Ez volt Benedek Tibor titka: ilyen, ha a szándék nem esik áldozatul a politikai küzdelemnek

Pénzcentrum: A Benedek-csapat barcelonai győzelme után, a Barcelona kulisszatitkai című könyvben Bendek Tibor a következőket nyilatkozta rólad: "van egy ember, akivel rengeteget beszélgettem végig, nagyon sok mindent kaptam tőle az elmúlt nyolc hónapban, ő Görgényi István. Vele folyamatosan tartom a kapcsolatot, szakmai kérdésekben és a csapatépítésben is nagyon sokat segít nekem a tapasztalatával." Ez fordítva is igaz; mi az, amit Te tanultál Benedek Tibortól?

Dr. Görgényi István: Tinédzser kora óta ismertem Tibort, 17 éves korában nálam lett NB I-es játékos, és már akkor nagyon tisztán látszódtak az ő emberi értékei. Azóta folyamatosan tartottuk a kapcsolatot; ott voltam az olimpiáin, sokszor beszélgettünk, sokat tudtunk egymásról. Előadásokat is tartottunk közösen. Amikor megtudtam, hogy abbahagyja a játékot, azt még nem tudtam, hogy szövetségi kapitány akar lenni, ez közvetlenül a londoni olimpia után volt. Én akkor megkerestem őt azzal, hogy szeretném, ha hosszú távon ő vinné tovább a Hunting Territory módszert, a vállalatot, átadnám neki a tudásomat, a tapasztalataimat. Ő szívesen fogadta, és elkezdődött egy intenzív beszélgetés, a módszer mellett, persze a vízilabdáról is - ami mindkettőnk nagy szenvedélye; a sport és a módszer amúgyis nagyon szorosan összefügg. Nagyon inspiráló volt ez az időszak, mert pontosan tudtam, hogy mi az ő hozzáadott értéke a válogatott sikeréhez a vízben és a parton, illetve az uszodán túl is. Tapasztalatokat osztottunk meg egymással, sok szó esett például a csapatépítésről és a csoportdinamikáról, de szó volt az álmainkról is. A beszélgetés-sorozat elejefelé nevezték ki szövetségi kapitánynak, így segítséget is jelentett neki ez az új program a csapat létrehozásában, az egész dolog életre kelt.

Benedek Tibort az egész nemzet gyászolja, ez rendkívül ritka Magyarországon. Szerinted mi a Benedek-titok?

Az embersége, a hitelessége. Emellett elképesztő belső hajtóereje volt Tibornak, ami magával ragadta a környezetét. Ez egy nagyon sikeréhes ország, és az emberek éhesek a hitelességre. Tibor pedig pont ilyen volt.

Ehhez a szerénysége is hozzájárult?

Igen. Nagyon fontos része, hogy ő soha nem csinált reklámot magának. Ő nem akarta kisajátítani a hős szerepet, hanem katalizátora volt annak a rendkívüli tehetségekből álló csapatnak. Ezt nyilván mindenki levette. És ez a magánéletében is maximálisan igaz volt rá.

Ezért találtad alkalmasnak arra, hogy képviselje az általad kifejlesztett, ún. csoportéletmodell módszert? Mekkora űrt hagyott maga után Tibor a Hunting Territory életében?

Igen, azért, amilyen ember volt. Ez egy kis közösség, ez egy igazi gondolatműhely. Tibor ennek egy ritkán megjelenő tagja volt, ő főként rajtam keresztül kapcsolódott ebbe a műhelybe, de amikor együtt voltunk, mindenki boldog volt, hogy ott van. Büszkék voltunk arra, hogy hozzánk tartozik. Megemlékeztünk róla, de velünk maradt. Van egy ilyen hozzáállásom, hogy aki közel van, az nem megy el.

Mit gondolsz, mennyire vannak jelen a hazai vállalati életben a Benedek Tiborhoz hasonló személyiségek? Szükség van a hősökre, vagy fontosabb a csoportdinamika?

Én nem tudom szétválasztani a kettőt. Azt látom a vállalati életben, hogy sok megszállott és elkötelezett ember van, csak nincsenek olyan iparágban vagy közösségben, ahol ez publikus lenne. Ahol igazi teljesítmény van, azokat hasonló emberek hozzák létre. Ha nagyobb vállalatról van szó, a vezető varázsa abban is rejlik, hogy meg tudja szerezni ezeket a megszállottakat, és hagyja, támogatja őket. Inspirálja őket, hogy jól dolgozzanak. A csoportdinamika itt abban tud segíteni, hogy őket el is fogadják. Nagyon sokszor van az, hogy ez a belső hajtóerő irritálja a közösséget, és meggátolják vagy esetleg ki is taszítják azt, aki ennyire erősen akar valamit. A csoportdinamikai tudás abban tudja segíteni azt a vezetőt, aki ezt létrehozza, hogy el tudja érni, hogy ezeket a néha kellemetlen embereket elfogadja a csoport. A csoport dinamikája rengeteg kárt is tud okozni, ha nem tudják, hogy mi történik. Vagy ha éppen tudatosan akarnak kárt okozni, ilyet is láttunk. Segíteni kell megszállott elkötelezetteket, hogy ők jobban megértsék a körülöttük lévőket, és a közösség is elfogadja, hogy bennük ennyire erős ez a drive.

Ennek egy felülről lefelé ható erőnek kell lennie, vagy épp fordítva, alulról szerveződő természetes folyamatnak, amit csak segítenek a vezetők?

Ha olyan kultúrában élnénk, ami ezt a viselkedést értékeli, akkor ez lehetne alulról szerveződő, ezt azért mondom, mert én éltem ilyen kultúrákban. Ausztrália például nagyon alulról szerveződő, ott a helyi közösségeknek nagyon komoly a szerepük. Itthon nagyon sokan rossz véleménnyel vannak a multikulturális társadalomról, és így nagy az ellenállás is. Pedig, aki élt már ilyen társadalomban, az tudja, hogy nagyon pozitív hatással tud lenni a társadalom szövetére. Ausztráliában az iskolák, a sport, a helyi környezet védelme nagyon sokszor döntően a helyi közösség által ellátott. Ott az emberek nagyon összefognak, és csak egy olyan helyi vezető kell hozzá, aki ezt támogatja és keretet nyújt hozzá. Az emberekben benne van az, hogy figyeljünk egymásra, segítsük egymást. Láttam ezt Franciaországban is. Ezen a két helyen éltem.

A szociálpszichológia azt mondja, hogy senki sem élhet a társadalmon kívül. Ezt a természetes folyamatot viszont a jelenlegi járványügyi korlátozások egyértelműen gátolják. Mit tehetünk magánemberként, hogy megmaradjon a lelki egyensúlyunk?

Én is úgy érzem, hogy az egyéni felelősség megnőtt. Koncentrálnunk kell arra, hogy mi a felelősségünk a családdal, a munkahellyel és azzal a közösséggel kapcsolatban, amelyikben élünk. Oda kell rá figyelni, és ha ez sikerül, akkor partnerekre találunk. Ez aztán energiát ad és meg is termékenyít. De ez nem fog megtörténni úgy, hogy várunk valakire és panaszkodunk, hogy micsoda ország ez. Ez igaz a jelenlegi helyzetben, és általánosságban is.

Mire számítasz egyébként, hogyan reagálnak majd az emberek a korlátozásokra? Várható például, hogy az adventi időszakban a szokásosnál is több depressziós esetet regisztrálnak?

Igen, ez nagyon logikus. A fizikai izoláció nagyon veszélyes, ugyanakkor az internet elképesztő lehetőség. Úgy kapcsol össze bennünket az internet, mint a sejtek kapcsolódnak össze az agyban. Ha így figyelünk egymásra, ha digitálisan is, de senkit sem hagyunk magára, akkor ez sokat segíthet. Lehet, hogy többet, mint amikor nem volt fizikai akadálya a dolognak.

HR-szakemberek visszajelzései szerint a jelenlegi egészségügyi- és gazdasági válsághelyzet viszont egyértelműen káros hatással van a legtöbb szervezeten belül a csapatok dinamikájára, a kohézióra. Mit gondolsz, a Hunting Territory módszer mennyire sikeresen tudja oldani a feszültségeket?

Magát a Covid-időszakot is lehet a Hunting Territory csoportéletmodell keretei között értelmezni. A karantén első része egyfajta mézeshetek voltak, a munkatársak összeálltak, félretették a játszmákat, nyitottá váltak az új körülmények következtében. A helyzet állandósulásával, miután a home office sok helyen fennmaradt nyáron és ősszel is, a ki nem beszélt konfliktusok ismét elkezdtek előtérbe kerülni. És erre a mostani járványügyi-szigorítások még rá is erősítenek, hiszen ez sokaknak az üzleti életben és a magánéletben is komoly stressz-faktor.

A Hunting Territory módszernek az a lényege, hogy a fontos dolgokra irányítja a figyelmet, nem enged teret annak, hogy mellébeszélések legyenek vagy külső okokra való hivatkozások, ez facilitálja azt, hogy arról beszéljenek, ami az ő közös dolguk, és tisztázzák, hogy ebből kinek mit kell csinálnia. Én ezeket “értékes idő megbeszéléseknek" nevezem, és ezt az online térben nagyon jól meg lehet csinálni. Érdekes módon rövidebb idő alatt, mint az élő beszélgetésben. Csak a keretekben meg kell egyezni. Nem lehet például kikapcsolni a kamerát meg a hangot, mert a metakommunikáció is nagyon fontos.

Mit javasolsz a cégeknek? Napi rendszerességgel csinálják ezeket a meetingeket?

Abban a pillanatban, hogy ezek automatikussá válnak, kihal belőlük az élet. Egy héten egyszer lehet egy olyan alkalom, amikor röviden mindent közösen meg lehet beszélni, de a napi szintű, nagy létszámú konzultációnak nem vagyok a híve. Legyen struktúra, legyen leszűkítve az agenda annyira, amit meg lehet beszélni maximum 1-2 óra alatt, és akkor semmi másról ne legyen szó. Fel lehet venni a beszélgetést, jegyzőkönyvet készíteni róla, és akkor annak nyoma van. A rövid de tartalmas beszélgetésnek, azaz a fókuszáltságnak vagyok a híve, az vegyen csak rajta részt, akinek valóban dolga van vele. Először persze majd kapálóznak ellene a kollégák, de aztán rájönnek, hogy ahelyett, hogy 28-szor kellene ugyanarról a témáról értekezletet tartani, ezt el lehet intézni 2-3 fókuszált beszélgetésben. Ezzel mindenki nyer.

Nyitottság, támogatás, inspiráció - három fontos vezetői "feladat". Ha sorrendet kellene felállítani a jelenlegi helyzetben, mi lenne az, és miért?

Én nem állítanék sorrendet, ez a három vezetői "feladat" szerintem ugyanis nagyon is összefügg. Viszont mindnek van egy nagyon fontos összetartó eleme, az odafigyelés. Nagyon sokszor látom például a vállalti kultúrában, de egyéb közösségekben, még családok esetében is, hogy nincs meg az odafigyelés, pedig erre nagy szüksége lenne mindenkinek. Ha egy vezető csak azt akarja lenyomni a munkatársai torkán, ami az ő elképzelése, az egy ideig lehet ugyan inspiráló, de blokkolja a diskurzust és így az elkötelezettséget is. Így a vezető megfosztja magát attól, hogy olyan emberei legyenek, akik motiváltak.

Visszajelzésre minden emberi lénynek szüksége van, kiváltképp annak, aki szervezetben dolgozik. Mit gondolsz, hogyan lehetünk empatikusak, és tehetjük személyessé a kommunikációt, miközben a digitális munkavégzés ezt most igencsak megnehezíti?

Erőfeszítést kell tenni most azért, hogy ez a kapcsolat meglegyen. Nagyon fontos például a strukturált időbeosztás, hogy legyenek olyan rendszeres találkozók az online térben, amikor 100 százalékban egymásra tudunk figyelni. Ez természetesen igaz a munkavégzéssel kapcsolatos kommunikációra, de a személyesebb eszmecserére is. Persze csak óvatosan. Hallottam például olyan közösségeket, ahol bevezették a reggeli online-kávézást, de ebben az esetben is fennáll a veszélye az intézményesedésnek. Ahhoz viszont, hogy a történet emocionálisan is működjön, kell az arc, kikapcsolt kamerával ez nem megy. Annyiféle jelből, gesztusból jöhet az empátia, hogy minden "segédeszközre" szükségünk van, hogy az biztosan át is menjen.

Mit gondolsz, mi lehet - ha van ilyen egyáltalán - a pozitív hozadéka a jelenlegi veszélyhelyzetnek társadalmi, illetve munkaerő-piaci szempontból?

Gazdasági szempontból komoly hozadéka van annak, hogy a vállalatok, ha kényszerűségből is, de felismerték, hogy nagyon sok mindent meg lehet oldani online. Ezzel rendkívül sok pénzt meg lehet spórolni, például a felesleges üzleti utazások csökkentésével. Ezekből a tapasztalatokból mindenképp érdemes lesz majd megőrizni párat. Mindez gazdaságosabbá, racionálisabbá teheti a vállalati működést. Esetleg hatékonyabbá is. Társadalmi szempontból pedig pozitív hozadéka lehet a járványnak, ha megtanulunk jobban odafigyelni egymásra.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás