3 °C Budapest

Erőtlen ösztönző a szocpol és a kamattámogatás

Pénzcentrum
2011. október 14. 15:04

Nem számíthatunk a lakásárak emelkedésére, annak ellenére, hogy megjelent végre a kormány közel egy éve várt otthonteremtési programja. Az erőtlen ösztönzők, mint a szigorúan szabályozott szocpol és a legfeljebb 5 évig tartó kamattámogatott hitel várhatóan kevésnek fognak bizonyulni ahhoz, hogy a gödör alján szenvedő lakáspiacot, a történelmi mélyponton lévő lakásárakat és a tranzakciók egyre csökkenő számát érdemben emelje, segítse. A program legnagyobb pozitívuma önmaga, vagyis az, hogy végre létezik és a millió egyéb bizonytalansági tényező mellett legalább ehhez, vagyis az állami szerepvállaláshoz tudnak igazodni a leendő otthonukról álmodók.

Sokat vártunk rá

Megszületett Magyarország új otthonteremtési programja. A piac közel egy éve várta a kormány elhatározását, hogy hogyan képes segíteni azoknak, akik lakáshoz szeretnének jutni, de a saját, illetve a piacon elérhető források ezt nem tették lehetővé számukra, vagy egyszerűen csak meg akarták várni az ingyen forintokat. Az új program kisebb (jóval), mint az előző, az új program szigorúbb (jóval), mint az előző, ami egyáltalán nem csoda, de legalább van egy új program, ami ha az egész lakáspiacot tekintve várhatóan nem is jelent kimondott segítséget, sok eddig bizonytalan, és alapvetően a kormány döntésére váró számára adhat majd lökést az otthonuk megteremtéséhez, legyen az építés, felújítás vagy vásárlás.

 


Persze vizsgálhatjuk más szempontból is a kérdést. A kormány végül is nem lakáspiaci élénkítő csomagot hirdetett ki, hanem otthonteremtésit. A kormány által már korábban lefektetett irányvonalak szerint pedig megfelelő a most kihirdetett támogatási rendszer, hiszen a szigorított feltételek között a legfontosabb alapelveknek a bejelentett munkahelyet, a költségek számlával történő igazolását, köztartozásmentességet és az épületek energiatakarékosságát is megjelölték. Továbbá a mintegy 6,5 milliárd forintos program nem különösebben terheli meg a jövő évi költségvetést, így az államháztartás egyensúlyát sem veszélyezteti a várható kiadás mértéke. A 6,5 milliárd forint nemzetgazdasági szinten elenyésző tétel, így már emiatt is komoly optimizmussal kell rendelkeznie annak, aki komoly lakáspiaci hatásokra számít az intézkedéstől.

 

Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjének véleménye
A lakásépítés és lakáspiac minden mérhető mutatója évtizedes mélyponton van 2011 eddigi időszakában, így a támogatott hitel és a szocpol bevezetéséről szóló hírek jókor érkeznek. A szocpol szigorúbb feltételeiben, alacsonyabb támogatási összegeiben a korábbi rendszer hibáit, és a büdzsé túlzott megterhelését próbálja kiküszöbölni a kormány. Az új elemek (bejelentett munka, köztartozás-mentesség) is ezt támasztják alá. A támogatás megvásárolt ingatlan energiatanúsítványához kötése nem okozhat külön fennakadást, hiszen ez 2012-től amúgy is kötelező lesz minden adásvételnél.

A lakáspiacot eddig alapjában megbénító valós kereslethiány enyhülhet. A vevőkön túl a kényszerben lévő eladóknak jelenthetnek majd segítséget a visszahozott támogatási elemek. Az alapjában forgalomképes ingatlannal rendelkezők, akik kisebb, olcsóbb lakásba költöznének, vagy inkább bérlettel oldanák meg lakhatásukat, könnyebben találhatnak majd vevőt. Ezáltal jövőre oldódhat a piaci bénultság.


Mi is a gond?

Az igazi gond azonban nem is elsősorban lakáspiaccal vagy az állami szerepvállalás mértékével van, hanem az alapvető gazdasági folyamatokkal, a bizalommal és a tervezhetőséggel. Addig, amíg Magyarországon nincs látható és stabil gazdasági növekedés, amíg hónapról hónapra jönnek a hírek újabb vállalati csődökről, ahol ezrek válnak munkanélkülivé, amíg nincs bizalom és remény még a jelenben sem, nemhogy a jövőben, addig szinte bármilyen (a gazdasági racionalitás keretein belül) segítség kevés a hazai lakáspiac megújítására, vagy érdemi élénkítésére. A teljes lakáspiac megújuláshoz szükséges évi 30-40 ezer új lakás építésének álma pedig jelenleg egy centivel sem került közelebb hozzánk.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE


A kormány tervei szerint mintegy 4 ezer család fogja a szociálpolitikai kedvezményt (szocpol) igénybe venni, és 3-5 ezerre teszik azon háztartások számát, akik kamattámogatott hitelt vesznek fel 2012-ben. Mivel a kamattámogatás futamideje legfeljebb 5 év, ami egy átlagos lakáshitel futamidejéhez képest igen rövid, emiatt sokakat visszafoghat a hitel felvétele, különösen úgy, hogy a támogatás mértéke folyamatosan csökken. Az igénylők egy jelentős része várhatóan kisebb összegű és rövid futamidejű támogatott hitelt vásárlás helyett inkább felújításra fog felhasználni.

A válság közepén, 2009-ben és 2010-ben mért évi 90 ezres tranzakció után az idei év végére lehet, hogy a 80 ezret sem éri el a lakástranzakciók száma, hiszen szeptember végéig alig 57 ezer tranzakciót regisztráltak. Az otthonteremtési program hatására ez a szám 3-4 százalékkal növekedhet, ha azzal számolunk, hogy megközelítőleg 2-3 ezer körül várható azon lakásvásárlási tranzakciók száma, amiket az új szabályozásnak köszönhetően bonyolítanak le.

 


Előtérben az energiahatékonyság

Az egyik sarkalatos, és valóban előre mutató pontja a programnak az energiahatékonyság kérdésköre. Bár a szabályozás már létezik, és 2012. január elsejétől minden magánépületre kötelező lesz az energiatanúsítvány, feltéve, ha az adásvétel vagy bérleti szerződés tárgyát képezi, a szocpol feltételei között szerepel, hogy legalább B energetikai kategóriájú épületre lehet a támogatást felhasználni, és a magasabb besorolású épületek esetében egy plusz szorzót is beépítettek a rendszerbe. Ez olyan kitétel, ami hosszú távon kiemelten fontos a lakást használók, rövid távon pedig az építőanyag-ipar és az építőipar számára.


Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?