Az utazók 88 százaléka azt állítja, hogy jövőre legalább egy tengerentúli szabadidős utazást tervez.
Az Airbnb nyílt levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, a levél több félreértelmezhető, illetve félrevezető állítást tartalmaz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Mint arról tegnap beszámoltunk, az AirBNB nem akarja annyiban hagyni a kormány fővárosi korlátozásairól szóló intézkedéseit. A cég azzal érvelt, a levélben, hogy Magyarország kiemelt célpont az európai és világszintű látogatók számára, a rövid távú bérbeadás pedig vitathatatlan előnyöket biztosít a magyar gazdaságnak.
Erre reagált most a Nemzetgazdasági Minisztérium:
Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy a rövidtávú lakáskiadást (STR) a kormány lakhatási kérdésként kezeli, a szigorúbb szabályozás kizárólag Budapest területére vonatkozik, Magyarország vidéki településeit nem érinti
- mondták el.
Kifejtették továbbá, hogy Budapest jelenlegi lakhatási helyzete kritikussá vált, ugyanis a lakásbérleti díjak aránya elérheti akár a havi jövedelmek 50-60 százalékát is. A fővárosban élő 800 ezer háztartás közel 18 százaléka, 140 ezer háztartás él hosszútávú bérletben, mely nemzetközi összehasonlításban is kimagasló. Hozzátették: ezt a helyzetet érdemben rontotta, hogy a turisztikai célú rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) is jelentősen elterjedt az elmúlt években.
A Budapesten működő rövidtávú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyek száma 2020 és 2024 között 80 százalékkal emelkedett, így jelenleg közel 26 ezer szobában fogadnak vendégeket a főváros magánszálláshelyein. Az STR kiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyi szobák száma a fővárosban meghaladja a szállodai szobák számát. A Budapesten regisztrált vendégéjszakák több mint 40 százaléka köthető a rövidtávú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyekhez, amely messze a régiós fővárosok 28 százalékos átlaga felett van - jelezték.
Ennek következtében pontosan az olyan méretű lakások kerültek ki a budapesti albérleti piacról, amilyeneket a fővárosi bérlakást kereső munkavállalók, diákok, fiatal családok keresnek. A tárca hozzátette, hogy az Airbnb-célú ingatlanbefektetések az albérleti árak felhajtása mellett az ingatlanárak emelkedéséhez is jelentős mértékben hozzájárultak, ellehetetlenítve ezzel a saját otthont biztosítani kívánók számára a megfizethető lakhatást.
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A helyi lakosság így fokozatosan kiszorult a belső kerületek bérleti- és ingatlanpiacáról. Mindezt jól mutatja, hogy a lakásárak és a lakbérek Budapesten csak a Covid óta több mint 40 százalékkal emelkedtek. Mindemellett az Airbnb az állandó lakosok háborítatlan magánélethez való jogait is korlátozza, különösen a főváros belső kerületei esetében - írták a közleményben. A budapesti lakhatási válság kezeléséhez a kormány megadta a lehetőséget az önkormányzatok számára, azonban máig - egy-két kivételtől eltekintve - a kerületek és a főváros nem tett semmit a megfizethető lakhatás biztosításáért.
A budapesti lakhatási válság kezelése érdekében ezért a kormány szigorítja a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) szabályozását - olvasható a közleményben. Az új szabályok értelmében 2025-től kezdődően a magánszálláshelyek után fizetendő éves átalányadó - amely összegét tekintve 7 éve változatlan - Budapesten a négyszeresére, azaz lakószobánként a jelenlegi rendkívül alacsony 38 400 forintról 150 ezer forintra emelkedik.
Emellett kétéves moratórium lép életbe az Airbnb típusú lakáskiadásra, azaz 2025-ben és 2026-ban nem lehet új nyilvántartásba vételt kezdeményezni rövidtávú lakáskiadás céljából a fővárosban - tudatták. Hangsúlyozták, hogy a már nyilvántartásba vett és működő szálláshelyek számára nem jelent korlátozást a jelenlegi törvénytervezet, az új engedélyek kiadásának kétéves felfüggesztése pedig 2025 januárjától lép csak életbe.
A kormány tehát nem tiltja be az otthonmegosztást - szögezték le, hozzátéve: a szigorítás ráadásul kizárólag Budapestre korlátozódik, az a vidéki településeket semmilyen módon nem érinti. Magyarországon 2024-ben a turisztikai ágazat teljesítménye újabb magaslatokba tör, és felülmúlja a rekordot jelentő tavalyi év eredményeit: a rendelkezésre álló adatok szerint 2024 első kilenc hónapjában 14 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg a 2023-as adatokhoz képest, míg a vendégéjszakák száma 5 százalékos növekedést produkálva már elérte a 35 milliót - mutattak rá a közleményben.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.