Holnap lehull a lepel, kiderülnek a felsőoktatási felvételi pontszámok - írja a Magyar Hírlap.
A ponthatárok leghamarabb a Felvi.hu oldalon lesznek elérhetők, de azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakokra szükséges minimális pontszámokról SMS-ben is értesítést kapnak a hivatalos kihirdetést követően.
Valamennyi jelentkező csak egy helyre kerülhet be, az általa felállított jelentkezési sorrend alapján arra a képzésre, amelyre felvételi összpontszáma először éri el a megállapított ponthatárt.
A minimálisan szükséges pontszámok a felsőoktatási intézmények, az OH és az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésével születnek meg. A pontszámokat matematikai algoritmus alapján szabják meg, amely a keretszámokat és az intézmények kapacitását, a jelentkezők összpontszámát, valamint a megjelölt képzések sorrendjét figyelembe véve számítja ki az eredményeket. Egy adott képzés ponthatárát az intézményi férőhely mellett elsősorban az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.