Az uniós csatlakozással Magyarország számított arra, hogy megindul a munkaerő szabad áramlása. Sőt, sok munkavállaló az EU-n kívülről érkezik, hogy valamelyik uniós országban próbáljon szerencsét. De nem is gondolnánk, hogy ezek a munkavállalók mennyi pénzt juttatnak ki az országból a fizetésük hazautalásával.
2006-ban az egyes EU-27 országokból kiutalt pénzek összesen elérték a 26 milliárd eurót (6 604 milliárd forint), ami 3 milliárddal (762 milliárd forint) több, mint 2005-ben. Ez az összeg tartalmazza az egymás közötti , és az unión kívüli utalásokat is, de az egymás közötti utalások sokkal kisebb részt képviselnek, mint a harmadik országba történő utalás.
2006-ban az egymás közötti utalások összege 7 milliárd euró (1 778 milliárd forint) volt, miközben a harmadik ország felé történő lakossági pénzmozgás 19 milliárd eurót (4 826 milliárd forint) ért el. Az uniós országokon belüli pénzmozgás több mint 85 százalékát Spanyolország, Nagy-Britannia, Németország, és Franciaország teljesíti.
A harmadik ország felé utalt összegek 2006-ban több mint kétszer akkora értéket tettek ki mint az onnan beérkező utalások, ráadásul a statisztikai adatokban nem szerepelnek az illegálisan, nem hivatalosan kiküldött pénzek.
Az Eurostat már 2000 óta figyeli ezeket a pénzmozgásokat, mivel komoly hatással lehetnek a gazdaságra. 2004-ban a legfontosabb, vagyis a legnagyobb pénzmozgást adó "folyosók" a következők voltak: Németország-Törökország; Franciaország-Marokkó; Franciaország-Portugália; Spanyolország-Marokkó; Spanyolország-Kolumbia; Németország-Lengyelország; Franciaország-Algéria.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.