Az Európai Unióban évente közel 700 000 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségekben.
Fontos dolog derült ki a kötelező szűrővizsgálatokról: ez vár ránk januártól, százezreket érint
Várhatóan nem lesznek januártól kötelező szűrővizsgálatok, a társadalmi felháborodás meghátrálásra késztette a kormányt.
Kihátrál a kormány a kötelező rákszűrések mögül, nem lesznek olyan szűrővizsgálatok jövőre, ahol kötelező megjelenni - ez a Belügyminisztérium válaszából derül ki, melyet a 24.hu-nak adtak egy kérdésre. Korábban nagy felháborodást okozott a közvéleményben, hogy bizonyos életkor felett meghatározott időközönként részt kellene venni szűréseken.
Az erről szóló javaslatot még június közepén nyújtották be, és az szerepelt benne, hogy kötelező lenne a szűrés a következő módokon:
- a 25 és 65 év közötti nők háromévenkénti méhnyakrákszűrését,
- a 45–65 év közötti nők kétévenkénti emlőszűrését,
- illetve az 50–70 év közötti férfiak és nők vastagbélrákszűrését.
Az is igaz, hogy a felháborodást látva a kormány gyorsan kihátrált: a társadalmi párbeszéd közben, augusztusban már arról beszéltek, hogy a kormány napirendjén nem szerepel a kötelező szűrések törvénybe iktatása. Arról, hogy ez mit jelenthetett volna, a Pénzcentrum is írt, ezt itt olvashatod el:
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.