Már hosszú idő óta népszerű téma a nyugdíjpénztárak magasnak vélt költségszintje. Annak elkerülése érdekében, hogy a korábban többször hangoztatott kritikák mindenre kiterjedő vizsgálat nélkül megcsontosodjanak és a későbbiekben alaptézisként szolgáljanak, érdemes a dolgok mélyére tekinteni.
Már hosszú idő óta népszerű téma a nyugdíjpénztárak magasnak vélt költségszintje. Annak elkerülése érdekében, hogy a korábban többször hangoztatott kritikák mindenre kiterjedő vizsgálat nélkül megcsontosodjanak és a későbbiekben alaptézisként szolgáljanak, érdemes a dolgok mélyére tekinteni.
Önmagában nehéz megmondani, hogy valami drága-e vagy olcsó. Versenyző termékek esetében rendszerint akkor érzünk drágának valamit, ha tudjuk, hogy egy másik hasonló terméket olcsóbban, esetleg ugyanolyan áron, de előnyösebb feltételekkel szerezhetünk be.
Ki versenyez kivel ?
Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások esetében versenyző termékeknek tekinthetőek a befektetési egységhez kötött életbiztosítások (unit-linked), illetve a befektetési alapok jegyei is. Mindegyik termék a lakossági üzletághoz tartozik, mögöttük kollektív típusú befektetési portfoliók állnak, céljuk a befizetések hozamának maximalizálása az adott befektetési politika keretein belül. Magánnyugdíjpénztárak esetében a kötelező jelleg és a befektetés immobilitása miatt nehéz megfelelő összehasonlító terméket találni, díjstruktúrájuk és a díj mértéke azonban nagyban hasonlít az önkéntes nyugdíjpénztárakéhoz.
Nyugdíjpénztárak esetében a tagot terhelő díjak egyrészt a működési célú tagdíjlevonásból, másrészt a befektetési díjakból (elsősorban vagyonkezelési díjakból) adódnak. A díjterhelés komplex megítélése nehézkes, egyrészt a díjak különböző vetítési alapja (tagdíjbevétel-arányos, illetve vagyonarányos), másrészt az időtényező figyelembe vétele miatt (a működési díjterhelés minden beavatkozás nélkül évről-évre csökken). A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) számításai szerint 2004-ben az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos vagyonarányos díjterhelése 1,35 % volt, míg a magánnyugdíjpénztáraké 2,37 %. Ez is jól reprezentálja, hogy a pénztárak életpályájának kezdeti szakaszában a díjterhelés magasabb, ugyanis az önkéntes nyugdíjpénztárak a működésüket 1994-ben, míg a magánnyugdíjpénztárak 1998-ban kezdték meg.
A befektetési egységhez kötött életbiztosítások ügyfelek számára felmerülő elsődleges költsége az eszközalapok kezelési díjából adódik. Ez a piacon jellemzően évi 1,5-1,75 %-ot tesz ki, a nagyobb piaci szereplők között az 1,7-1,75 % a jellemző. Ez a díj vagyonarányos (így a pénztári díjterheléssel összevethető), azonban önállóan csökkenő tendenciát nem mutat, az ügyfél megtakarítását évről-évre ugyanolyan mértékű kezelési díjjal terhelik meg. Az eszközalapok kezelési díja mellett felmerülhet/felmerül adminisztrációs díj, átváltási marzs, átirányítási költség is.
Befektetési jegyek esetében az ügyfeleknek elsődlegesen az alap kezelési díját kell megfizetni, ami függ az alap összetételétől és az alapkezelő üzletpolitikájától is. A pénztári portfoliókkal összevethető befektetési alapok jellemző díjazása évi 1-2 % között szóródik, melyet szintén vagyonarányosan, folyamatosan kell az ügyfélnek megfizetni. Az alapkezelési díj mellett jellemző a számlanyitási, letétkezelési díj, illetve eladási/átváltási/visszaváltási jutalék is felmerülhet.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak vonatkozásában már a 2004. évre vonatkozóan sem helytálló az a következtetés, hogy a pénztárak drágábbak lennének a többi versenyző befektetési terméknél. Hosszabb távon a "drágaság" még kevésbé lesz megalapozott, hiszen amíg a nyugdíjpénztári díjterhelés évről-évre csökken, addig a befektetési egységhez kötött életbiztosítások és a befektetési jegyek díja jellemzően stagnál.
Rövid táv vs. hosszú táv
Egy nyugdíjpénztári megtakarítás jellemzően több évtizedre szól (akár 40-50 évre), és a költségek hosszú távon a befektetési díjak felé konvergálnak. Ennek oka az, hogy az éves tagdíjbevételekre terhelt működési költségek a pénztárak éretté válásával egyre kisebb vagyonarányos terhet jelentenek
Nem nehéz belátni, hogy a jelenlegi tendenciák alapján egy átlagos pénztártag hosszú távú díjterhelése az 1 % közelében marad, nem csupán a díjterhelés csökkenő tendenciája, hanem a vagyon növekedése miatt is (a kezdeti évek magas díjterhelése alacsonyabb vagyonra vetítődik).
Vannak vizsgálatok, melyek a pénztárak elmúlt évek minden költséggel, inflációval csökkentett nettó hozamait értékelik. Fontos azonban ilyenkor felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek nettó reálhozamai nem irányadóak a jövőre nézve, nem csupán a bizonytalanság, de a permanensen csökkenő díjterhelés nettó hozamemelő hatása miatt is.
A magasabb költséghez magasabb hozam is dukál ?
A költségek vizsgálatakor a piaci szereplők egy része felhívja a figyelmet arra, hogy náluk az esetlegesen magasabb költségeket a magasabb hozamok kompenzálják, így az ügyfél összességében jobban jár. Kérdés, hogy valóban van-e kimutatható kapcsolat a költségek mértéke és az elért hozamok között, azaz valóban jobb befektetők-e a drágább intézmények.
A költségek, díjak mértékét üzletpolitikai és versenyszempontok alakítják. Ennek során figyelembe veszik az elvárt megtérülést, a ténylegesen felmerülő működési költségeket, illetve a versenytársak díjszintjét is. Természetesen egyfajta szempontként a díjakat befolyásolja a minőségi vagyonkezelés eléréséhez szükséges költségek mértéke is (személyi, infrastrukturális, informatikai), azonban nem ez a döntő tényező.
Ugyanakkor az elért hozamokat egyéb tényezők is befolyásolják. Fontos tényező a tagok kockázatvállalási hajlandóságához igazodó befektetési politika által meghatározott mozgástér (stratégiai döntés), illetve ezen belül a vagyonkezelő szervezet konkrét befektetési ügyletei (taktikai döntések). A stratégiai döntést a költségek szintje egyáltalán nem befolyásolja, míg a vagyonkezelő taktikai döntéseit csak közvetetten (amennyiben a költségek egy részét a legjobb befektetési szakemberek foglalkoztatására fordítják).
A fenti elméletet alátámasztani látszanak az adatok is. A 75 aktív önkéntes nyugdíjpénztár 2000-2004. évi bruttó hozamai és díjterhelési mutatói közötti korrelációs együttható (-0,09) függetlenséget, sőt enyhe mértékű ellentétes kapcsolatot mutat. Természetesen az elmúlt 5 évi, hozamok és költségek közötti laza kapcsolat nem feltétlenül irányadó a jövőre nézve, de mindenképpen elgondolkodtató.
Tehát összességében nem helytálló az a népszerű vélekedés, hogy a nyugdíjpénztárak a hazai pénzügyi környezetben drágák lennének. Már a jelenlegi helyzetben sem minősíthetőek a pénztárak költségesebbnek a versenyző hazai pénzügyi termékeknél, hosszabb távon pedig (sőt már a 2004. évi 1,35 %-os vagyonarányos díjterheléssel is) kifejezetten olcsóbbnak tűnnek.
(forrás: Gaál Attila, a PSZÁF Pénztárak felügyeleti főosztályának helyettes vezetőjének a PSZÁF hírlevelében megjelent írása)
Kapcsolódó cikkek:
Miből élsz majd nyugdíjasként ?