Magyarországon még csak minden tízedik, míg nyugat-európában minden második eladott égő energiatakarékos, miközben egy uniós irányelv értelmében 2015-re kizárólag ezek működhetnek a háztartásokban. A közelgő határidő mellett főleg a növekvő energiaárak miatt nő Európa-szerte a kereslet a kompakt fénycsövek iránt.
A Hama Nyugat-Európában az év elejétől, Magyarországon pedig ősztől jelentkezik a három nagy és számtalan kis gyártó által uralt világítástechnikai piacon. Az eddig is elsősorban tartozékairól ismert cég ugyanis Európa más országaival együtt Magyarországon is megkezdte Xavax termékcsaládja forgalmazását, melybe többek között 40 féle energiatakarékos, kompakt fénycső is tartozik.
A világítótestek hazai piaca nehezen megbecsülhető, de a magyar háztartásokban nagyjából évi 20 millió darabot használnak belőlük. Ezek közül jelenleg minden tízedik tartozik az energiatakarékos kategóriába, míg nyugat-európában ezek aránya 50-60 százalék − közölte a Hama hazai leányvállalatának értékesítési igazgatója. Falus László hangsúlyozta, az uniós irányelveknek megfelelően 2015-től kizárólag energiatakarékos fényforrásokat szabad forgalmazni a közösség országaiban.
Ez a tény a kormányzati szerveket is az energiatakarékos világítótestek piacának ösztönzésére sarkallja. A növekvő környezettudatosság és a használat során érezhetően csökkenő villanyszámla a fogyasztókat is ebbe az irányba tereli, hiszen az átlagos, világítási célú energiafelhasználás akár az ötödére csökkenhet, ami háztartásonként évi 15-20 ezer forint megtakarítást jelent. A kompakt fénycsövek amúgy is évről-évre olcsóbbak, sokat javult az eszközök reakcióideje, miközben az új "körték" fénye is egyre kellemesebb. A fenti okok miatt és mivel ezek a fényforrások jelenleg hazánkban még Európa nyugati feléhez képest is kevéssé elterjedtek, úgy gondoljuk, időben léptünk piacra − vélekedik Falus László.
A cég kizárólag a lakossági piac számára értékesít majd, ahol terveik szerint a következő két évben részesedésük eléri majd a 20 százalékot. Xavax márkanév alatt azonban nem kizárólag világítótesteket árul a vállalat. A háztartási "tartozékokat" tömörítő termékcsaládnak speciális tisztítószerek, mosó- és mosogatógép-, mikrosütő-, hűtőszekrény-, porszívótartozékok és gyermekbiztonsági felszerelések is tagjai.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.