A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.
Az idei tanévben már két alkalommal intézkedett a rendőrség iskolákba bevitt tiltott tárgyak miatt, bár mobiltelefonokkal kapcsolatban eddig nem kellett közbelépni. A szeptember 1-jétől hatályos rendelet szerint a tiltott tárgyak közé tartoznak a közbiztonságra veszélyes eszközök és a 18 év alattiak számára nem árusítható termékek. Az ORFK nem részletezte, milyen tárgyakat vontak be, de mindkét esetben rendőrségi eljárás indult.
Az előző tanévben 234 alkalommal intézkedtek az iskolaőrök, főként garázdaság, testi sértés, kábítószer-birtoklás és lopás miatt. Az idei tanévben eddig 6 alkalommal történt hasonló intézkedés. A Népszava érdeklődött arról is, mennyi iskolaőrrel indult el az idei tanév. Az ORFK azt írta, a 2024/2025-ös tanévben 933 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, az iskolaőrök száma pedig 731-ről 799-re nőtt az elmúlt két hónapban.
Ez azt jelenti, hogy nem minden, a programban részt vevő intézmény kapott iskolaőrt: azoknak az intézményeknek a száma, ahol van iskolaőr, jelenleg 781. Az iskolaőri állomány feltöltöttsége 86 százalékos, de a rendőrség toborzó tevékenysége folyamatos, várják a jelentkezőket.
Címlapkép: Soós Lajos/MTI
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.