A tavalyi év utolsó negyedévében is lassult a lakásépítés, így az egész év során kevesebb mint 34 ezer lakás kapott használatba vételi engedélyt, s 45 ezerre adtak ki építési engedélyt - írja a Napi Gazdaság.
A használatba vételi engedélyek száma így 2005-höz képest 18, az építési engedélyek száma pedig 13 százalékkal maradt el. Országszerte jellemző a visszaesés, de a legnagyobb mértékű a fővárosban, a KSH adatai szerint a tavalyi év során vidéken 11 százalékos, Budapesten pedig 33 százalékos visszaesést regisztráltak a használatba vételi engedélyek tekintetében. Ami pozitívum, két és fél négyzetméterrel, 89 négyzetméterre emelkedett a lakások átlagos alapterülete, Budapesten 4,6 négyzetméteres volt a növekedés.
Már a harmadik negyedéves adatok ismeretében visszaesést várták a piaci szereplők, azonban Valkó Dávid, az Otthon Centrum (OC) vezető elemzője szerint még a legpesszimistább becsléseknél is rosszabbul zárult az év. Az elemző szerint a piac mélyponton van, tehát ennél nagyobb visszaesés nem várható. Más tendenciát vár Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (Malosz) elnöke. Véleménye szerint a fizetőképes kereslet csökkenése miatt folytatódik majd a negatív tendencia. Hajnal István, a Biggeorge's-NV első embere sem számít növekedésre, véleménye szerint a kereslet csökkenése már korábban nagyszámú vállalkozói építkezés leállításához vezetett.
Hajnal hozzátette, hogy nagy keresletre az számíthat, aki képes felvállalni egy lakásvásárlást, vagy befektetési célú ingatlanvásárlást. Így a minőség egyre fontosabb, ez viszont szelektálódáshoz vezetett a piacon. Valkó is hasonlóan vélekedik, szerinte emiatt a kisebb építőipari szereplők lehetnek bajban. Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője szerint még lehetnek olyan jó területeken lévő beruházások, amelyeknél akár áremelés is elképzelhető.
Hajnal szerint a telek- és építőanyagárak, s az adóterhek emelkedése miatt drágulhatnak idén a lakások. Valkó úgy gondolja, hogy az eladatlan, de már átadott lakások száma csökkent az építések számának visszaesése miatt. Az OC becslése szerint Budapesten ma 1430 ilyen ingatlan lehet, azonban egy évvel ezelőtt több mint kétezer volt.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.