Várhatóan 2600 helyett csak 1800 munkavállalóra lesz szükség a jövőben.
Még mindig óriási a kereslet a programozók iránt hazánkban, ennek ellenére az álláshirdetések kis része tudja csak hatékonyan megszólítani a munkát kereső fejlesztőket. Egy friss kutatás szerint a magyar fejlesztők számára fontosabb, hogy a pozícióban alkalmazandó technológiák szerepeljenek a hirdetésben, mint a juttatások, utóbbinál azonban a ’versenyképes fizetés’ kifejezés taszítja őket. Fontos még, hogy a cég termékei és a pozícióhoz tartozó elvárások jelenjenek meg már a hirdetésben, amit nem mindegy, hogy ki ír.
A legfontosabb tényező, ami érdekli a fejlesztőket egy álláshirdetésnél az az, hogy milyen technológiákkal fognak dolgozni. 79 százalékuk gondolja úgy, hogy ettől vonzóbb az álláshirdetés és majdnem ugyanennyien szívesen megnyitnak erről szóló videókat is - derült ki a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandFizz Employer Branding Kft. és a Codecool közös több mint 500 hazai fejlesztő körében végzett legfrissebb kutatásából.
A megkérdezettek számára szintén nagyon fontos, hogy már az álláshirdetésből kiderüljenek a pozícióhoz tartozó konkrét juttatások: a megkérdezettek 66 százaléka tartja fontosnak, hogy pontos betekintést nyerjen abba, amit az adott cég kínál számára. A tapasztalatok szerint viszont ez az a pont, ahol még mindig a buzzwordök dominálnak az álláshirdetésekben. A legjellemzőbb ilyen hívószó a ’versenyképes fizetés’, pedig a kutatásban részt vevő fejlesztők ezt tartják a legidegesítőbbnek. Helyette olyan konkrétumokat szeretnének látni a hirdetésekben, mint amilyen például a bérsáv.
- mondja Novák Gréta, a BrandFizz Research Development Offizzere. A harmadik legfontosabb aspektus, ami fontos a fejlesztőknek egy állásra történő pályázásnál az az, hogy teljesíthetőek-e a cég elvárásai: Ezt 62 százalékuk emelte ki, ezért nagyon nem mindegy, hogy ki írja az adott álláshirdetést: a megkérdezettek nagy részét kifejezetten zavarja, ha úgy tűnik az álláshirdetésből, hogy aki írta, az nem ismeri az adott pozíciót. "Érdemes bevonni a szakmai vezetőt a hirdetés szövegezésébe és figyelni arra, hogy ne szerepeljenek benne pontatlanságok. Gyakori hiba például, hogy a pozíció megnevezése nincs összhangban a felsorolt feladatokkal." - teszi hozzá Kalocsai Lea, a Codecool nemzetközi értèkesítèsi igazgatója. Ugyanígy zavarja a megkérdezetteket, ha nincs összhangban az elvárt tapasztalat a pozíció megnevezésével. A kutatás szerint a megkérdezettek több mint egyharmada nem tartja helytállónak, ha junior pozícióként hirdetnek egy állást, ugyanakkor három év feletti tapasztalatot vár el a cég. Ugyanígy feleslegesnek tartják, ha alapvető elvárás a diploma, amit szerintük néhány év fejlesztői tapasztalat már helyettesít.
A fontossági sorrendben a negyedik helyen a cég által gyártott termékek szerepelnek, a megkérdezettek 60%-a mondja azt, hogy szeretnek erről informálódni az álláshirdetésből. Közel ennyien (56%) gondolják azt, hogy a pozícióhoz tartozó feladatok felsorolásától vonzóbb lesz az álláshirdetés. Itt kifejezetten érvényes a “kevesebb több" elv. Ha egy cég minden apró feladatot felsorol, amivel a leendő kolléga foglalkozhat a jövőben, az riasztó lehet, mivel arra utalhat, hogy több munkakör betöltését várják el tőle.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kutatás során azt is vizsgálták, hogy mi zavarja leginkább a fejlesztő jelölteket a kiválasztás során. A három legzavaróbb tényező a lassú válaszidő (71%), az indoklás nélküli elutasítás (66%) és a téves információ (64%). Utóbbi alatt például azt értik, hogy gyakran kell külföldre utazni és ez csak az interjú utolsó körében derül ki. Meglepő módon a sablonszerű elutasító e-mail a megkérdezetteknek csupán egy harmadát zavarja. Vagyis a jelöltek jobban kezelnek egy sablonos elutasító e-mailt, mint egy elhúzódó vagy soha meg nem érkező választ, ezért érdemes egy első körös automatizált válasz emailt beállítani, hogy ne keltsen a cég rossz benyomást már a jelentkezéskor a potenciális munkavállalóiban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


