18 °C Budapest

Növekvő munkanélküliség: 40 ezerrel többen állás nélkül...

Pénzcentrum
2007. szeptember 7. 08:45

A tavalyi év első feléhez képest 40 ezerrel több volt a regisztrált álláskeresők száma, ami nem meglepő, ha azt tekintjük, hogy Budapesten ötször nagyobb létszámleépítést jelentettek be - írja a Magyar Hírlap.

A nyilvántartottak száma augusztus végén 417 ezer fő volt, ami 5 ezerrel több, mint júliusban. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) szerint ezt a számot jelentősen gyarapították a pályakezdők is, és a csökkenő inaktivitás is. De 40 ezres növekedést ez a tendencia nem okozhat. Az ÁFSZ szerint a növekedés leginkább a szakképzettséggel nem rendelkezők számának növekedése okozza.

A jelentős növekedésben az is közrejátszik, hogy az idén az első hat hónapban 20 ezer fős létszámcsökkentésnek lehettünk tanúi, aminek többsége Budapesten történt. Továbbra is jelentősek a területi különbségek, Észak-Magyarországon több mint 100 ezer embernek nincs állása, miközben a Nyugat-Dunántúlon ez a szám nem éri el a 300 ezret. A diplomások számára jó hír, hogy a diplomás munkanélküliek már csak 4 679-en vannak.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a jelenlegi stagnáló gazdaságban a cégek átszervezésekkel, és létszámleépítésekkel próbálnak fennmaradni. A jelenlegi munkanélküliek nagy részét a kis- és középvállalkozások tudnák felszívni, de erre egyelőre nincs kapacitás.

Probléma az is, hogy a jelenlegi hitelkonstrukciók mellett sok kisebb vállalkozás nem tud hitelhez jutni, és nem tudnak indulni azokon az uniós pályázatokon, amelyek jelentős önrészt követelnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Augusztus elején összesen 57,6 ezer szabad álláshely volt, amiből hónap végére 29,1 maradt betöltetlenül.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.04.14 10:36
Nincs érdekesebb - nekem legalábbis - és more consequential a hetekben, de különösen április 2.-a, T...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
laskainelli  |  2025.04.12 18:26
Van egy nehéz, de sokak számára ismerős állapot: amikor nem vagy igazán boldog a kapcsolatodban, de...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33