Életveszélyes lakások Magyarországon: százezrek veszélyben

Pénzcentrum.hu: 1996 óta van jelen a Habitat for Humanity Magyarországon. Mit lehet tudni a szervezetről?

Sümeghy György: A nemzetközi szervezet Amerikában alakult meg alapítványként 1976-ban, Georgia államban, és szellemiségében erősen kötődött a polgárjogi mozgalomhoz. Abból az indíttatásból álltak össze nagyon vallásos keresztény amerikaiak, hogy a városukban rossz körülmények között élőknek méltó lakáskörülményeket tudjanak biztosítani. A helyi kezdeményezésből végül egy óriási mozgalom lett - 1800 amerikai városban van Habitat szervezet. A tengerentúlon főként könnyűszerkezetes házakat építenek kalákában, a leendő tulajdonosokat és önkénteseket bevonva. Majd a nemzetközi szervezetnek a '90-es években volt egy nagy expanziója - Afrikában, Latin-Amerikában, Ázsiában, és Európában is megjelentek a helyi csoportok. Így a rendszerváltás utáni években a szervezet megjelent többek között Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, és Magyarországon is. A szervezet az expanzió alatt természetesen nagyon sokat változott. Bár a küldetés ugyanaz - a méltatlan lakáskörülményeken segíteni -, de ennek mára nagyon sok formája lett. Én ezt pozitívumnak tartom, hogy a helyi szervezetek próbálják megtalálni, hogy egy adott kulturális környezetben, gazdasági helyzetben mit lehet értelmes módon segíteni. Az egyik legnagyobb újdonság például, hogy a szervezet elkezdett lakhatási mikrohitelezéssel is foglalkozni.

Pc.: Magyarországon hogyan zajlott a szervezetépítés?

S. Gy.: A '90-es években tehát stratégiai célja volt a Habitatnek, hogy ebben a térségben is megjelenjen. Ehhez keresett akkor partnereket, és miután az amerikai Habitatnek nagyon erős a vallási, keresztény, elsősorban baptista iránya, Magyarországon is ilyen körben kezdtek el keresni elsősorban olyan önkéntes, lelkes embereket, akikre alapozva el lehetett indítani a szervezetet. Eleinte az amerikai mintát próbálták követni - először Budapest agglomerációjában voltak építkezések, Vácott, Dunavarsányban, Gödön és két évig Csepelen - aztán távolabbi kisebb városokban is, Somogy megyében Csurgón, Békésben Szarvason, Hajdó-Biharban pedig Hajdúböszörményben. Felépült csaknem 150 könnyűszerkezetes lakás. Közben azonban kiderült erről a modellről, hogy nagyon sok ponton érdemes újragondolni és módosítani a magyar viszonyokra. Az új építésnek nagyon nagy a finanszírozásigénye Magyarországon - évente maximum 12 házat tudtunk felépíteni. Arról nem is beszélve, hogy Egy ilyen háznak a havi törlesztő részlete jónéhány évvel ezelőtt is havi 35-40 ezer forint volt. Ez viszont nem annak a rétegnek szól, amelyiket mi szeretnénk segíteni. Bár nagyon büszkék vagyunk arra, hogy felépítettük ezeket a házakat, de a lakhatási szegénység 100 ezreket vagy akár milliókat érint. Ezért lassan elkezdtünk elindulni a felújítások irányába. Megnéztük, hogyan tudunk a szegényebb embereken kisebb befektetéssel, de hatékonyabban segíteni úgy, hogy az megfizethető legyen számikra. Arról nem is beszélve, hogy így sokkal több családot tudunk elérni egyszerre. Sőt, szintén új irány, hogy a felújításokon túl elindultunk a szakpolitikai irányba is.

Pc.: A Habitat egy ökumenikus keresztény civil szervezet. Mint ilyen mennyire támaszkodnak a hazai egyházakra?

S. Gy.: A küldetésünket határozza meg a keresztény értékrend. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyik egyházzal formális kapcsolatunk lenne. Amikor projekteket valósítottunk meg, helyi szinten természetesen nagyon sokszor kapcsolatba kerültünk az egyházak helyi képviselőivel, akár az önkénteseink, akár a helyi egyházi vezetők között. Szarvason például az egyik evangélikus lelkész volt hosszú évekig az egyik legnagyobb önkéntes támogatónk. Emellett rendszeresen végezzük egyházi szeretszolgálatok lakhatási intézményeinek kisebb felújítását is. Ilyen formában volt kapcsolatunk a Máltai Szeretetszolgálattal, és a Baptista Szeretetszolgálattal is. Sőt, a kuratóriumunkban is többször voltak egyházi tisztségviselők. Az eggyüttműködést azonban mindig a közös munka határozza meg, ezen túl nincs kapcsolatunk egyházakkal.

Pc.: Milyen eszközökkel igyekeznek tenni a lakhatási szegénység felszámolásáért? Mi a Habitat magyarországi programja?

S. Gy.: A legfontosabb a lakhatási szegénységgel kapcsolatos érdekképviselet, csúnyábban lakáspolitikai lobbizás. Feltárunk egy problémát, majd arra próbálunk elemzést, szakpolitikai javaslatokat készíteni. Ezután pedig három irányban indulunk tovább. Egyrészt a médián keresztül próbáljuk felhívni a figyelmet a lakhatási szegénységgel kapcsolatos problémákra, illetve egyáltalán napirenden tartani ezt a kérdést. A nagyobb megértést, s hosszabb fejlesztést igénylő problémák megoldására ugyanis nem nagyon vevő a közvélemény. Másrészt elég komoly kapcsolatépítő munkát is próbálunk végezni. Próbálunk szövetségeseket találni akár a civil szervezetek, akár más szakmai szervezetek körében, de keressük a banki szereplőket is, hiszen a lakhatás olyan összetett kérdés, amiben nagyon sok félnek van érdekeltsége. Muszáj megnyernünk egy csomó érdekeltet ennek az ügynek. Végezetül pedig komoly lobbitevékenységet is végzünk - a feltárt eredményeket, javaslatokat próbáljuk eljuttatni önkormányzati vezetőkhöz, minisztériumi tisztségviselőkhöz, és parlamenti politikusokhoz is.

Pc.: Könnyűszerkezetes házakat tehát már nem építenek. Mit lehet tudni a felújításokról?

S. Gy.: Új építésünk valóban nincs, igazából nincs is szükség rá. Nagyon sok szakértővel konzultálva ugyanis az látszott 2008 körül, hogy Magyarországon túlkínálat van lakásokból (nincs ez másképp ma sem - a szerk.). Arról nem is beszélve, hogy amikor a Bajnai-kormány megszüntette a szocpolt, akkor finanszírozhatatlanná is váltak az új építések. Felújításokat ugyanakkor a mai napig vállalunk. Ezeknél vagy hitellel próbáljuk segíteni a rászorulókat, vagy más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal csinálunk - elsősorban önkéntesek bevonásával - felújítási munkákat. Tipikus például az önkormányzati bérlakások felújítása - volt, hogy önkéntesekkel szigeteltünk, vagy galériát alakítottunk ki kis lakásokban, sőt, építettünk be tetőteret is. Illetve intézményi lakhatást biztosító szervezeteknél - hajléktalanszállón, családok átmeneti otthonában, autistaotthonban - végeztünk felújítási, bővítési munkákat - szintén önkéntesekkel.

Pc.: A felújításoknál jellemzően milyen jellegű projekteket részesítenek előnyben? Elsődleges szempont-e például az épületek energiatudatossá tétele?

S. Gy.: Alapvetően három ilyen van. Az életveszély elhárítása - volt olyan projektünk, hogy vezetékek lógtak ki a falból, beázott a tető, nem volt ablak. Itt az a cél, hogy lakhatóvá tegyük az épületet. A másik az egészség szempontja - ha vizesedik a fal, beázik, penészedik a ház, azt mihamarabb meg kell szüntetni. A harmadik szempont pedig az energiafelhasználás - elsősorban homlokzatszigetelést szoktunk csinálni, illetve nyílászárócserét, és ha belefér a büdzsébe, valamilyen fűtéskorszerűsítést is.

Pc.: Miből finanszírozzák a különböző programokat?

S. Gy.: Körülbelül 100 millió forint az éves költségvetésünk. A finanszírozásunk három forrásból tevődik össze. Az egyik, hogy a nemzetközi Habitattől, mint anyaszervezettől kapunk támogatást, különböző címeken. A második forrás a törlesztőrészletek. Meglátásunk szerint gyökeresebb változást indít el egy család életében, ha nem csupán ajándékba adjuk számukra az új, felújított otthont, hanem abban is segítjük őket, hogy felelősséget vállaljanak életminőségük javításáért: vegyenek részt a felújításban, pénzügyi tudatosságot, energiatakarékosságot fejlesztő képzésben és vállalják, hogy az anyagi helyzetüknek megfelelően fizetik a törlesztőrészleteket. Az elmúlt 15 évből még van mintegy 200 olyan segített család, aki fizeti a havi törlesztő részleteket. Ez egy állandó bevételi forrás új projektek finanszírozására. A harmadik pedig a magyarországi adománygyűjtés. Arányaiban most ez úgy néz ki, hogy körülbelül 60 százalék a nemzetközi szervezeten keresztül jut el hozzánk, 30 százalék a törlesztésekből befolyó összeg, és nagyjából 10 százalék az, amit Magyarországon tudunk gyűjteni. A finanszírozásunk ugyanakkor radikálisan meg fog változni a közeljövőben. A nemzetközi szervezet ugyanis világos jelzést adott arra, hogy nem célja európai országok hosszú távú támogatása. Három évet kaptunk arra, hogy saját lábra álljunk. A nemzetközi támogatás csökkenni fog, ugyanígy a családok befizetései is, hiszen kifizetik a teljes vételárat, illetve felújítási költséget. Ezért elkezdtük erősen kiépíteni a azt a lábunkat, mely a hazai adományora és pályázati forrásokra épít. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nemzetközi szervezet most nagyon támogat bennünket ebben. Küld hozzánk konzultánsokat és tanácsadókat, akik segítenek üzleti tervet készíteni, emellett anyagi támogatást is ad arra, hogy fel tudjunk venni új embereket.

Pc.: Ha az építkezéseket-felújításokat adományokból finanszírozzák, akkor miért van rá szükség, hogy a támogatott családok, ha kamatmentesen is, de visszafizessék a kölcsönt?

S. Gy.: E mögött két meggondolás áll. Az egyik, hogy az általában senkinek nem tesz jót, ha mindnet ingyen kap. Van mögötte egy részben amerikai filozófia, hogy muszáj valamit nekem is beleraknom azért, hogy kapjak valamit. Itt arra kell figyelnünk, hogy a visszafizetési szempontot a különböző szegénységi szinteken hogyan érvényesítjük. A hitelprogramunk az alsó-középosztályt célozza meg, ha ők ki tudják fizetni a teljes bekerülési költséget, akkor az a fair, ha kifizetik, mert nekik az a segítség, hogy egy megfizethető hitelt kapnak. A másik véglet az a mélyszegénységben élő család, aki gyakorlatilag éhezik, de beázik a tető, és meg kell csinálni. Ott az is elképzelhető, hogy semmit nem kérünk a munkánkért, azt viszont elvárjuk, hogy valamilyen formában vegyenek részt a munkában. Olyan soha nem volt az elmúlt 16 évben, hogy a költségeink 100 százalékát visszakértük volna, mindig próbáljuk belőni, hogy abban a helyzetben mi a reális és hasznos az adott családnak. A másik szempont pedig - s ezért vagyunk még mindig viszonylag stabil anyagi helyzetben -, mert erre a részleges visszafizetésre épül a finanszírozásunk. A Habitat az indulásától kezdve valamilyen értelemben egy szociális vállalkozás, mert soha nem adta teljesen adományként a támogatást, mindig be volt építve, hogy vissza kell jönni valamennyi forrásnak, hogy abból újabb családokat lehessen segíteni. Ezért van az, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva annak, hogy megnyerünk-e egy pályázatot vagy megkapunk-e egy vállalati támogatást. Van egy stabil forrásunk, amelyre támaszkodhatunk.

Pc.: A Habitat hitelprogramja tehát az alsó-középosztályt célozza meg. Bővebben mit lehet tudni róla?

S. Gy.: Néhány évvel ezelőtt végeztünk egy piackutatást, majd kifejlesztettünk egy lakásfelújítási hitelterméket a saját tulajdonnal igen, de megtakarítással nem rendelkező, alsó-középosztálybeli rétegnek, aki nem tudja megfizetni a piaci konstrukciókat. Majd próbáltunk ehhez banki partnert keresni. Hosszas keresgélés után az Erste bankkal kötöttünk szerződést, így jött létre a "Van esély" lakásfelújítási hitelprogramunk, melynek kamata 16,5 százalék. Ez elsőre nem tűnik olcsónak, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez nem jelzálogalapú hitel. A személyi kölcsönöknél jelenleg 25 százalékos kamat alatt nem nagyon van ajánlat ilyen összegben, futamidőre és forintalapon. Sőt, a hitelhez járul egy kötelező műszaki tanácsadás is. A műszaki szakembereink a hitelfelvételkor kimennek és írásban adnak műszaki szakvéleményt arra, hogy mit érdemes ott csinálni. A hitelprogramunk ennek elenére máig nem tudott nagyon ügyfeleket vonzani. Próbáljuk feltárni ennek az okát, a legvalószínűbb magyarázat az, hogy pont akkor jöttünk elő ezzel 2011 tavaszán, amikor történelmi mélyponton volt a magyar lakosság hitelfelvételi kedve.

Pc.: Mik a tapasztalatok, milyen a fizetési hajlandóság?

S. Gy.: Nekünk is vannak nehezen fizető családjaink. Az újlakás-építési programban 150 lakást építettünk, ebből még 100-an fizetnének részleteket, és 15-20 között van azoknak a családoknak a száma, akiknél komoly elmaradás van. A felújítási programban is körülbelül 100 ügyfelünk van, ott talán 10 olyan család van, amelyiknek nagyobb az elmaradása.

Pc.: Mi alapján választják ki a rászorulókat? Feltétel-e például, hogy valaki felekezeti tag legyen?

S. Gy.: Nem, sőt ez tiltott. Mindenféle diszkrimináció szigorúan tiltott, sem az nem lehet feltétel, hogy valamilyen felekezethez tartozzon, sem az, hogy keresztény legyen. Három dolgot szoktunk nézni, ebből kettő viszonylag objektív, a harmadik szubjektívebb. Az első, hogy valóban rászoruló legyen - az életkörülményei és a jövedelmi viszonyai alapján azt mondjuk, hogy ő olyan fokú lakhatási szegény, akin nekünk segíteni kell. A másik a törlesztőkészség. Ha olyan jellegű a beruházás, hogy komolyabb visszafizetés van benne, akkor meg kell néznünk, hogy képes lesz-e felvállalni ezt a terhet a háztartás. A harmadik pedig az együttműködési hajlandóság. Ezt nem lehet objektíven mérni, de próbáljuk megnézni, hogy feltételezhetünk-e valamilyen minimális együttműködési készséget.

Pc.: Pénzügyi és műszaki tudatosságot fejlesztő képzési programokat is tartanak. Mit lehet tudni ezekről?

S. Gy.: Az Autonómia Alapítvánnyal közösen most ér véget egy hároméves fejlesztési programunk, amelyben elsősorban mélyszegénységben élő roma családoknak ajánlottuk fel azt, hogy részt vehetnek egy takarékosságot célzó programban. A takarékossági időszak után a családok annyi pénzt kapnak ajándékba, mint amennyit megtakarítottak. Sőt lehetőségük van egy kis összegű hitel felvételére is. A takarékossági időszakot egyébként egy egyszerű képzés előzte meg. A képzést egyébként a lakhatási programtól függetlenül is felajánljuk önkormányzatoknak. A szociális osztályokkal szoktunk együttműködni, hogy hirdessék meg helyi szinten az ingyenes, két alkalomból álló képzést, ahol nagyon egyszerű dolgokat próbálunk interaktív módon megtanítani. Meg szoktuk mutatni például a családi költségvetést, a fogyasztási kosarat. Ezek nagyon egyszerű dolgok, de még a középoszálybeli magyar lakosságnak is gyenge lábakon áll az ezzel kapcsolatos tudása, pláne a szegényebbeknél még az evidensnek tűnő dolgok is érdekesek. Az előadások másik része pedig kifejezetten a hitelekről szól. Ismertetjük, milyen hitelt érdemes mire felvenni, miért nem szabad uzsoráshoz fordulni.

Pc.: Mennyien vesznek részt egy-egy ilyen előadáson? Mik a tapasztalatok?

S. Gy.: Két év alatt nagyjából 150 család vett részt a programban. A tapasztalatok ugyanakkor nagyon vegyesek voltak. Volt, akinek segített, volt, akinek nem. Éppen ezért gondolkodunk a program továbbfejlesztésén. Az látszik ugyanis, hogy az egyéni mentorálás hatékonyabb, mint a csoportos képzés. Mindazonáltal nem csak a legszegényebb rétegeknek lenne szüksége ilyen jellegű képzésre. Most talán lesz ilyen tantárgy az új Nemzeti Alaptantervben. Sőt, nagyon sok pénzintézet energia-, és közműcég is elkezdett ilyen programokat támogatni. Szükség is van erre, hiszen az óriási fokú eladósodottság csak részben vezethető vissza az objektív anyagi körülményekre, nagyban játszik közre a műszaki-pénzügyi tudatlanság is.

Kattints ide és olvasd el az interjú második, befejező részét.