserébe.

Túlzsúfoltság, leterhelt óvónők, borzalmas közétkeztetés - ezek a leggyakoribb érvek, amiket az interneten, különböző fórumokon megszólaló anyukák említenek, miért keresnek magánóvodát gyerekük számára. Az már nem lehet mérvadó a döntés szempontjából, hogy esetleg a családot helyhiányra hivatkozva elutasítják a területileg illetékes állami intézményből, ez ugyanis elképzelhetetlen.

Jogszabály alapján minden gyereket abba az intézménybe kell felvenni, amelynek körzetében életvitelszerűen él, vagyis van ottani címmel ellátott lakcímkártyája.

Amennyiben az adott intézmény nem fogadóképes már, akkor a fenntartónak a településen vagy az adott a kerületben kell biztosítani a gyermek óvodai nevelését.

Hiába lenne tehát megoldott a gyermek óvodai nevelése állami intézményekben, rengetegen döntenek úgy, hogy inkább fizetnek, havonta nem is csekély összeget, hogy egy általuk választott magánóvodában töltse a hétköznapokat a gyerek.

Kevesen vannak, minden hónapban mennek bábszínházba, múzeumokba, állatkertbe

 - sorolja a Pénzcentrumnak egy anyuka, miért elégedett az általuk választott magánóvodával. Az állami intézményekben ugyanis törvényi szabályozás alapján 25 fős lehet a csoportlétszám, van persze, ahol ennél kevesebben vannak, ettől eltérni csak fenntartói engedéllyel lehetséges, maximum 20 százalék erejéig. Ez még nem is jelent semmit, több olyan magánóvodát találtunk az interneten, ahol 16-17 fős csoportokba járnak a gyerekek. Az állami intézményekben azonban a KSH tavaly májusi adatai szerint egy óvodapedagógusra 10 gyermek jut. A Pénzcentrum megkeresésére az egyik budapesti önkormányzat közölte, náluk az átlagos csoportlétszám a kerületi óvodákban átlagosan 18 és 26 fő, akikkel két óvodapedagógus foglalkozik, délelőttös-délutános váltott műszakban, de átfedésben dolgoznak, munkájukat pedig egy dajka napi 8 órás munkaidőben segíti.

Magánoviba járunk. A csoportban 16 gyerek jut 4 nevelőre, rengeteget foglalkoznak velük. Szuper az egész intézmény, extra a kaja, amit kapnak, rendszeresen úsznak, saját lova van az ovinak, így rendszeresen lovagolnak is

 - írta egy anyuka az egyik fórumon. Más arról számol be, amikor az általuk választott magánintézményt méltatja, hogy angol nyelvű óvónők foglalkoznak a gyerekekkel, megint más a logopédiai foglalkozásokat emeli ki. Mindennek persze megvan az ára.

Ahogy a magánbölcsődéknél, úgy a magánóvodáknál is igen változatos a kép: a fővárosban van olyan intézmény, ahol havonta 55 ezer forintba kerül az egész napos ellátás, ebben van heti 2-3 alkalom sóterápia, játékos angol vagy német foglalkozás, szabadon választható délutáni foglalkozások (úszás, tartásjavító torna és hittan például), és napi négyszeri étkezés, ami viszont naponta 850 forintba kerül. Vagyis januárban mindennel együtt 73700 forintos kiadást jelent a magánóvoda.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Találtunk olyan intézményt is, ahol 56 ezer forint a gondozási díj, az étkezésért pedig napi 700 forintot kell fizetni. Egy 15. kerületi intézményben 75 ezer forint a gondozási díj (ebben benne van a fejlesztő foglalkozás, kézműves foglalkozás, angol foglalkozás, heti orvosi vizsgálat, stb.) , a napi étkezésért pedig naponta 600 forintot kell fizetni, vagyis azok a szülők, akiknek ide jár a gyerekük, idén januárban 88200 forintot kell fizetniük. Máshol havonta 80 ezer forintot kérnek a napközbeni ellátásért, de az úszásért, jógáért, logopédiai foglalkozásokért még pluszban fizetnie kell a szülőknek.

Van, ahol havi 85 ezer forintot kell fizetni a szülőknek, de ebben már benne van a napi négyszeri étkezés, lovarda, iskola előkészítés, angol nyelvű foglalkozás és havonta valamilyen külsős program, például koncert, légvár vagy bábszínházi elfoglaltság. Van olyan intézmény a fővárosban, ahol a térítési díj havonta 130 ezer forint, ezen felül viszont nincs plusz költség: ez már tartalmazza az étkezés, az innivalók, a különféle foglalkozások foglalkozások, például úszás vagy angol nyelvórák árát is. Vagyis utóbbi több mint egymillió forinttal terheli meg a családi kasszát, ha a gyereket kilenc hónapra beiratják.

Az agglomerációban sem olcsó a magánovi, Érden találtunk olyan intézményt, ahol a gondozási díj öt napra 77500 forint, plusz havi 30 ezer forint az étkezési hozzájárulás. A szolgáltatásokat tekintve van angol oktatás, iskolai felkészítő, úszás, néptánc, lovaglás, lovas terápia, korcsolyázás, amiért nem kell külön fizetni. Dunakeszin az egyik helyen a szolgáltatási díj ára 89 ezer forint, ebben benne van heti egy mozgásprogram (ez évszakonként változik, úszás-, korcsolya- vagy síoktatás), logopédiai foglalkozás, angol nyelvoktatás anyanyelvű pedagógussal. Kistarcsán már találni olyan ovit, ahol 50 ezer forint a gondozási díj, plusz napi 600 forint az étkezés. A nagyobb vidéki városokban ennél is olcsóbb általában a gondozási díj, 40-50 ezer körül mozognak az árak, és ehhez jön még hozzá az étkezési hozzájárulás.

Ahogy a magánbölcsődéknél, úgy az óvodáknál is van lehetőség arra, hogy csak néhány napot, akár csak heti 3-4-et töltsön az intézményben, és arra is, hogy ebéd után haza lehessen vinni a gyereket. Nagy különbség azonban az árakat tekintve nincs: az egyik vidéki intézményben az egész napos gondozási díj 40 ezer forint, a fél napos pedig 35 000, máshol az egész napos ellátásért 50 ezer forintot kell fizetni, a félnaposért 38 ezret. Ahol egy teljes hétért 90 ezer forintot kell fizetni, ott heti 4 egész napért 80 ezer, heti 3 napért 66 ezer forintot kérnek.

Segíthet a szülőknek a munkáltatójuk

Egyre terjed a gyakorlat, hogy a munkáltató a cafeteria rendszerének kínálatában szerepelteti az óvodai, bölcsődei költségek térítésének lehetőségét

 - mondta korábban megkeresésünkre Fata László, cafeteriaszakértő, aki hozzátette, a munkáltató a nevére szóló számla alapján térítheti az óvodai, bölcsődei szolgáltatás és ellátás díját. Vagyis, ha a gondozói díj 100 ezer forint havonta, akár ez az összeg is téríthető adómentes juttatásként. Érdemes tehát utánajárni, van-e ilyesmire lehetőség a munkahelyünkön, hiszen néhány tízezer forintos juttatás is sokat segíthet a családoknak.

NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?