Az elbocsátott középvezetők azzal szembesülnek, hogy pozícióik nagy része végleg megszűnt, így elhelyezkedési lehetőségeik drasztikusan beszűkültek.
Ezért az állásért állnak most tömegével sorban a pályakezdők: busás a fizetés, diploma sem feltétel
Hivatalos időkeret nincs, a pályakezdő státusz jellemzően 1-3 évig tarthat, a munkakör bonyolultságától függően. A legmagasabb kezdő fizetéseket az IT és a műszaki szektor kínálja, ahol a bérek 600-750 ezer forint között mozognak, és az első öt évben akár 25-40%-os növekedést is mutathatnak. A villanyszerelők, CNC gépkezelők és teherautósofőrök fizetése is versenyképes. A koronavírus óta elterjedt távmunka növelte az otthoni munkavégzés iránti keresletet a fiatalok körében, ám ez a beilleszkedést is megnehezítheti. A munkajogi tudatosság és a megfelelő szerződéses feltételek ismerete elengedhetetlen, hogy elkerüljék a visszaéléseket.
A pályakezdők helyzete napjainkban különösen aktuális kérdés, hiszen a fiatalok egyre több kihívással néznek szembe az első munkahelyük megtalálásakor és az új környezetbe való beilleszkedés során. A munkaerőpiac változásai, mint például a digitalizáció és a pandémia utáni távmunka elterjedése, új lehetőségeket nyitottak meg a friss diplomások előtt, ugyanakkor növelték a munkavégzéssel járó elvárásokat is. Felmerül a kérdés: ki számít ma pályakezdőnek, és milyen fizetési kilátások várják őket?
Ennek feltérképezéséhez megkérdeztük a HR-szakértőket és munkaerő-közvetítőket, akik többek között arról is beszéltek, hogy milyen jellemzői vannak a pályakezdők pozíciójának, meddig számít valaki pályakezdőnek, és mely iparágakban a legkedvezőbbek a lehetőségek. Emellett szó esett azokról a tipikus buktatókról is, amelyekkel a tapasztalatlan munkavállalók találkozhatnak, és arról, hogyan lehet a diákévek alatt előnyt szerezni a munkaerőpiacon.
Mi az, hogy pályakezdő és meddig számít valaki annak?
"A törvény szerint különböző adókedvezmények vagy támogatások esetében van külön-külön meghatározott definíció rájuk. A gyakorlatban azokat hívjuk a pályakezdőknek, akiknek korábban még nem volt főállású munkaviszonya, ez persze nem jelenti azt, hogy egy pályakezdő teljesen „zöldfülű” a szakmájában, sőt: a gyakornokok sok esetben többéves releváns tapasztalattal rendelkező szakemberek. Bár a főállású piacon pályakezdőnek számítanak, de a tapasztalat szintjén kicsit sem kezdők, hiszen diákszövetkezeteken keresztül már szerezhettek munkatapasztalatot nappali tagozatos diákként" - kezdi a témát Dénes Rajmund Roland, a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója.
Ez cégenként eltérő, leginkább a munkakör összetettsége határozza meg, ezért nincs hivatalos időkeret
- válaszolta és ezt erősítette meg más a többi szakértő is
ez mindig az adott pozíciótól függ. Ahol ezt kifejezetten nézik és figyelik, mérik értékelik, illetve, ahol ennek státusza van (ami bérben és más módon is megjelenik), ott ez jellemzően minimum 1 év. Számos olyan cég van ugyanakkor, ahol ez akár 2-3 év is lehet
- erősítette meg Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. A fizetések kapcsán elmondták, hogy általában a legjobb kereseti lehetőségekkel a műszaki és IT diplomák kecsegtetnek. "Műszaki területen bruttó 600–750 ezer, az informatikában 650–750 ezer forintos kezdő fizetések is elérhetők. A tapasztalatszerzés első öt évében a keresetek dinamikusan növekednek, műszaki és IT területen akár 25–40 százalékkal is, ezt követően pedig lelassul a béremelkedés üteme"- részletezte Bodor Fruzsina, a Prohuman közvetítési üzletágának vezetője, majd azt is hozzátette, hogy
ami az iparágakat illeti, az IT továbbra is a legjobban fizető szektor hazánkban, de talán mondhatjuk, hogy globálisan is. Egyre több cég digitalizálja a folyamatai, ennek köszönhetően a kereslet is folyamatosan nő az informatika iránt érdeklődő hallgatók iránt. Ezen kívül a pályakezdők számára – ha nyelvtudás is társul a diploma mellé –, az üzleti szolgáltató központok a legvonzóbb foglalkoztatók, itt bruttó 500–650 ezer forint között alakulnak a kezdő fizetések. Ami a kékgalléros szakmákat illeti, a villanyszerelők iránti kereslet az ipari és lakossági szektorban is magas, ezekben a szektorokban a pályakezdők bruttó 400–600 ezer forintot is kereshetnek, néhány év után pedig akár bruttó 500–750 ezer forintra is felkúszhat a jövedelmük. A CNC gépkezelők átlagos havi bruttó bére 450–700 ezer forint között alakul, mivel a gépek kezeléséhez és programozásához speciális szakértelem szükséges, különösen a gép- vagy az autóiparban
- fejtette ki és ebben a témában sem tapasztalható megosztottság a különböző HR szakértők között. Annyit kiegészítéssel, hogy a logisztikai és szállítmányozási területen a teherautósofőrök átlagos havi bére 400–650 ezer forint között van, de a nemzetközi fuvarozásban dolgozok ennél magasabb összeget is megkereshetnek. Fontos látni, hogy a bérek régiónként és szektoronként változhatnak, továbbá az egyéni képzettség és tapasztalat is jelentősen befolyásolhatja a jövedelmet.
Ezeken felül pedig további kihívásokat jelent a pályakezdőknek egy új munkahely. Erről is részletesen beszámoltak az általunk megkérdezett HR munkatársak. A beilleszkedés sok szempontból okozhat nehézséget a pályakezdőknek: egyrészt a koronavírus járványt követően sok cégnél bevezetett rugalmas (hibrid vagy nagyrészt home office) munkavégzés kiszolgálja a fiatalok rugalmasság iránti igényét, ugyanakkor a kevesebb személyes munkahelyi jelenlét megnehezíti a kapcsolódást.
Ennek ellenére a cégek nagy része még mindig nem fektet nagy hangsúlyt az onboarding folyamatokra – a megfelelő információ átadásra, betanításra, ami tovább mélyíti ezt a problémát.
Másrészt elmondható, hogy egyszerre négy, különbözőképpen szocializált, oktatott generáció van jelen a munkaerőpiacon, eltérő értékrendekkel, elvárásokkal, szakmai ismeretekkel, nyelvtudással. Az egymástól értékekben, felfogásban, a munkához való hozzáállásban, a munkatempóban távol álló generációk összehangolása nem egyszerű feladat a HR szakemberek számára. A fiatal pályakezdőknek – ahogy az idősebb, tapasztalt munkavállalóknak is – nagy kihívást jelenthet a beilleszkedés, a generációs különbségekből fakadó nehézségek kezelése, éppen ezért minden eddiginél fontosabbá vált az alkalmazkodó képesség, az empátia és a rugalmasság.
- húzta alá Dénes Rajmund Roland, majd azt is részletezte, hogy ők úgy látják az adatok alapján, hogy "azok a tapasztalt pályakezdők (tehát léteznek tapasztalt pályakezdők ), akik korábban diákszövetkezeten keresztül dolgoztak diákként, előnyben vannak, mert már elsajátíthatták ezeket a képességeket és készségeket. Akik viszont nem rendelkeznek munkatapasztalattal, gyakran nehezebben tudnak megfelelni a munkaviszonnyal járó alap kötöttségeknek: legyen szó a határidők betartásáról, az önálló munkavégzésről vagy a felelősségvállalásról "- zárta a kérdésre adott válaszát.
Fentebb már említésre került, hogy a pandémia óta nagyban átalakult a munkaerőpiac, sokkal inkább elfogadottabbá vált a home office, a hibrid munkavégzés, tehát összességében az atipikus foglalkoztatási formák. Ennek számos előnye és hátrány is van, ugyanakkor a cégek kénytelenek elfogadni a tényt, hogy (főleg, de nem csak ők) a pályakezdő fiatalok sokkal inkább előnyben részesítik az otthonról végezhető munkákat. A téma kapcsán a szakértők elmondták, hogy
a pandémia alatt és az azt követő években széles körben elterjedt a távmunka lehetősége, ami természetesen a pályakezdők helyzetére is kihatással volt. Azt is látjuk ugyanakkor, hogy az elmúlt egy-két évben egyre több cég döntött úgy, hogy szigorítja a munkavégzés feltételeit, és hibrid vagy akár teljesen irodai munkavégzést követel meg a távmunkában, távoktatásban szocializálódott pályakezdő generációtól. Tapasztalataink szerint az alkalmazkodás mind a bejárást, mind a kötött munkaidőt terén tartogat kihívásokat. A hibrid modell általában sokakat vonzhat
- fejtette ki Bodor Fruzsina, a Prohuman közvetítési üzletágának vezetője, majd hozzátette, hogy
a távmunka lehetősége és a digitalizáció pozitív változást hozott a nyelveket jól beszélő pályakezdők számára, mivel sokan anélkül tudtak elhelyezkedni jellemzően fővárosi, multinacionális cégeknél, hogy vállalniuk kellett volna a költözést és az ezzel járó plusz költségeket, mint például az albérlet.
Mire kell figyelni, hogy ne verjenek át, ha pályakezdő vagy?
Előfordulhat olyan, hogy egyes munkahelyek kihasználva a pályakezdők tapasztalatlanságát a munkaügyi, szerződéses kérdésekben olyan konstrukciókba szorítják a fiatalokat, amely kellemetlenséget szülhet. Tipikus ilyen helyzetek a munkaviszony megszüntetése vagy létrehozása: például ha a pályakezdő nem írt alá munkaszerződést, vagy ha alá is írt, nem kapott belőle egy példányt, és nem kapott munkaköri leírást, bérjegyzéket, akkor érdemes gyanakodni.
Az is gyanúra adhat okot, ha a munkaadó változik benne, vagy ha nem a tényleges munkáltatóval jön létre a szerződés, hanem egy olyan céggel, akiről a dolgozó nem is hallott az interjúfolyamat során. Továbbá az is gyakori eset, hogy nem a tényleges munkabért vagy munkaidőt tüntetik fel a munkaszerződésben. Ekkor szintén fennáll annak a veszélye, hogy csalási konstrukcióba vonják be a jelöltet
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- kezdte Dénes Rajmund Roland a válaszában. Szinte bevett gyakorlat a kis- és középvállalkozások körében, hogy a munkáltató a szerződésben rögzített béren és juttatásokon felül a megállapodott fizetés maradék összegét készpénzben, „zsebbe” adja át a munkavállaló számára. Arra is akad példa, hogy ezt a dolgozó kezdeményezi, például mert letiltás terheli a bérét vagy mert arra számít, hogy ilyen módon több nettó fizetésre tehet szert. De a munkaadó is sakkban tarthatja így az alkalmazottat; a járulékok levonása és az adók befizetésének elhagyásával ugyanis szép summát tud magának megspórolni, a munkavállalónál pedig gyakran úgy érvel, hogy csak így tud magasabb bért kínálni a számára, aki ezért kénytelen elfogadni a helyzetet.
Azonban ha fény derül rá, mindkét fél pórul járhat: egyrészt a munkáltatónak a sokszorosát kell majd kifizetnie az adóhivatal felé, és a munkaügyi ellenőrzés során is komoly bírságot kaphat. A munkavállalónak pedig szintén a szó szoros értelmében fizetnie kell: a feketén, szürkén megkapott „munkabér” ugyanis adóköteles, ezért a megszerzett jövedelmet a munkavállalónak kell bevallania.
- részletezte a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója. A témában Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója azért kiemelte, hogy
komoly foglalkoztatóknál, ahol van HR, nem jellemzőek a visszaélések.
Azért érdemes felkészülni alapvető jogi kérdésekben, ugyanis számos olyan joga van egy pályakezdőnek, amelyről a többség nem tud.
Azt tapasztaljuk a pályakezdő munkavállalóknál, hogy sok esetben nem ismerik az alapvető jogaikat, ugyanakkor gyakran a kötelezettségeiket sem. Az alapvető jogok biztosítják a munkavállaló védelmét, a megfelelő körülményeket és a tisztességes elbánást. Ilyen alapvető jog például az, hogy a dolgozó írásban is megkapja a munkaszerződését, ami tartalmazza a munkavégzés idejét, helyét, a munkakört, a fizetést, stb. Vagy például ilyen még a biztonságos és egészségügyi szempontból megfelelő munkakörülmények biztosítása, a diszkriminációmentes bántásmód vagy a törvényes munkaidő betartása.
- mondta el Dénes Rajmund Roland. Általában a munkaszerződés, valamint a munkaköri leírás védi leginkább a pályakezdőt (is), ha például attól huzamosabb ideig eltérő munkát végez vagy más beosztásban, más telephelyen foglalkoztatják – erre hivatkozva tud a feletteséhez fordulni. Érdemes már a belépéskor, aláírás előtt figyelmesen elolvasni a munkaszerződést, és ha valamit nem ért a pályakezdő, merjen kérdezni vagy utánajárni, hogy később ne érje őt kellemetlen meglepetés.
Ha később tapasztal ellentmondásokat a munkaviszonya fennállása alatt, abban az esetben érdemes a közvetlen felettesét megkeresni a kérdéseivel, és ha nem kap megnyugtató válaszokat, a cég HR osztályához is fordulhat. Fontos, ha úgy érzi bárki, hogy visszaélés áldozatává vált, akkor
érdemes utánajárni, hogy milyen szervhez tudnak fordulni (pl. ombudsman), de ebben azt gondolom, hogy jobb a megelőzés, mint a védekezés, ismerni kell a jogaikat és a kereteket, amikben alkalmazzák őket
- jegyezte meg Nógrádi József.
Hogyan érdemes felkészülni a munka világára?
"Azzal tehetnek a legtöbbet, ha már a diák éveik alatt vállalnak részmunkaidős diákmunkát, órarendhez igazodó feladatokat"- hangsúlyozták a HR szakértők. Dénes Rajmund Roland azt is kifejtette, hogy
amint egy fiatal kipróbálja magát egy diákmunkában, nem csak általánosságban a munka világával ismerkedik meg, és kap rálátást az egyes munkakörökre egy szervezeten belül, hanem elkezdi felismerni a saját erősségeit, a fejlesztendő készségeit, és azt, hogy melyek azok a területek, amelyek érdekesek számára, amelyekben kamatoztatni tudja a képességeit.
Az állásinterjúra való felkészülés sem tekinthető magától értetődő képességnek, arra is készülni kell, de abban is egyetértett minden HR szakember, hogy már az interjúra való bekerülés fél sikernek tekinthető. Ugyanakkor
fontos, hogy mindegyik állásinterjúra valóban felkészülten érkezzenek a pályakezdők, azaz tisztában legyenek azzal, milyen pozícióra és milyen céghez jelentkeztek, mi az elvárásuk a jövőbeli munkáltatóval szemben. Érdemes végig gondolni, hogy milyen kérdéseket kaphatunk és hogy miként mutatnánk be magunkat
- folytatta a témát Bodor Fruzsina. Gyakori hiba, hogy az álláskeresők sok helyre küldik el a jelentkezésüket a gyors siker reményében, de emiatt nehezen tudnak az interjút előtt vagy akár az interjú közben az aktuális lehetőségre koncentrálni, az adott cégre, pozícióra ráhangolódni.
"Fontos az is, hogy szilárd elképzelése legyen az álláskeresőnek arról, hogy pontosan milyen bérsávot szeretne elérni, mi a különbség a bruttó és a nettó fizetések között, és mennyire rugalmas az alapbérét illetően, figyelembe véve persze a juttatási csomag többi elemét is. Végezetül érdemes összegyűjteni az összes olyan kérdést, amire az álláshirdetés nem adott választ – pályakezdők esetében sokszor egy, maximum két körös kiválasztás van, így, ha nem kapott minden kérdésére választ az interjú során, nehezen tudja majd mérlegelni a megkapott ajánlatot"- zárta a témát a Prohuman közvetítési üzletágának vezetője.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.