Egyetlen villámcsapás is okozhat százezres nagyságrendű károkat az elektronikus berendezésekben, amire gyakran még a biztosítás sem nyújt fedezetet, érdemes tehát több lépcsőben védekezni a természeti csapás ellen - írja a Napi.
Hazánkban évente átlagosan 28-33 zivataros nap van, és az évi átlagos 30 ezer villámcsapás harmada júniusra esik. A háztartások közel egyhatoda pedig szembesült már villámokhoz kapcsolódó áramellátási problémával, mégis csak 40 százalékuk ismeri az ez ellen való védekezés módszereit.
A villámhárító ugyanis nem elég az elektornikus berendezések teljes biztonságához, mivel a villámcsapások áramának egy része még így is be tud hatolni a villamos hálózatba, de még a telefonhálózatba is.
Ezek ellen túlfeszültség elleni védelmi berendezésekkel lehet védekezni, amihet egy berendezés nem is elegendő.
A hazai biztosítók évente mintegy 1,5-2,5 milliárd forintnyi kártérítést fizetnek villámcsapások miatt, azonban a másodlagos villámkárok gyakran nem szerepelnek az alapkonstrukciókban.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Külön berendezés kell a durva túlfeszültség kivédéséhez, és megint más a kisebb energiájú impulzusok ellen, megint más a kábeltévé- és a telefonhálózatokhoz.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.