18 °C Budapest

70 ezer forintért lehetsz német állampolgár: mutatjuk, hogyan

2018. április 20. 05:45

Magyarországon évek óta tart a fokozott tempójú kivándorlás, a régióban ezzel a jelenséggel nem vagyunk egyedül. Horvátországban Kolinda Grabar-Kitarovic államfő szerint rendkívüli állapot van, a népesség 10 százaléka már külföldön dolgozik. Nézzük, mi kell ahhoz, hogy ne csak külföldön dolgozz, hanem állampolgárságot is kapj.

Nemrég írtuk meg, hogy az Eurostat adatai alapján 2016-ban 3049 honfitársunk vette fel egy másik EU-s tagország állampolgárságát. Ez nemcsak az évek óta húzódó trend miatt aktuális adat, hanem azért is, mert a választások éjszakáján hirtelen sokszorosára ugrott meg azoknak a száma, akik a Google keresőjében kerestek rá arra a szóra, hogy kivándorlás.

Ahogy írtuk a bevezetőben, nem kizárólag hazánkat érinti fokozott kivándorlás. Horvátországban a köztársasági elnök szerint rendkívüli állapot van a külföldre költöző horvát állampolgárok száma miatt, de általánosságban is elmondható, hogy a régiós országokat is hangsúlyosan érinti a jelenség.

A régiós elvándorlásról egyébként összességében is megállapítható, ami Magyarország esetében: jellemzően a munkaképes korú, családot alapító emberek mentek el. A lengyelek például úgy becsülik, hogy 2015 végéig a munkaképes korú lakosságuk 12%-a ment el csak az Egyesült Királyságba, hogy ott dolgozzon

- írta Beke Károly, a Portfolio elemzője egy 2017. őszi cikkében, amelyben a román, cseh és szlovák kivándorlási adatokat hasonlította össze a hazai helyzettel.

A 2016-os 3049 más EU-s állampolgárságot felvett honfitársunk harmada (1024 magyar) német állampolgárságot vett föl, 831-en lettek britek, 389-en pedig svédek. Mutatjuk a részletes adatokat is:

Nézzük tehát, hogy minek kellett megfelelniük abban a három országban, amely kiemelkedően szerepelt a fenti listán.

Német állampolgárság

Azok a külföldiek, akik legalább nyolc éve legálisan élnek Németországban (mivel Magyarország EU-tag, ezért ezt akár holnap elkezdheted), általánosságban jogosulttá válnak német állampolgárságra, ám van néhány feltétel, melynek meg kell felelni, de logikusan a nagyobb része csak a felnőttekre vonatkozik:

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • ismerni kell a német törvényeket, társadalmi szokásokat és a jogi rendszert, amely tudásról egy állampolgársági vizsgán kell számot adni,
  • önfenntartónak kell lenni,
  • B1-es szinten (ez a hagyományos magyar alapfokú szint) beszélni és írni kell tudni németül,
  • nem lehetsz büntetve,
  • elkötelezettnek kell lenned a szabadság és a demokrácia felé, ahogy az a német alkotmányban benne van,
  • be kell fizetned a 225 eurós (kb. 70 ezer forint) díjat, gyerekeknek jelentősen kisebb ez a költség.

A német törvények egyébként általánosságban tiltják a kettős állampolgárságot, de ez más EU-tagok állampolgáraira nem vonatkozik, így megtarthatod a magyar útleveled is, azonban fontos, hogy jól gondold át, hogy német állampolgárrá válsz-e, az ugyanis ragadós, lemondani nem lehet róla, csak elveszíteni lehet.

Egyesült Királyság

Ha mindenképpen EU-s állampolgárságot szeretnél felvenni, akkor lehet, hogy nem Nagy Britannia a legjobb választás, mivel ők 2019-ben várhatóan búcsút intenek a közösségnek. Mindenesetre ez 2016-ban sok magyart még nem zavart, ők a következő feltételeknek biztosan megfeleltek: 

  • Nem sértették meg még súlyosan a brit törvényeket, 
  • úgy határoztak, hogy továbbra is az Egyesült Királyságban szeretnének élni,
  • átmentek az állampolgársági teszten és megfelelően beszéltek angolul,
  • legálisan tartózkodtak az Egyesült Királyság területén (ez ugye eddig nem volt túl nehéz),
  • legalább öt éve az országban éltek.

Hogy lehetsz svéd?

Annak, hogy svéd állampolgár lehess, leginkább az a feltétele, hogy már legalább 5 éve Svédországban élj, és, hogy bizonyítani tudd, rendesen viselkedtél, mióta ott vagy. Ehhez a bevándorlási hivatal le fog ellenőrizni a rendőrségnél, a titkosszolgálatnál, valamint annál a hivatalnál is, aki a tartozásokat hajtja be az országban. 

Egy csinos kis táblázatuk is van, hogy a különböző vétségek vagy bűncselekmények (sőt, börtönbüntetés) után, mennyi időnek kell eltelnie, hogy pályázhass svéd állampolgárságra. Ezt ide kattintva tudod megnézni, de ha például kaptál egy felfüggesztett szabadságvesztést, akkor három éven keresztül nem pályázhatsz az állampolgárságra, egy kisebb pénzbüntetés esetén viszont elegendő, ha egy évet vársz.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33