Negyedmillió embert érint az a szempontrendszeri változás, mely arról dönt, hogy egy megváltozott munkaképességű felnőtt dolgozhat-e még valaha.
Az eddiginél kedvezőbb feltételekkel juthatnak gépkocsihoz a súlyosan mozgáskorlátozott emberek, és bővült a jogosultak köre is - jelentette be Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hegedüs Lajos elmondta: egy tavalyi rendelet szerint a súlyos mozgáskorlátozottak új autó vásárlásához 900 ezer, használt autó beszerzéséhez legfeljebb 600 ezer forint állami támogatást kaphatnak, emellett kedvezően változtak a banki hitelkonstrukciók feltételei is.
A támogatott gépkocsi a Suzuki Swift 1.2 GLX, amelyhez a Széchenyi Kereskedelmi Bank hitelkonstrukcióin keresztül lehet hozzájutni. Az 1,2 millió forint önerővel rendelkezők a kézi váltós gépkocsit 1,7 millió forintért, az automata váltósat 2,1 millió forintért vásárolhatják meg, de azok is a korábbinál kedvezőbb áron juthatnak a gépkocsihoz, akik csak a minimális, 125 ezer forintos kezdő részlettel rendelkeznek. A támogatást a használt autó vásárlásához szintén a bankon keresztül lehet igénybe venni.
Szakács Tibor, a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan közvetítik a MEOSZ igényeit a kormányzathoz.
Hegedüs Lajos tájékoztatása szerint egy április 1-jével hatályba lépő kormányrendelet révén ismét bővülhet a gépkocsivásárlásra jogosultak köre, amelyet a korábbi szabályozás jelentősen szűkített. A jövőben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal adja majd ki azt a szakhatósági állásfoglalást, amellyel igényelni lehet a járművásárlási támogatást.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A támogatásokat az eredeti, március 31-i határidő helyett május 15-ig lehet igényelni a megyei kormányhivatalok szociális és gyámhatóságánál - mondta a MEOSZ elnöke. Hegedüs Lajos szólt arról is: a kormány korábbi döntésének felülvizsgálatával a volt rokkantsági nyugdíjasok egy része a jövőben is jogosult lesz a közösségi közlekedésben utazási kedvezményre, de több mint 200 ezren kikerülnek ebből a körből: azok a korábbi 3-as kategóriájú rokkantnyugdíjasok, akik nem töltötték be az 57. életévüket és a rendszeres szociális, illetve átmeneti járadékban
részesülők.
Májustól azok a korábbi 1-es és 2-es kategóriájú rokkantnyugdíjasok, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, ismét jogosultak lesznek közgyógyellátásra. Az intézkedés mintegy 40-50 ezer embert érint. Hegedüs Lajos emlékeztetett arra, hogy az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatain 21 ezer fogyatékossággal élő ember kapott támogatást. A résztvevők a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal kötött megállapodás értelmében a MEOSZ és tagegyesületeinek akadálymentes üdülőiben is pihenhetnek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


