A huelvai ingatlanpiacot csupán mint Andalúzia elveszett kincsesládáját emlegetik, hiszen itt található meg Európa egyik legjobb, legszebb tengerpartja, az egyes települések vonzóak, az ingatlanárak pedig a szomszédos, Portugáliában fekvő Algarve árszintjének felét teszik ki.
A spanyol Andalúzia régióban megtalálható Huelva fehér homokkal borított strandjai nem csupán a turisták számára jelenthetnek vonzó célpontot, a befektetőknek is érdemes errefelé körülnézniük.
Huelva kétharmada nemzeti park, így a régió nagy része érintetlen, kevés fejlesztés zajlik. A tavalyi év során Spanyolországban épített 800 ezer ingatlan mindössze 1 százalékát emelték ebben a térségben. Az elszigeteltség persze azt az érzést keltheti, hogy a világ végére érkeztünk, melyet még az is fokozhat, hogy a legközelebbi repülőtér Faro, illetve Sevilla, egy-egy órányi autóútra van, a befektetés értékéből tehát levonhat a térség nehezen megközelíthető.
A másik oldalon viszont sokat nyomhat a latban a Huelva előtt álló fejlődési lehetőség, ugyanis 2012-ben tervezik megnyitni a térség nemzetközi repülőterét. Huelva pillanatnyilag még Andalúzia legkevésbé látogatott régiójának számít, azonban szakértők 1-5 milliós utasforgalomra számítanak a megépülő légikikötőnek köszönhetően.
Egy másik nagy előnye Huelvának az alacsony árszint. Míg a Costa de la Luz Cadiz tartományában megtalálható villák árai 140 millió forintnál kezdődnek, addig Huelvában már 52 millió forintért kaphatunk tágas házat, nagy földterülettel. Ugyanakkor mivel az Atlanti-óceán partvidékéről van szó, Malagánál szelesebb régióról van szó. Ráadásul a térségre nagy mértékű szezonalitás jellemző, hiszen általában csupán nyáron érkeznek ide turisták.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.