A Kutató-Centrum legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a hazai vezetők többsége legalább heti egy tárgyaláson részt vesz, prezentációt viszont csak egynegyedük szokott gyakran tartani, ugyanilyen arányban viszont azt vallják, hogy egyáltalán nem prezentálnak.
1526 üzleti döntéshozót kérdeztek a nem reprezentatív felmérés során, melyből meglepő módon az is kiderült, hogy az idegen nyelvek használata nem jellemző a döntéshozókra. A nagyobb cégek munkatársai gyakrabban tárgyalnak külföldi partnerrel: 43%-uk legalább alkalomszerűen használ idegen nyelveket, míg a kisebb vállalatok munkatársainak kétharmadának egyáltalán nincs szüksége idegen nyelvek használatára.
A válaszadó üzleti döntéshozók fele sosem vett még részt vezetői tréningen, rendszeresen pedig csak 31%-uk jár továbbképzésre. Az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest a trend mindenképp kedvező, egyre többen vesznek részt ugyanis rendszeresen tréningeken. Jellemzően a nagyobb vállalatoknál fordítanak több figyelmet és pénzt az ilyen jellegű tréningekre.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.